Minden, amit gondolok és érzek, hová tűnnek el végleg?
Öröm, fájdalom, szerelem, bánat – hol rejtőznek, hová tűnnek el?
Szétszóródnak, mint esőcseppek a föld belsejében,
Vagy láthatatlanul újjászületnek az éjben?
Lehet, hogy eltűnnek, mint a földbe szivárgó esőcseppek,
Vagy valaki szívébe költöznek, és ott boldogan élnek.
Láthatatlan érzések, mint elhulló levelek, nyomot hagynak,
Szépet és jót adok, s néha kapok egy szót, mint szellő, mi lágyan simogat.
A bánatot ritkán osztom meg, azt magamnak meghagyom;
Minek adnám bánatom, más lelkét én nem szomorítom!
Mindenkinek megvan a saját terhe; az enyémből senkinek nem adok.
Szeretetet próbálok szétszórni, darabokra szedve, fénnyel fűszerezve.
Igyekszem szavaimmal jobbá tenni mások napját;
Bár parányi dolog, de szívem ezt diktálja mindig.
Verseimet szétszórom a világ sok pontjára;
Talán a mindenségből hozzám érkezik szeretet,
Mi szívemből szemembe jutva gyémántcseppként csillan meg.
