Életünk egy színpad,
mint színészek, kiknek álarca
mosolyt és könnyet váltogat.
Miért történik mindez, ami történik,
s miért nem történik?
Kérdések özönlenek,
mint vihar a csendes tó felett.
Kirakózunk fejünkben,
puzzle-játékot játszunk –
talán a választ megtaláljuk,
mint elveszett csillagot a sötétben.
Illeszgetjük darabjainkat ide-oda,
de nem passzol sehova.
Ha végre odapasszol egy darab,
a szívünk végre megkönnyebbül,
mint hajó, vihar után
egy pillanat alatt.
Az életünk egy színpad,
színészek vagyunk rajta.
Elfeledtük, hogy mi is a darabunk,
mint rég elveszett könyvet a polcon,
s ezért nem illeszkednek a darabok.
Tudatos létezésben,
a pillanatokat keresve,
minden darab
magától a helyére kerül.
Mert – a válaszok – végre megérkeznek,
és összeállnak a darabok,
meglátjuk az összképet,
a válaszok megérkeznek a miértre.
