A Csillag

Megszülettem, és fényből vagyok,

Égi csillag, s az égből figyelek,

Bensőmben ébrednek apró csillagok,

Ők az útmutatók, a léleknek ha bolyong.

Az éj sötétjében, mint tűz, ragyogok,

Lágy fényemmel átölelem a világot,

Nyugalmat hozok, ahogy szétáradok,

A csendben, hol mindenki alszik,

Én vagyok a fény, mi minden szívbe bevilágít.

Szívemben a végtelen szeretet táncol,

Ragyogásom folyton szeretve világít,

Minden sugárban ott egy csepp bölcsesség,

Mi az univerzummal mindent összeköt.

A csillagok nem csupán fények az égbolton,

Hanem élő, isteni szeretet lények,

Hozzájuk tartozom, velük egy vagyok,

Mert felébresztem fényemmel a reményt,

hogy ti is csillagként ragyogjatok.

A Nő

A nő a hajnal első fénye,

beragyog mindent, a lénye,

meleg ölelés egy hűvös estén,

otthon, ahová mindig visszatérsz.

A nő a kezdet, a bölcső, az élet,

feleség, aki társként áll melletted,

anya, aki a szíved ritmusára lélegzik,

nagymama, aki meséivel időt fon köréd.

A nő erő, mely csendesen nevel,

szeretet, amely sosem fogy el,

óvó kar, ha vihar közelít,

és mosoly, mely mindig melegít.

A nő a mennyei csoda,

egy dallam, ami a szívhez szól,

egy lágy sugár, mi folyton dalol,

és egy szív, mely míg dobban;

Örökké szeret.