Hála

Miguel a tengerparton sétált, csillagok ragyogtak az égen. Mély szomorúság volt a szívében. Az élete romokban volt. Se munkája, se párja semmije nem maradt. Mi értelme az életének? Kérdezte magától. Nem akart élni tovább. Egyszer csak egy férfi ott termett mellette. Észre sem vette.

– Jó estét! – köszönt a férfi.

– Jó estét! – köszönt Miguel.

– Szeretnék átadni egy üzenetet Önnek! Anna azt üzeni, légy hálás azért, amit megtapasztaltál. Különleges vagy.

Mire felfogta az üzenetet, a férfi eltűnt. Senkit nem ismert, akit Annának hívtak, csak az anyukáját, aki a mennyekben volt. Édesanyja mondogatta neki: „Különleges vagy Miguel" Felnézett az égre, és a szemei könnybe lábadtak.

Emlék

Nyári estén Ádám a teraszon üldögélt. Gyűrött fényképét nézegette, melyet oly féltve őrzött. Csak ez maradt neki. Egy emlék, melyen láthatja szerelmét, Angélát.

A háború elszakította őket. Hét éve keresi, kutatja, nem találja. A legszebb nő. A mosolya elbűvölő.

Nem bírta volna ki azt a sok borzalmat, ha nem idézi fel minden alkalommal Angéla arcát. Meg kell találnia! Nem adja fel. Szívében érzi, él, és várja őt.

Éppen a zsebébe tette vissza a fényképet, amikor lépéseket hallott.

Megfordult, és meglepetésében hangosan megszólalt:

– Angéla!

Karjaikat széttárták, és szorosan ölelték egymást. Egy szót sem tudtak szólni. Nem akarták egymást elengedni. Soha többé.