Égi remény

(A képet mesterséges intelligencia készítette. )

Hópelyhek szállnak, mint égi csodák,

Földre terítik a béke ruháját.

Csend van odakint, nyugalom ragyog,

A tűz melege meghittséget hoz.

Csillog a gyertya, mint égi remény,

Gyermekek szemében csillog a fény.

Szeretet fonja át a családokat,

Ma béke tölti be az egész világot.

Köd és homály

Homályba von mindent, a szépséget rejti,

tejfehér fátyol, mely mindent betakar.

Színe nincsen, csak súlya van, súlya a csendnek,

mely lassan ereszkedik a tájra, mint a szándék,

lassan, puhán, mégis mindent áthatva.

Elveszi a formákat, a vonalak keménységét,

széleit megpuhítja, majd elnyeli az időt is.

E csipke finom burkot, mely nem sejt semmit,

csak a jelen ürességét,

s mögötte, rejtve a valódi világot.

Lebegő fátyol, mely önnön titkával terhes,

átölel mindent, és végtelent,

ködbe bújtatva születik újjá a csend,

bármi megtörténhet benne, mert nincsen sem vég, sem kezdet,

csak a halvány tünemény – s mögötte a rejtett világ.

Lassan tűnik el, mint szélben a pára,

s előttem áll a valóság világa.

Homályt hoz hogy tisztábban lássak,

csendből szülessen meg a látomás varázsa.

/A képet mesterséges intelligencia készítette./

Ha tehetném

Ha tehetném, minden arc könnyét letörölném,

a szívekből a bánatot örökre eltüntetném.

Helyébe békét és szeretetet ültetnék,

mint szomjazó virágot, folyton öntözném.

Ha tehetném, a gonosz embereket

egy másik világba küldeném,

s a Földön nem létezne más,

csak a szeretet tiszta fénye és a boldogság szelíd lángja.

Ha tehetném, mindenkinek átnyújtanám

a bőség kosarát,

hogy ne legyen többé éhező száj,

csak jóllakottság és boldog kacagás.

Ha tehetném, tanítanám, hogy a halál

nem sötét és félelmes,

hanem tapasztalás és tanulás,

tanulás, mely bölcsességbe haladás.

A félelem szövete szőtte át,

s beépült a tömeg tudatába.

Félelem, amit elhittünk és tovább vittünk.

Ha tudnánk az igazat róla,

életünk könnyebb volna, mázsás kövek hullanának le róla.

Ha tehetném, tanítanám, hogy létezik egy boldog világ,

mely mindannyiunk szívében ott él,

oly tiszta és békés, mert szeretetből épült,

s minden szív egyes dobbanása a boldogságot vonzza magába.

/A képet mesterséges intelligencia készítette/

Őszi csend

Szív hegedűjén pendül a bánat,

ahogy az őszi pára lassan leül,

falevelek közt bújik a csend,

és a szél halkan sóhajt, egyedül.

Bús az avar, fáradt arca ráncos,

emlékezik, mesél a múltról,

ahogy lassan megérik minden érzés,

s belehull a mély, csendes magányába.

Köd szitál – ölelésbe fonja az erdőt,

puhán takarja a fák ágait,

tél közeleg, s halkul a világ,

a madarak álomként szállnak tovább.

A fák, bölcs tanúk, susogják halkan,

hogy az elmúlás nem vég, csak egy kezdet,

águkon csend fonódik, mint végtelen dallam,

míg a szél viszi, gyengéden, egyre messzebb.

Nyugalom kúszik szívünk rejtekébe,

a béke csendje szavak nélkül zenél,

hiszen minden ágon ott zúg a múlt,

az élet halk, mégis örök dalt mesél.

A köd lassan oszlik, halkan tűnik el,

a napfény bekúszik a fák közé, szelíden,

de melege már csak emlék a levélnek,

s az erdő hallgat, ahogy a tél kopogtat,

fagyos ujjaival csendet hoz, végtelent.

Üzenet a szívbe

Vidd el, szél, a felhőkön sebesen,

Vidd el üzenetemet annak a szívébe,

Kinek lelke tavaszi szélként rebben,

Bárhol is él, de keres engem remélve.

Álmodom róla, szívem úgy várja,

Vágyamat már kiküldtem a nagyvilágba,

Hiszen mindenkinek van egy párja,

A boldogság mindenkinek járna.

A lélek tudja, mi kell nekünk,

Ha társ, akkor szerelemmel fűthetünk.

Egy ölelés, egy csók, egy szál virág –

A szívnek nem kell más, csak ezer virág.

Úgy szeretnék

Úgy szeretnék szárnyalni,

A felhőket megsimítani,

A világot felülről nézni,

A problémákat hátrahagyni.

A felhőkön angyali társaságban,

A szabadság dalát énekelni,

Az angyali birodalmat felfedezni,

E világot messziről figyelni.

Úgy szeretném átélni a békét,

A gonosz, bűzös világot feledni,

Hol az emberek bántanak s ártanak,

A jó emberekből táplálkoznak.

Eljutok- e világba hamarosan,

Hol béke s harmónia van,

Hol a szeretet nem ábránd,

Hol énekelhetem a szabadság dalát.

Gyertya, Aurora Amelia Joplin és Bahus Antal Katalin közös verse

 

A gyertya lángja szélben táncol,

Csendes fényén az éj csak ámul.

Fényével álmot sző a falra,

Lassan fogy, s az időt hallgatja.

Oly törékeny a gyertya lángja.

Mégis piciny fényét szétárasztja.

Féltve vigyázd kicsi gyertya,

Lángod legyen fényt hozó.

Mikor az éj sötétje körbe jár,

Remény fényét gyújtja a gyertyafényes láng,

Tartsd hát magasan, kicsi láng,

Mert veled a világ is csodát vár.

Lehet kicsi a gyertya ereje,

Mégis a sötét menekül előle.

Elég néha egy kicsi csoda!

Mi a világot megváltoztatja.

A szív anyanyelve

Mindenkinek nagyon szép a lelke,

Nem számít a nemzetsége,

A Teremtő mindenkit szeret,

Függetlenül, hogy milyennek született.

Minden országban más a vallás,

Ettől a lélekben nincs változás,

Szeretet, béke, összetartozás,

Ez a lényeg, mi lehetne más?

A bőrszín, anyanyelv, vallás, kultúra,

Mind a szépséget nyújtja, tanítja,

A szív anyanyelve ugyanazt mondja,

A lélek sem különbözik: egyforma.

Ha egyszer ezt mindenki megérti,

A világot a szeretet majd ellepi,

Ragyognak majd a tekintetek,

Örömben fürdenek az emberek

Újjászülettem..

Újjászülettem, mint a felkelő Nap,

Elengedtem fájdalmaimat a minap,

Rajzolok helyette csoda szép jövőt,

Melyet a valóságomba beleszövök.

Fürdök a melengető Nap sugarában,

Mely, a szívemben bizsereg egyfolytában,

Szemeimmel másként látom a világot,

A szívemmel érzem a valóságot.

Üdvözöl a lágy szellő, simogatja arcomat,

Suttognak a fák, bölcs gondolatokat,

A Földanya is meséli a régi emlékeket,

És én, hallgatom csendben a csodás üzeneteket.

Titkos Világ

Álmodozó szívem vágyakat őriz,

Ahol a boldogság halkan bólogat,

Szikrázó tűzként él bennem a vágy,

Benne rejtőzik a titkos Világ.

Száll, repül a szív túl minden álmon,

Áttörve határokon, titkos világokon,

Szívem rejtekén bolondos szerelem,

és vágyaim énekelnek, én felemelem.

Álmodom egy jobb világról