Csoda

 

Van egy kincsem,

Kinél szebb nincsen,

Kinek olyan a mosolya,

Örökre szóló csoda.

Pici még, aprócska,

Ártatlan kis angyalka,

Mama szívét melengeti,

A napját szebbé teszi.

Mama ölébe veszi,

Ringatja őt, szereti,

Mondókákkal nevetteti,

Édesen dédelgeti.

Az unoka egy csoda,

Akinek van tudja

, Ha ránéz a mamára,

Egy álom válik valóra.

Zsuzsi Mama

Zsófi és mama együtt sétáltak a gyönyörű őszi napon. A falevelek színes takaróként borították a földet. Leültek egy padra, Zsófit minden érdekelte, folyton kérdezett.

– Zsuzsi mama, hogyan tudsz mindig mosolyogni? Te olyan erős vagy, soha nem vagy fáradt! Megtanítod nekem is? Olyan akarok lenni, mint te! – kérdezte Zsófi.

– Miért gondolod, hogy én soha nem vagyok fáradt? – kérdezte a mama mosolyogva.

– Minden reggel friss tejjel és meleg pogácsával vársz. Biztosan aranyból van a szíved, Zsuzsi mama!

Mama megölelte unokáját, és halkan súgta:

– Azért vagyok erős, mert te itt vagy nekem.