Aurora Amelia Joplin írónő verseit, novelláit, olvashatja a kedves olvasó. A veresekben a lélek és szeretet összefonódik, az írásokban az önszeretetről, önismeretről, egy jobb élet elérésről kaphat leírást, amelyek a szerző saját tapasztalataiból íródtak és jelenleg is íródnak.
(A képet mesterséges intelligencia készítette.)
A szikla rideg
és mozdulatlan, ám én megtörtem a csendjét. Bíbor szirmaimmal dacolok az
idővel, törékenynek tűnve, mégis rendíthetetlenül. Minden reggel a hajnal első
sugarával nyújtózom, gyökereimet mélyen a kemény talajba fúrva, hogy még egy
napig megélhessem a csodát.
A szél gyakran próbára tesz, mintha azt kérdezné: „Hogyan lehetsz itt?” Mégis minden vihar után magasabbra emelkedem. Az eső, amely másokat elmos, nekem erőt ad. A nap, amely perzsel, engem éltet.
A sziklák között lenni nem könnyű. Mégis itt találtam meg önmagam. Itt értettem meg, hogy a szépség nem csak gyengédségből születik. A szirmokban ott van minden megélt fájdalom, minden győzelem, minden remény, minden várakozás, hogy egyszer valaki rám talál.
Egy magányos vándor, ha meglát, talán megáll egy pillanatra. És ha figyelmesen néz, megláthatja a lüktető életet bennem – azt, ami nem adta fel. Mert bár a világ rideg lehet, a szív mégis dönthet úgy, hogy szeret és remél.
Mert ahol sziklák közt is virág sarjad, ott az élet sosem adja fel, és én ennek az életnek a szirma vagyok.
A nap első fényei lágyan simítottak végig a tájon. Egy domb tetején álltam, a sűrű fű között, egy gyönyörű, aranysárga virágként. Szirmaim reggelre kinyíltak, még harmatosak voltak, mintha a fény felébresztett volna. A levegő friss volt, tele a Föld és a virágok illatával, ami körülölelt, és úgy éreztem, mintha az egész világot a tavasz varázsa járta volna át.
(A képet mesterséges intelligencia készítette. )
Létezik egy gyönyörű hely, egy világ, ahol álmomban jártam. Mikor megérkeztem, a talpam alatt puha, vörös, rózsaszín, fehér, sárga, rózsaszirmokat éreztem. Felnéztem az égre, a Hold mosolygott rám, a csillagokból apró fénycseppek szálltak le a Földre, és ragyogtak a fűszálakon. A fák levelei fénylettek, csodás zöld színben ragyogtak. Én sétáltam a puha szirmokon, egy hosszú út volt előttem. Körülöttem színes pillangók repdestek, és végig jöttek velem az úton. A levegőben a nyugalom, béke áradt szét, mely átjárta az egész lényemet. Az illatok varázsa, ami a virágokból szállt fel, apró fényként cikázott mindenhol, mámorítóan finom virág kompozíció együttes illataként szívtam magamba. Madarak dallamát vitte az enyhe szellő szerteszét. A lélekemelő csicsergés a szívemet átjárta. Leültem egy fa tövébe. A hátamat a egy fának támasztottam, és gyönyörködtem a látványban, ami a szemeim elé tárult. Ez egy csoda világ volt! Elképzelni sem tudtam eddig, hogy létezik ilyen. Ahol mindenütt(!) szépség van mindenhol, ahol a nyugalom, béke jár át mindent, ahol a pillangók a karomra szállnak, és a madarak nekem énekelnek. A Hold mosolyog rám, a csillagok apró fénycseppeket szórnak rám, amik a szeretet cseppjeiként érintettek meg. Behunytam a szememet, és élveztem, ellazultam, hagytam magamba áradni ezeket a csodálatos energiákat. Hiszen ez lelki és fizikai gyógyulásomat szolgálta. Egyedül voltam, nem láttam senkit. Elindultam, és megillatoztam a virágokat, megsimogattam a fák leveleit. Kinyújtottam a kezemet, és egy fénycsepp éppen a tenyerembe szállt esett. A bőrömön keresztül éreztem, ahogy a szeretet beáramlik a testembe. Mennyei érzés járt át. Tudtam, ez a világ a gyógyító világom, ahová bármikor eljöhetek, ha szükségem van rá. Hálásan megköszöntem mindennek, hogy élvezhettem az ittlétet, és gyógyították a lelkem, és testem testem-lelkem. Eljött az idő felébredni hogy felébredjek, de előtte minden érzést és gondolatot a szívembe és elmémbe helyeztem , hogy emlékezzek erre a csodára. Kinyitottam a szemem, és mosolyogva ébredtem.
Reggel álmosan ébredtem, de a napnak indulnia kell, hiszen annyi szépség vár még rám. A reggeli kávémat kortyolgatom, még csak derengenek a dolgok. Megírom a reggeli szokásos napi idézetemet. Ha egy embernek sikerült a napját megváltoztatnom a pozitív idézetemmel, már megérte megírnom. Elgondolkodom, merengek, hogy mennyire fontos az önmagunk iránti szeretet. Én már nem vagyok fiatal, teljesen más értékek az, ami fontos nekem, mint egy fiatalnak. Hogyan is tud egy fiatal önmagára figyelni, hiszen rohanással telik minden napja. Munka, család és gyerekek. Estére fáradtan érnek haza, és még az otthoni teendők is ott vannak. Sokan elgondolkodnak már azon, nem csak ennyi az élet, nem csak a hétköznapok ismétlődése az élet célja. Több is van ennél. Van bizony. Végig jártam ezt az utat, munka, család gyerekek, rohanás, betegség stb. Mindezek megtapasztalásából levontam a bölcsességet, a gyöngyszemeket. Igen, mert én így hívom a tapasztalatból származó bölcsességeket. Megszületünk, iskolába járunk, szerelmesek leszünk, dolgozunk, gyermeket nevelünk, megöregszünk, megbetegszünk. Nagyon elgondolkodtató, hogy és hol vagyunk mi a saját életünkben. Sok szépséget átélünk, és sok fájdalmat, ez így van rendjén. Önmagunk szeretete hol van? Magunkra figyeltünk? Vagy csak adtunk, és adtunk önmagunkból? Nem minden szülő, sőt kevés az a szülő, aki arra tanítja gyermekét, hogy szeresse önmagát. Hogyan is taníthatná, ha neki sem tanították, nem mutatták meg, hogyan kell? Van, hogy magunknak kell megtanulnunk, és rájönnünk sok nehézség árán arra, hogyan szeressük önmagunkat. Ha érdekel az én történetem, tarts velem a történetem folytatásában. Csodás napot kívánok!
