Zelda boszi szíve

 

Hol volt, hol nem volt, volt egy Boldog világ, hol az emberek nem ismerték gonoszságot. Náluk nem létezett, csak a szeretet. Gyönyörű helyen éltek, a fák pompáztak, a virágok illatoztak, az emberek mosolyogtak. Takaros házikókban éltek, a virágok pompáztak az ablak alatt, és illatuk bejárta házakat. Az emberek tették- vették dolgaikat, a gyerekek játszottak, kergették a színes pillangókat, labdáztak, és énekeltek. Távol a Boldog világtól, egy hegy tetején élt egy kővárban Zelda, a gonosz boszorkány. Több ezeréves volt, és nagyon csúnya. A háta görnyedt, púpos, arca rücskös és szemölcsös, az orra nagy és hegyes. Haja ritka és szürke színű volt. Egy nagy vörös kendő volt mindig a fején. Járta a világokat és mindenkinek csak ártott, rávette az embereket, hogy másokat bántsanak, elültette a gonoszságot az emberek szívébe. Hiszen ő velejéig romlott volt. A kedvenc szórakozása az volt, hogy békává varázsolta az embereket, vagy kővé. Történt egy nap, hogy rátalált a Boldog világra. Fel is kiáltott örömében:

 – Ez az! Itt mennyi boldog ember van, na nem sokáig! Kiélvezhetem a gonoszságomat! Megrontom mindegyiket! - kacagott gúnyosan Zelda, a boszi.

Volt egy macskája, mindenhová magával vitte, hozzá beszélt állandóan. Kihez is beszélt volna? Nem volt senkije. A macska fekete színű volt és nagyon sunyi, ráadásul jó kövér, mert Zelda mindig tömte étellel. Lusta volt, mindig csak feküdt. Turbó volt a neve, ami pont az ellenkezője volt annak amilyen a macska volt. Turbó imádta Zeldát, és Zelda is őt. Eljött az este, Zelda elővette a seprűjét, szólt Turbónak, hogy indulás, és hopp már Turbóval a hátán repültek is a boldog világba. Zelda már alig várta, hogy újra bánthassa az embereket, jókat kacagott és visongatott repülés közben. Berepült egy házba és odaállt az egyik ember ágya mellé és elmondta a varázsigét.

 – Fieri ranae! (Legyél béka!) - mormolta Zelda. Várta, hogy valami történjen, de semmi. Elmondta még egyszer, még egyszer. Most sem történt semmi. Nagyon mérges lett. Mérgében hátára vette Turbót, és hazament.

Gondolkodott, miért nem működött a varázsige? Vakargatta a rücskös fejét, de nem jött rá. Visszament másnap, harmadnap, és újra próbált békává varázsolni most egy másik embert, de semmi. Kudarcot vallott Zelda. Már nem is érdekelte, hogy miért nem működik varázslata. Azt érezte, vágyik oda, a Boldog világba. Nappal is ment, és láthatatlanul figyelte őket. Úgy döntött, hogy megjelenik nekik. Kedvesen fogadták, beszélgettek vele az emberek, és étellel, itallal kínálták. Minden nap ment hozzájuk. Észre sem vette, hogy addig-addig járt oda, hogy a szívéből eltűnt a gonoszság. Vajon miért tűnt el? A Boldog világ, ahol csak szeretet volt, kezdte átjárni Zelda szívét. Ahogy a szíve változott, Zelda külseje is megszépült, eltűnt a sok szemölcse, arca szép lett, mint a szíve. Mindenkinek segített, soha többet nem bántott senkit. Minden este körbevették a gyerekek, és mesét mondott nekik. Zelda boldog, jóságos boszorkány lett, aki mindenkit szeretett, és őt is megszerették az emberek.

 

 

Álom

Ella úgy döntött, egy görbe estét csinál magának. Még lehet, talál valakit, aki egy kicsit kényezteti ma este. Egy kis rúzs, feszülő ruha, melleket kiemelte, magassarkú cipő és indulás. Belépett a bárba, feltűnő öltözéke, sminkje magára vonzotta a tekinteteket. Leült és kért egy koktélt. Hopp, már ott is volt mellette egy jóképű férfi. Beszélgettek. Még egy koktél, még egy… se kép semmi… Zúgó, fájó fejjel kinyitotta a szemét, szédült. Szétnéz, ruhái szanaszét a földön, ő meztelen, oldalra néz, és: Ó, egy kopasz, kövér férfi alszik mellette az egyik oldalon, a másik oldalon egy nő. Szemeit gyorsan becsukta. Inkább álmodom tovább…

Tudja-e valaki?

 

Az életet élvezni, tudja-e valaki, mit jelent ez?

Én senkit sem láttam még, akinek arcán

boldog mosoly él,

Kinek szemében az élet csillogó fény.

Kinek szívéből boldogság áradna,

Kinek kedvessége a szíveket átjárta,

Kinek kacagása az embert felrázza,

Kinek ölelése egy angyal csodája.

Lehet-e élvezni az életet egyáltalán?

Vagy tapasztalat az egész élet talán?

Minden pillanatban boldognak lenni?

Lehet-e az élet örömét a valóságba vinni?

Csillagok üzenete

 

Lágy szellő simogatja arcomat,

Miközben nézem este a csillagokat,

Érzem a földből áradó meleget,

S közben puha fű érinti testemet.

Ahogy fekszem a fűben, álmodozom.

Mit üzennek nekem a csillagok?

Vajon titkos vágyaim teljesülnek?

Vagy a mindenségben elvesznek?

Becsukom szemeimet, s a Hold,

Ég Királynője hozzám kedvesen szól,

Üzenete szívembe mélyen behatolt:

Angyalom! Vágyaid engedd végre szabadon.

Gyöngyszemek XI.

A csend hatalmáról írok ma Nektek.

Rájöttem, mennyire fontos, és milyen nagy kincs a csend. A csendben van minden. A csend maga a csoda. A csendben található az ösztönös megérzés. A bölcsesség a szívben van, az okosság a fejben. A bölcsesség okosság nélküli tudás. A bölcsesség minden emberben benne van, csak nem tud hozzáférni, nem tud megnyílni neki. Vajon miért nem tudnak hozzáférni? Azért, mert hiányzik az életünkből a legfontosabb. Mi is lehet az? Az a Csend.

Minden nagy dolog a csendben születik meg, ha magunkba figyelünk. Sajnos, a mai világ tele van zajjal. A csendre mindenkinek szüksége lenne. Ha csak rohanással, kapkodással telik el minden napunk, minden perc ki van töltve valami teendővel, előbb utóbb széthullik az ember élete. Lebetegszünk mind lelkileg, mind fizikailag. A test jelez, szinte kiabál, de a mai világban olyan elvárások vannak, amiket teljesíteni kell a megélhetés miatt. Nagyon nehéz szülőnek lenni, az anyának, amellett, hogy a családot ellátja otthon, még dolgoznia is kell. Annyi mindenre kell figyelnie, hogy a nap végére elfáradva, kimerülve éri az este. Nem egyszerű, de meg kell próbálni mindenkinek valahogy egy kis énidőt magára szánni. A mostani világban ez nagyon fontos. A mai kultúrából hiányzik a csend. A mindenkinek rendelkezésére álló csend szabadon áramlik. A természet az, ahol a csendet a legjobban megtalálhatjuk.Ha eldöntjük, hogy foglalkozunk önmagunkkal, akkor az életünk szépen úgy alakul. Minden hozzánk igazodik. Természetesen időt igényel, de megtörténik. A természetben való időtöltés az egyik legnagyszerűbb, a csendet élvezhetjük, és újra feltöltődhetünk energiával. Segít mind a lelki, mind a fizikai gyógyulásban. Minden írásomban elmondom, ha kevés idő áll a rendelkezésre, akkor elég napi tizenöt perc elvonulás a családtól, lélegzés és már történik is a feltöltődés. A Gyógyító Álom írásomat ajánlom az ellazulás, és önszeretet eléréséhez. Este elalvás előtt nagyon hatásos tud lenni. Vagy egy séta a természetben. A természet maga a csoda. Remélem, ismét tudtam a leírt gondolataimmal segíteni, és sikerül valamit a napi szinten beiktatni, hogy jobban érezd magad kedves olvasó. Nagy ölelés: Aurora Amelia Joplin.

 

 

Reggeli Hála

 

Milyen szépen éledezik minden,

A természetnél szebb nincsen,

Friss virágillat, madarak éneke,

Ébredező napsugár melengető fénye.

Erre ébredezni maga a csoda,

Harmatos cseppek csillognak,

Napfényben egyre csak pompáznak,

A felhő mögül a napsugarak kukucskálnak.

Hálás vagyok minden percért,

Át is élem drága kincsként,

Köszönöm, Istenem, neked e perceket,

Minden reggel hálát adok neked.

Elfelejtett szó

 

Egy elfelejtett szó,

mint múlt emléke,

Titkok világába tévedt,

Fény nélküli várban réved.

Egy elfelejtett szó,

Álomban tárt ajtó,

Hol titkok nyílnak,

A szavak elmúlnak.

Eltűnt álmok világa,

Elveszett érzelmek múltja,

Az idő homokjába tévedt

Az elfelejtett szó végleg.