Ülök a parton, hajamat fújja az esti szellő,
Szívemből kiárad a vágy, mint kívánság-hullám,
Fényözön csíkot hagyva maga után,
Elindult a teremtés csodás útján.
A Nap vörösen terül az ég aljára, lassan aludni tér,
A tenger hullámain sugarai csillogva szívemhez érnek.
Apró vízcseppek lágyan érintik arcomat,
Szemeimet becsukva lélegzem be e csodás pillanatokat.
Álmaim, vágyaim útra keltek, és megszülettek;
A homokos parton fekve a csillagokat köszönthetem,
Ragyognak rám, mint ahogy a szívem;
Esti éj s a Hold mosolyogva kacsint.
Emberi létezés csodás percei ezek,
Mi lehetne ennél ezerszer szebb
–kérdem én – e pillanatnyi látványnál?
Semmi – hiszen a nyugalom, harmónia jár át.
