Fekete tó

(A képet mesterséges intelligencia készítette. )

Sötét vízen feküdtem,

Partot sehol nem leltem,

Hogy kerültem én ide?

A szívem szorult össze.

Úsztam gyorsan, félelemmel igyekeztem,

A tó fekete színeiben elvesztem,

Bűzös, nyálkás vízben sírva kapálóztam,

Lelkem sötét félelmeiben ragadtam.

Ide én teremtettem magam?

Saját fekete, bűzös tavam,

Nem volt más – félelmeim maga,

Szeretet, elvárás hiába.

Szeretteim nagyon kihasználtak,

Életemet, erőm rájuk szántam,

Szívemen vérző sebet ejtettek,

Fekete tó vizébe temettek.

Fekete tó elnyel engem,

Talán a partot meglelem,

Szívem fájdalommal teljes,

A fény még pislákol bennem.

Csendes táj

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

A csend olyan rejtett nagy kincs,

Melyhez fogható talán nincs.

A tó partján, míg lépdelek,

Lelkem mélyén béke lebeg.

A hegyeket köd rejti el,

A tó tükre csendben figyel.

A lombok színe ragyogó,

S álmodik a táj, ringató.

Sétálok a partján halkan,

Csak érzések hívnak lágyan.

Szívem mélyéről eljönnek,

Halkan szólva üdvözölnek.

A csendben válasz érkezik,

Lelkem régóta keresi.

Ott leltem rá, nem kerestem,

Szívem mélyebb rejtekében.

Arany Napfény

 

Napfény sugarai üdvözölnek reggel,

Rám mosolyog, ébreszt szeretettel,

Kellemes meleg éltető erővel,

Napindító csendes reménységgel.

Fénylő sugarai életet lehelnek a mának,

Aranyköntösbe varázsolnak tájat,

Az üde fű virág is meghajol,

ahogy az érintésére válaszol.

Tó vízen táncoló csillagok ezek,

A madarak is ebben fürdenek meg,

Lágyan átölelik a Földet és Eget,

Sugározzák fényük mindenkinek.