2024. október 9., szerda

Macskacicó





Egyszer volt, hol nem volt, egy király,
Három fia volt, kik nősülni készek már.
Apjuk pálcákat dobott a magasba,
Mindnek megmutatta: merre van az útja.
A legnagyobb grófok földjére ment,
A középső bárók közt talált helyet.
De a legkisebb búsan nézett, szegény;
Erdő felé indult, s tudta, nincs remény.
Bolyongott az erdőben, magányosan járt,
Menyasszonyt ott hogyan találhatna már?
Ám de ekkor egy szép macska felbukkant,
Követte őt, soha nyugton nem hagyta.
Otthon a király virágot kért tőlük;
Menyasszonytól hozzanak, csokor virágot kapjanak.
A két nagy büszkén ment el újra,
De a kicsi búsult, ez lett a szíve búja.
Macskacicó mégis segített neki;
Ezüst, arany virággal állt elő neki.
A legszebb csokor lett az övé végül;
Mindenki csodálta, dicsérettel ellátta.
Új parancs jött: kendőt is kell hozni;
A nagyok mentek, nekik s nem okozott gondot.
De a kicsi megint csak bánatos lett;
Macskacicó azonban ismét csodát tett.
Aranyból, ezüstből font kendőt szépen;
Hazavitte, s a király dicsérettel mérte.
Végül minden fiúnak a menyasszonyát várta;
A legkisebb búsult, de Macskacicó újból várta.
Ekkor Macskacicó varázslatot hozott,
Gyönyörű királylány lett, csak úgy ragyogott.
Elátkozott volt, de most szabad lett,
S a királyfi szeme erre, jól kikerekedett.
Hazatértek együtt, volt nagy lakoma;
A legkisebb királyfi párja volt a legszebb.
Boldogan éltek, amíg csak léteztek;
Szerelmük élt, amíg szívük együtt zenélt.

Hű Társ




Egy kutya több, mint puszta állat,
Nem is hinnéd, ő a hű barát,
Figyel minden mozdulatodra,
Érez minden érzést veled együtt.
Úgy szeret, ahogy vagy te mindig,
Nem számít, a világ mit hisz,
A lelked társa ő, mindig igaz,
Szemében te hős vagy és vígasz.
Megérzi, ha bánatod szed szét,
Melléd bújik, szíve mindig tiéd,
Elveszi minden fájdalmadat,
Cserébe a hűségét adja.
Kiszagolja a veszélyt messze,
Életével megvéd, ha kellene,
Sokkal több ő, mint egy állat,
Igazi kincse ő a családnak!

Szülőföldem illata



Alföld az én szülőföldem,
Ide köt minden emlékem,
Gyermekéveim csendben élnek,
Mint a széllel játszó fények.
Sebes-Körös, a mi folyónk,
Múltat sodró, emléket hordozó,
Illata úgy száll szerteszét,
Mint az idő, mely lassan eltűnő.
Mennyit fürödtünk a folyóban,
Játszottunk boldogan, gondtalan,
Télen a gáton szánkón suhantunk,
A ránkfagyott nadrágban is játszottunk.
A fekete nejlonon csúsztunk messzire,
Kacajunk, mint madár szállt az egekbe,
Feledhetetlen napok, pillanatok lettek,
Szívembe vésődtek, soha el nem vesznek.
Szülőföldem, te mindig itt leszel,
Bár a barátok messzire mentek el,
Ladány illata itt marad velem,
Mint egy álom, melynek szívemben a helye.
Sokszor álmodom még róla,
A régi utakon járok titokban,
Hallom a szél suttogását,
Érzem Körösladány sajátos illatát.

Szeretlek, Október



Szépséges október, én úgy szeretlek!
Leveleid, mint színes takaró, takarják be a Földet.
A harmatos reggelek friss avar illata,
Az édes alma és dió fűszeres aromája,
Szívnek oly felejthetetlen pillanatokat ad ma.
A Nap lágyan érinti arcomat,
Kedvesen, mint szerelmes kezek, úgy simogat.
A fákon a falevelek búcsút intenek,
Mint rég elveszett barátok, akik a széllel távoznak;
A szél elviszi, táncra hívja őket, mielőtt a Földre érnek.
Mielőtt minden megpihen,
Az október színekben pompázik egy keveset.
A vörös, sárga és narancs árnyalatok összefonódnak,
Megmutatja nekünk az Isten által készült
természeti színek bűvös varázsát, mint a festő a kész alkotását.
A nap lenyugvásakor, mikor az ég aranyba borul,
A hűvös szellő lágyan fújja a fákat, mint egy lágy dallam;
A naplemente színei a szívembe íródnak,
Olyan emlékek, mint a csillagfény, örökké ragyognak.
Ki más lenne erre képes, ily szépet alkotni?
Ezernyi színben pompázatot nékünk varázsolni?
Csak a Teremtő tud ilyet festeni,
Októberi őszt szépséggel ajándékba adni,
Hogy lelkünket is frissítse, mint az őszi harmat,
Minden egyes nappal egy új kezdetet is hozhat.

Látlak Téged

 


Látlak téged, szólnod sem kell,
Minden érzésed mélyen beszél,
Hallom, mint az erdő neszét,
S látom, mint nyíló virág ébredését.
Látlak téged csendesen,
Beszélsz hozzám szüntelen,
Szavak nélkül értelek,
Mint felhőt ölelő fény érezlek.
Látlak téged a szívemben,
Nem csak a két szememmel,
Érzéseink összekapcsolódnak,
Mint múlt és jövő, amik egybeolvadnak.

Álmodok veled




Éjszaka, mikor édesen álmodol,
Meglátogatlak csendesen, más birodalomból.
Lelkemmel megsimogatlak kedvesen,
Nézlek, és álom világodba belépek.
Együtt álmodom veled, édesem,
Hisz álmodat vigyázom szüntelen.
Minden éjjel veled maradok,
Hiszen a te részed vagyok.
Ha eljön a reggel, búcsúzom,
Finom arcodra lehelem csókom.
Bár reggel van, álmom veled él,
Egy életen át szívemben őrzöm én.

Hit Dala




Ott bent, ott mélyen
Néha sötét van,
Olykor világos,
Lenn bent, mélyen
Fénylik a hit szívemben.
Ott bent, ott mélyen
Hitem halkan énekel,
Vigasztal szeretettel,
Ott bent, mélyen
Lelkemet átszövi fénnyel.
Ott bent, ott mélyen
A hit halkan zeng,
Oly szépen vigasztal,
Ott bent, mélyen
Szikrázik, mint éltető fény.
Ott bent, ott mélyen
Hitem szárnyra kél,
Mint csillag az éjben,
Ott bent, mélyen
Hit és szív – szerelemben él.