Úton a Fénybe

Megyek az utamon, haladva rendesen,

Néha elesek, néha büszkén egyenesen.

Van, hogy virágok nyílnak lábam előtt,

Van, hogy árnyékban pihenek – elkeseredetten.

Az út végén a fény ragyog, csillog fényesen,

Néha a messzeségtől csak fénytelen,

Van, hogy homályosan elképzelem,

Néha kézzel foghatóan érzékelem.

Megyek az utamon, lelkesen haladva,

Néha megállok, mert az út elrejti magát,

Kétségek árnya táncol a lelkemen át,

De a szívem vágya újra magára talál –

A fény vezet, hív, oltalmazva – világít.

De míg odaérek, még sok dolog vár rám,

Túl kell jutnom minden mély szakadékon,

Meg kell értenem, miért fagy be a szív,

S miért dobban újra, ha fényben fürödve sír.

A Hajnal Arca

A Hold és a csillagok álmosan,

Egymásnak jó éjt kívánva elköszönnek,

Aranyló Nap sugarai ébresztenek,

Kedvesen mindenhová beköszönnek.

A széllel öröm táncot járnak,

Ölelkeznek, bújócskáznak.

A felhők közül kukucskálnak,

A Földnek jó reggelt kívánnak.

A reggeli szellő dala énekel,

A Nap harmatos cseppeket szárít fel.

A virágok kinyílnak a Nap sugaraira,

A méhek útra kelnek illatukra.

Az ablakon bejön a reggeli szellő,

Arcom simítja, kedvesen, ébresztő!

A Nap meleg sugarai megérintenek,

Mosolyogva, boldogan ébredezek.

Hála

 

Hűvös nyári estén Elena egy Los Angeles-i padon ült, könnyekkel a szemében szorongatva kéziratát. Elveszítette mindenét: munkáját, otthonát, reményét. Hajléktalan lett. Minden kiadó visszautasította könyvét, és már nem tudta, merre tovább.Egy jól öltözött férfi sétált arra, meglátta Elenát, és megállt:

– Segíthetek valamiben? – kérdezte együttérzéssel.

Elena némán átnyújtotta neki a kéziratot. A férfi rápillantott, majd elmosolyodott:

– Kiadónál dolgozom. Holnap ilyenkor találkozunk itt újra.

Elena reménykedve bólintott. Az éjszakát reménnyel töltötte. Másnap a férfi visszatért, szemében csillogott az izgatottság:

– A könyve csodálatos! Szerkesztés alatt van. Bejönne velem a kiadóhoz?Elena könnyes szemekkel suttogta:

– Igen! Hálásan köszönöm – és megölelte a férfit.Szívét átjárta a hála. Vannak még csodák!

Valóságos Élet

Elindultunk az élet útján –

Őszintén, naivan, tisztán.

Ragyogtunk, mint fényes csillag –

De fényünk hamar ellankadt!

Szembejöttek a hamis szavak –

Árulás és sár mind ránk tapadt.

Tisztán indultunk, álmodozván –

A leckéket kaptuk korán!

Képmutató emberek – árulások,

Szívünket maró, gonosz szavak.

Térdre kényszerítettek minket hamar –

Fel kellett állni, új emberré válni!

Az őszinte szívnek fájdalma megérett –

A sok tanulás bölcsébbé tett.

Gyémántként csillog most minden seb –

Büszkén viselem, bölcsességként szívemben

Nem akarom!

Ha már kérni kell, hogy simítsd meg arcom,

Nem akarom!

Ha már kérni kell, hogy meghallgass egy bús napom,

Nem akarom!

Ha már kérni kell, hogy szeress,

Nem akarom!

Hiszen te nem is szeretsz!

Ha magadtól mindezt észre sem veszed,

Szíved üres felém, benne már nem élek én!

Ha kérni kell, az már nem jó,

A szerelem üres szó,

Benne nincs már égető vágy,

A szerelmes ölelést vár.

Édesanya könnyei

 

Egy édesanya olyan, mint egy bástya,

A családjáért, ha kell, harcba szállna.

Oltalmazza őket, akár ereje felett,

Harcos a jelleme, küzdő a szelleme.

Ha eljő a csendes, nyugodt éjszaka,

Az összegyűlt szívfájdalom időszaka,

A bánat könnyei csendesen kitörnek,

Reggelre mosolyogva eltűnnek.

Édesanya anyai ösztöne győz,

A hit ereje mindig nagy erő!

Ha sír is, csendben, titokban éjjel,

Könnyeit a csillagok ragyogják be fénnyel.

Tudja, számára nincs lehetetlen,

A családi gond nem leküzdhetetlen,

A szeretet vára az édesanya,

Isteni csoda, a jóság Ő maga!

Mosoly

 

Nikolett odakiáltott Dávidnak fájdalommal teli hangon:

– Itt az idő! Elfolyt a magzatvizem!

– Akkor viszlek máris a kórházba!

Dávid odaszaladt Nikoletthez, kisegítette a szobából, és beültette az autóba. Keze remegett, miközben a feleségét figyelte. Féltette őt. Gyorsan vezetett, és hamar odaértek a kórházhoz.Nikolett pontosan követte az orvos utasításait. Dávid szorosan fogta a kezét. Az utolsó nagy fájás és nyomás után meghallották a baba sírását. Az újszülöttet azonnal a hasára tették. Már annyira várták ezt a pillanatot. Dávid odahajolt Nikoletthez.

– Te egy hős vagy, Drágám! – mosolygott.

Együtt örültek a kis csodájuknak, gyermeküknek.