Örök pillanat

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

 

A tudatosság nem gondolat, nem szándék,

nem a kérdések és válaszok játszmája.

Létezés – határtalan, időtlen,

amely minden pillanatot magában foglal.

Az élet nem csupán születés és elmúlás,

hanem a lét pulzáló igazsága,

egy szikra, amely soha nem alszik ki,

még a csend legsötétebb mélyén sem.

A szeretet nem keresés,

nem valaki vagy valami,

hanem a létezés tiszta igazsága,

a mindenség ölelése, ahol nincs elkülönülés.

Tudatosság. Élet. Szeretet.

E három nem különálló,

csak egy végtelen, mozdulatlan tenger,

amely egyszerre minden,

és még annál is több.

Napfény csókja

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Tűzben égő napsugár,

bársony fénye ránk talál.

Széllel szálló halk szavak,

szívünk együtt megmarad.

Csillagfényes éj ölel,

szerelemben elpihen.

Holdfény táncol csendesen,

álmot hoz a szél nekem.

Álom ringat, lágy a fény,

szívünk együtt égve él.

Tó tükrén csillag ragyog,

szívünk vágya sosem fogy.

Örökké a mennyekben

( A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Szemedben csillagok fénye ragyog,

szívedben dallam, égi titok.

Ölelésed, mint lágy szellő, suhan,

szerelmünk örök, nem múlik soha.

Idő nem számít, nincs múlt, se jelen,

csak a végtelen ég, és benne a szerelem.

Lelkünk egy dallam, fényben lebeg,

a mennyek kapuján túl is veled.

És ha a földi lét csenddé simul,

angyali szárnyunk az égbe indul.

Fényként ölelünk csillagot, holdat,

boldogan élünk, összefonódva.

A reggel suttogása

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

A tó partján a csend megérint,

a tavasz szellője finoman körbefon,

selymes érintése simítja a reggel álmát.

A kávé gőze, akár a tó párája,

lágyan körülölel,

melegsége összeolvad lelkem csendjével.

Minden kortyban ott rejtőzik a nyugalom,

akár a reggel első suttogása,

csak nekem szólva.

A víz fodrai mesélnek,

táncukban a napfény szikrái játszanak,

s minden, ami valaha fájt,

most észrevétlen szétfoszlik.

A múlt emléke csak porszem a távolban,

a jelen tiszta, áttetsző,

bennem újra éled a béke.

A szellő halk simogatása,

a tó csendes lüktetése,

a reggel derűje mind egyetlen érintéssé válik,

suttogja: létezz, szeress, és engedd el, ami fáj.

Múlt, Jelen, Jövő

( A képet mesterséges intelligencia készítette.)

A szél suttogva játszott az idő fonalával. Láthatatlan kezek sodorták össze a múlt emlékeit, a jelen pillanatait és a jövő titkait egyetlen, végtelen szövetté. A három idő egymásba fonódott, mint a hullámok a folyón, amely sosem áll meg, csak változik.

Éva a tó partján állt, lábujjaival érintve a hideg homokot. A víz felszínén egy gyermekarc derengett – saját ifjúkori énje, aki csillogó szemekkel nézte a világot. Emlékezett arra a napra: akkor még hitt a varázslatban, abban, hogy az idő nem ellenség, hanem titkos barát, aki mindig mellette marad.

A jelen súlya azonban más volt. A test öregedett, a lélek olykor fáradtan pihent meg a percek között. Mégis ott állt, érezte a nap melegét, hallotta a madarak énekét, és tudta, hogy ez a pillanat most minden, ami igazán létezik.

És a jövő? Egy ismeretlen ösvény, amelyre már rálépett. Vajon milyen arc néz majd vissza rá a tó tükrében évek múlva? Vajon emlékezni fog erre a pillanatra, erre az érzésre?

Az idő nem vonal volt, hanem kör. A múlt nem múlt el, a jövő már itt volt, és a jelen… a jelen volt a kapu mindhárom között.

Éva sóhajtott, majd mosolyogva belépett a vízbe. Talán épp most teremtette meg szebb jövőt.

A SZERETET

( A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Füst száll az égre, a föld megremeg,

gyermekek sírnak a romok felett.

Eltűnt a holnap, csak csend maradt,

a szél viszi messze a könnyeket.

Anyák ölelik üres álmukat,

a múlt helyét csak por lepi el,

s a háború sötét árnyéka

a szívek mélyére hatol.

Mondd, miért hull ennyi könny?

Miért születik gyűlölet?

Hisz a szív nem harcot keres,

mert szeretetre született.

Van egy szó, mi falat dönt le,

egy érintés, mi sebet gyógyít,

egy láng, mi fényt hoz az éjbe,

s minden szívet újra nyit.

A szeretet az, mely győzni fog,

A világot átöleli teljesen,

A szívekben nem létezik más,

csak a tiszta, őszinte SZERETET.

Reggeli fuvallat

Pálmafák ringnak, tenger ölel,

hegyek csúcsán fény énekel.

Langyos homok az ujjam között,

a csend és béke körül ölel.

Reggeli fuvallat egy titkot súg,

napfény táncol, aranyba hull.

Csillan a vízen a fény ölelése,

sóhajt a part egy halk mesébe.

Lelkem lebeg e csodás világban,

elveszek a pillanat örvényében.

S míg a nap rám mosolyog édesen,

tudom, a szépség örökre végtelen.

Hullámok hoznak titkokat az égből,

gyöngyként ragyogják a lét szerelmét.

Szívemmel érintem, lelkemmel látom,

ez a varázs az örök világom.