A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sötétségfogságában. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sötétségfogságában. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. augusztus 31., szombat

A Sötétség Fogságában



 

Margaret hónapok óta kísérletezett gyógynövényekkel, mindent kipróbált, amire csak gondolni lehetett. Végre sikerült kinyernie azt, amit akart. Évekig tanulmányozta és kutatta a növényeket. Bérelt egy lakást messze otthonuktól, ahol patkányokon és egereken végzett kísérleteket. Sötét elméjét fájdalom és bosszú energiája borította be. Tíz éve ismerte meg férjét, Ericet, akit imádott. Gyerekük nem született, mert Margaretnek nem lehetett. Talán ezért is csalta a férje.
Két éve magánnyomozót fogadott fel Margaret, így pontosan tudta, ki az a nő, akivel férje évek óta kapcsolatban állt. Biztos volt benne, hogy a vagyon miatt nem vált el tőle. Gazdagok voltak, több vállalat tulajdonosai Margaret és szülei. Eric az egyik vállalatuk igazgatója volt. Semmiképpen nem akarta elveszíteni ezt a jó módot és pozíciót. Titokban találkozott a szeretőjével, aki mellesleg csinos és szép volt. Margaret hozzá képest átlagosan nézett ki.
Amióta rájött, hogy Eric csalja, szíve darabokra tört. Nem hisztizett, nem kiabált, és nem adta tudtára Ericnek, hogy tudja. Félt, hogy elhagyja, és ezt nem bírta volna elviselni. Így csendben szenvedett, és szépen lassan beszövődött az elméjébe a sötétség. Évekig tervezte azt az estét, amikor végleg leszámol a férjével.
Örült, hogy sikerült előállítania egy olyan mérget, ami színtelen, szagtalan és kimutathatatlan a vérben. Hirtelen szívleállást okoz. Pont ez volt a cél: gyors és hatékony.
Boldogan autózott haza. Férje természetesen késő éjszaka ért haza. Tárgyalása volt, ezt mondta. Persze, a szeretőjével. Margaretet megcsapta a férje bőrén maradt női parfüm illata. Kedvesen szólt a férjéhez:
– Drágám, olyan rég voltunk együtt hétvégén. Mit szólnál, ha elutaznánk mi ketten? Te is pihennél, hiszen annyit dolgozol. Benne vagy? Úgy örülnék neki!
– Nagyon jó ötlet, drágám! Valóban rám fér a pihenés, de rád is! – válaszolta Eric, tudva, hogy nem mondhat ellen. Azt a látszatot kell kelteni, hogy mennyire örül a feleségének. Így is elhanyagolja őt. Néha muszáj.
– Ó, de örülök, hogy tetszik az ötletem! Akkor keresek egy szép helyet, és lefoglalom a szállást.
– Rendben, drágám! Jó éjt! – és adott egy puszit Eric a feleségének, majd elaludt.
Margaret szívét elöntötte a sötét elégedettség. A hétvégére özvegy lesz. Nem bírta elviselni a tudatot, hogy a férje más nőt szeret és ölel. Margaret az elmúlt évek során megváltozott, külsőleg és belsőleg is. Elméje zavaros volt. Néha szórakozottnak tűnt, és elvétett szavakat mondott, de a szülei a túl sok munkára és fáradtságra gondoltak. A sötét gondolatok az arcát szürkévé, a szemeit zavarossá változtatták. Beteg volt. Elmebeteg. Sok nyugtatót és altatót szedett, mert másképp nem bírta elviselni saját érzéseit és gondolatait.
Most viszont boldog volt. Elhatározta, hogy szépen kicsinosítja magát. Kozmetikushoz megy, és fodrászhoz is. Egy jó masszázst is akart. Szép akart lenni azon a hétvégén. A férje ölelését akarta érezni, és elérni, hogy kívánja őt, mint házasságuk elején. Mindent megtett ezért.
Örömmel aludt el.
Másnap elintézett mindent. A hétvégét egy elegáns, tengerparti szállodában fogják tölteni, ahol a hullámok morajlása és a sóval átitatott szellő a tökéletes hátteret adja majd. Időpontokat kért mindenhová. Szinte repdesett örömében. A férje is látta, mennyire várja a felesége a hétvégét. Hát ő egy cseppet sem. Már nem szerette. Látta, hogy milyen labilis és egyre csúnyább lett. Mióta kiderült, hogy nem lehet gyermeke, összetört. Ő mellette volt és támogatta, de Margaret ennek ellenére sem tudta magát túltenni a sok vetélésen és lelki fájdalmakon. Eric belefáradt. Kiábrándult Margaretből.
Elérkezett a várva várt utazás reggelének napja.
– Drágám, már annyira vártam ezt a napot! Ugye te is? Végre együtt lehetünk kettesben. Nincs munka, nincs telefonálgatás. Két óra autóval az út a tengerpartra. Hamar odaérünk – mondta lelkesen Margaret.
– Én is nagyon vártam! Pihenünk, sétálgatunk, fürdünk a tengerben, lazítunk. Köszönöm szépen, hogy megszervezted, Margaret! – válaszolta Eric színlelve.
Elindultak, hamar oda is értek. Elfoglalták a szobájukat. Eric felfigyelt Margaretre, hogy milyen szép ma, és ki van virulva. A sminkje kiemelte az arca szépségét. Csinos, de szolid ruhája a test vonalait kidomborította. Szépnek látta, mint régen, kívánatosnak.
– Milyen jól nézel ki, Margaret! – dicsérte meg feleségét Eric.
– Köszönöm szépen! – válaszolta huncut mosollyal Margaret.
– Estére rendeltem vacsorát a szobába, és egy pezsgő is lesz! Még meglepetés is! – közölte lelkesen Margaret a férjével.
– Ó, igazán! Már várom! – mondta örömmel Eric.
Eric kezdett jól érezni magát. Margaret mindent megtett ezért. A terve sikerült. Sétáltak kézen fogva, és élvezték a tengerpartot és a naplementét. Eljött az este.
Margaret kicsinosította magát. Lenge, kivágott, kissé szexis ruhát vett fel. Haját kiengedte, amely szépen omlott le a vállára. Ajkait vörös rúzzsal emelte ki. Eric el volt bűvölve, amikor meglátta.
– Gyönyörű vagy, Margaret!
– Köszönöm szépen! Ez egy különleges nap – mondta mosolyogva.
Megérkezett a vacsora. Margaret elővett egy kis dobozt, és átnyújtotta a férjének.
– Mi ez, drágám? Mit ünneplünk? – kérdezte Eric meglepetten. – Tudtommal nincs évfordulónk.
– Nincs. Ez az újrakezdésünk alkalmából van. Tudom, az elmúlt években nem voltam a legjobb feleség. De már jobban vagyok, és szeretném, ha minden újra a régi lenne – mondta ártatlanul Margaret.
– Én sem voltam a legjobb férj. Türelmesebbnek kellett volna lennem veled. De elfáradtam. Kérlek, bocsásd meg nekem – válaszolta Eric.
Eric kinyitotta a dobozt, és egy arany nyaklánc volt benne medállal. A medálba bele volt gravírozva Margaret & Eric neve, és az „Örökké” szó.
Nézte a medált, és meghatódott. Mennyire szereti a felesége. Eszébe sem jutott, hogy valami ajándékkal kedveskedjen. Szégyellte is magát. Évek óta szeretője van, a felesége imádja őt. Talán neki is jobban kellene figyelnie rá? Kényeztetnie? Elgondolkodott. Most gyönyörű, és kívánja. Eszébe jutott a múlt. Mennyire szerette őt, és milyen jókat szerelmeskedtek.
– Nagyon szép ez a nyaklánc és a medál! Köszönöm szépen, drágám! – hajolt oda, és megcsókolta a feleségét. Margaret visszacsókolta.
Megvacsoráztak, beszélgettek és nevetgéltek. A pezsgő is fogyott. Majd bevitték a hálóba a pezsgőt és a poharakat. Eric elment a mosdóba.
Margaret elkészítette a kis üveget, amibe a mérget töltötte, hogy belecseppentse Eric poharába. Amikor Eric visszatért a mosdóból, elkezdte csókolgatni Margaretet. Lassan és gyengéden elkezdte leszedni róla a ruhákat, amelyek azonnal a földre hullottak. Végigcsókolta a testét, miközben Margaret is gyengéden érintette és simogatta a férfi mellkasát és minden testrészét. Szenvedélyesen élték meg egymást. Margaret mindent bevetett, amit csak lehetett a szeretkezés során. Eric el volt kábulva, és olyan gyönyört éltek át, amit évek óta nem tapasztaltak. Mikor a szerelmes együttlétük véget ért, mosolyogva nézték egymást.
–Ez olyan volt mint régen!–mondta Erick boldogan.
–Igen! Pont olyan! Annyira édesen finom.– válaszolta Margaret.
Amíg Eric elfordult, Margaret gyorsan beletette a mérget a pohárba, majd odaadta Ericnek. Koccintottak mosolyogva. Pár perc múlva Eric megszólalt:
– Kicsit szédülök! Forog velem minden!
– Pihenj, drágám! – mondta Margaret.
Margaret figyelte, hogyan kábul el a férje. Hamarosan egy mély álomba merült. Légzése lassult, és egyszer csak nem lélegzett. Sikerült! Margaret szívét boldogság töltötte el. Többé nem fog más nőt ölelni! Nézte, ahogy Eric örökre elalszik, és sötét lelke örvendezett.
Reggel sírva hívta a mentőket, és eljátszotta a kétségbeesett feleség szerepét.
Pár hét múlva kopogtattak az ajtón. Meglepetésére két rendőr állt az ajtóban.
– Asszonyom, letartóztatjuk a férje meggyilkolásáért – mondták.
A bilincs kattant a csuklóján.
Margaret hátralévő életét egy elmegyógyintézetben töltötte. A szer, amin évekig dolgozott, nem bizonyult tökéletesnek. Ki tudták mutatni a férje vérében. Margaret boldogan élt a sötét világában, és egész nap a gyógynövény receptjeit írta az intézetben, amíg meg nem halt.