Szerelem szimfóniája

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Talán létezik, talán nem,

Elképzelni nem is merem.

Valahol egy más világban,

Nem itt, e földi homályban.

Igaz szerelemről álmodom,

Hol úgy szeretnek, ahogy vagyok.

Elvárás nélkül, szelíden,

Szívemet látva, szabadon.

Mikor egymás szemébe nézünk,

A lelkünk mélyéig elérünk.

Mikor egymást átöleljük,

Álmunkban együtt elmerülünk.

Álmunkban együtt vagyunk,

Szívünk egyszerre dobban,

Testünk szerelemtől izzó,

Gyengédségben, lágyan ringatózó.

Úgy nézünk egymásra,

Mint földre szállt angyalra.

Szerelmünk illata számunkra,

Mennyei rózsák szimfóniája.

Szívek Karácsonya

Varázslatos a szent karácsony ereje,

Kigyúlnak az esti fények, sötétben égve,

Hull a hó, betakarja a tájat, mint egy álom,

Angyalok szeretnek, a szívekbe nevetnek.

Gyermeki szívek úgy ragyognak,

Nagyszülők szeméiből a könnyek potyognak,

Szerető szívek karácsonykor összejönnek,

A karácsonyfa mellett meghitten beszélgetnek.

Boldog, kipirult arcú gyermekek nevetnek,

Szívükben ragyog a milliónyi szeretet,

Az öröm varázsa, ez a karácsony hatása,

Mely a szívünkből szétárad a világba.

Édesapát Karácsonyra

Karácsonyra nem kérek mást,

Hadd lássam újból édesapát,

Erős karja karoljon át,

Szívéből szeretet hulljon rám.

Katona lett, mennie kellett,

Könnyes szemmel búcsút intett,

Hiánya oly hatalmas szívemben,

Anyával az ajtót nézzük szüntelen.

Szeretet, Jézuska, kérünk téged,

Nyissa ki az ajtót, lépjen be végre!

Öleljen szorosan, úgy mint régen,

Hadd üljek újra az ő ölében.

Karácsonyi Emlék

Piciként imádtam a hóesést,

Fenyőillat szállt, a hideg estén,

Csillag fénye táncot járt az éjben,

Karácsonyi lázban égett lényem.

Körbe álltuk a szép karácsonyfát,

Énekeltük, lágy dalok dallamát,

Szívem boldogan, oly gyorsan dobbant,

Karácsonykor, olyan boldog voltam.

Csillagszórók fényes szikrát szórtak,

Illatukkal mindent átitattak,

Arcom boldogságtól pirult éppen,

Szenteste, szeretettel szívemben.

Ajándékot bontottam örömmel,

Szerénység volt, tiszta szeretettel,

Gyermeki hit örökre bennem él,

Karácsonykor újból él az emlék.

A Remény lámpása

n 

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Lágy szellő ringatja álmok kék tavát,

hol csillagok szórják fényük harmatát.

Fátyolfelhők mögött a nap is megpihen,

de szívünkben a remény sosem szunnyad el.

Egy törékeny sugár áttör az éjen,

mint kristályhang a csend mély tengerében.

Úgy érinti lelkünk, mint könnyű szirom,

mely harmatot rejt egy rózsaszín hajnalon.

A remény az, mi halkan hozzánk simul,

mint titkos dallam, mi szívünkben vonul.

Nem harsány, nem lüktet, csak csendesen él,

de erősebb minden szónál, minden fájdalomnál.

Ha az utad ködbe vész, ne félj, ne add fel,

a remény vezet, mint lámpás a dombon.

S ha minden veszve látszik, csak nézz fel az égre,

a csillagok között ott ragyog az ébredés fénye.

Mert a remény nem más, mint híd az álomhoz,

köré szőtt színes, fonott szálak.

Lágyan ölel, mint anya karja a gyermeket,

és azt súgja: „Mindig van remény.”

Bennünk él a csoda

A tükör csak lelkem fényét mutatja,

mint hernyó, aki már látja a pillangót,

szárnyak színét, szabadság ígéretét,

még titokban, de ott van benne,

várva a pillanatot, hogy kibontakozzon.

Csodák léteznek –

csendben jönnek,

mint a hajnal sugara,

lágyan, észrevétlen.

Egy mosoly, egy érintés,

egy fuvallat, mi átölel,

és én rájövök:

a csoda mindig itt van.

Az idő morzsákra szedi,

hogy ne egyszerre égessen,

hanem lassan töltsön meg.

És ha megállunk,

visszanézünk az útra,

minden rejtett fény –

minden apró csoda –

összeáll egy ragyogó egésszé.

Mert mi magunk vagyunk a csoda.

Szavaink gyógyítanak,

kezünk, mellyel felemelünk, segítünk másoknak,

szívünk reményt hint.

Bennünk él az élet varázsa,

minden lélegzet egy új lehetőség,

fényt hozunk oda,

ahol árnyék lappang.

A Remény lámpása

Lágy szellő ringatja álmok kék tavát,

hol csillagok szórják fényük harmatát.

Fátyolfelhők mögött a nap is megpihen,

de szívünkben a remény sosem szunnyad el.

Egy törékeny sugár áttör az éjen,

mint kristályhang a csend mély tengerében.

Úgy érinti lelkünk, mint könnyű szirom,

mely harmatot rejt egy rózsaszín hajnalon.

A remény az, mi halkan hozzánk simul,

mint titkos dallam, mi szívünkben vonul.

Nem harsány, nem lüktet, csak csendesen él,

de erősebb minden szónál, minden fájdalomnál.

Ha az utad ködbe vész, ne félj, ne add fel,

a remény vezet, mint lámpás a dombon.

S ha minden veszve látszik, csak nézz fel az égre,

a csillagok között ott ragyog az ébredés fénye.

Mert a remény nem más, mint híd az álomhoz,

köré szőtt színes, fonott szálak.

Lágyan ölel, mint anya karja a gyermeket,

és azt súgja: „Mindig van remény.”