A napfény már rég bekúszott a kis műhely ablakán, ahol a poros polcokon sorakoztak a szerszámok: kalapácsok, csavarhúzók, régi fűrészek, megannyi eszköz, amelyek mind mesélni tudtak volna. A padlón egy apró láb dobogott izgatottan – Lacika ült ott, a hároméves kisfiú, aki ma különleges feladatot kapott.
A nagypapa éppen egy régi széket szerelt, szemüvege a homloka tetejére csúszva. Néha mosolyogva pillantott le az unokájára, aki minden egyes mozdulatát figyelte.
– Papa, ez micsoda? – bökött rá Lacika egy hatalmas franciakulcsra.
– Az ott egy franciakulcs, Lacikám. Nagy dolgokat lehet vele megjavítani.
– Miért hívják franciának? A kulcsok beszélnek franciául?
A nagypapa elnevette magát.
– Hát, azt nem tudom, beszélnek-e franciául, de biztosan jól értenek a csavarokhoz!
Lacika hatalmas szemekkel figyelte, ahogy a papa meghúz egy rozsdás csavart.
– Papa, miért kell meghúzni a csavart?
– Hogy erősen tartson, ne essen szét semmi.
– És ha nem húzzuk meg, leesik az ég is?
A nagypapa a fejét csóválta, majd lehajolt, és tenyerébe vette Lacika kis kezét.
– Az ég nem esik le, de a szék bizony összedőlne. És képzeld, neked is mindig vannak csavarjaid – mondta mosolyogva, mire Lacika elcsodálkozott.
– Nekem? Hol vannak? A zsebemben?
– Nem, kis szívem. A te csavarjaid itt bent vannak – bökött gyengéden a mellkasára. – A szeretet tartja össze őket. Minden ölelés, minden nevetés, minden kedves szó olyan, mint egy csavar. Ha jól meg vannak húzva, a szíved mindig erős marad.
Lacika elgondolkodott.
– És te meghúzod a csavarjaimat, papa?
A nagypapa letette a szerszámot, letörölte kezéről a fűrészport, és térdre ereszkedett a kisfiú elé.
– Minden nap, Lacikám. Minden egyes nap, amikor rád nézek, mikor megfogom a kezed, mikor együtt vagyunk itt a műhelyben. És tudod, te is meghúzod az enyémeket.
– Én? De én pici vagyok!
– Pont ezért, mert a te szereteted a legnagyobb. Olyan erős, hogy én is mindig rendben leszek tőle.
Lacika átkarolta a nagypapa nyakát, apró arcát a vállába fúrta.
– Akkor mindig itt maradok veled. Minden nap szerelünk együtt?
A nagypapa elmosolyodott, homlokon csókolta, és szeretettel ezt válszolta:
– Minden nap, kis mesterem.
.jpg)
