A szerelem

Szerelem az, mikor a másik szeme,

titkok kapuja, tüzed örök mezeje.

Mikor minden szava dallam neked,

s érintése láng, mely el nem enged.

Benne lenni olyan, mintha hazatérnél,

ahol nincs idő, nincs félelem – csak fény,

ahol szívdobbanásod egy vallomás,

s az együttlét maga az oldódás.

Két lélek, mikor egymásra talál,

egymásban élve halhatatlanná vál.

Egyetlen érzés, mely az életet tölti,

s a szerelem teljesen átöleli, betölti.

Ezért vágyja minden szív ezt az érzést,

mert benne lüktet a vágy – özönként.

A másik szívének ritmusát ölelni,

meglátni magad benne, és benne elveszni – szeretve elmerülni.

Szerelem az, mikor nincsenek szavak,

a csendben rejlik mi igaz.

Mikor két testben egyetlen lélek él,

s a két világ végleg összeér.

Ezért akarjuk újra, újra megélni,

hogy szeretni tudjunk, és szeretve lenni.

Mert mikor finoman simítjuk egymást,

lelkünk szárnyal, éget az izzó vágy.

Kívánjuk, bár sosem érne véget –

maradni ebben a létben, szerelmes ölelésben,

és örökké ezt érezni:

Szerelmes mámorból soha fel nem ébredni.

A Lélegzet Ritmusa

 

A reggeli napfény lágyan szűrődött át a kis jógastúdió nagy, világos ablakain. A helyiségben csend honolt, csak a madarak éneke hallatszott be, ahogy a csoport tagjai lassan letelepedtek a matracaikra. A tanár, egy középkorú nő, akinek nyugalmat árasztó jelenléte mindenkit magával ragadott, finoman intett, hogy kezdjék el az órát.

A jóga mindig is több volt, mint egyszerű testmozgás. Ahogy a résztvevők elkezdtek belélegezni és kilélegezni, érezni lehetett, ahogy a levegő megtelik valami láthatatlan, mégis kézzelfogható energiával. Mindenki a saját belső világába merült, miközben lassú, tudatos mozdulatokkal követte a tanár irányítását.

A szobában uralkodó csend, amelyet csak az egyenletes légzés hangja tört meg, mintha egy másik dimenzióba repítette volna a gyakorlókat. Az egyik férfi, aki először vett részt az órán, először bizonytalannak érezte magát. Az életében zajló dolgok kavargó zűrzavara még mindig ott zsongott a fejében. De ahogy folytatta a légzést és a mozdulatokat, valami megváltozott benne. A testtartások egyszerűsége és egyben mélysége kezdett rávilágítani arra, hogy a jóga nem csak a test, hanem a lélek gyakorlata is.

Egy másik nő, aki már évek óta jógázott, szinte eggyé vált a gyakorlattal. A testtartások átvezetésével érezte, ahogy minden izom, minden sejt összhangba kerül, mintha egy finomra hangolt hangszer lenne. A szíve nyugodt ritmusban dobogott, és a gondolatai, amelyek az óra elején még nyugtalanul keringtek, most lassan elcsitultak, ahogy elmerült a jelen pillanatban.

Ahogy az óra vége felé közeledtek, a tanár halk, megnyugtató hangon vezette a csoportot a végső relaxációba. A testek ellazultak, a gondolatok kisimultak, és a résztvevők átadták magukat a teljes nyugalomnak. Ebben a csendes pillanatban, amikor minden feszültség elpárolgott, valami különleges történt. Az emberek megérezték azt az összekapcsoltságot, amit a jóga kínál: a test, a lélek és a szellem harmóniáját.

Mikor az óra véget ért, és a résztvevők lassan felkeltek a matracaikról, egyfajta csendes hálát éreztek. Nemcsak a testük lett könnyebb, hanem a lelkük is. A jóga ezen a reggelen is több volt, mint egy sor mozdulat – kapu volt egy mélyebb, nyugodtabb világba, ahol mindenki megtalálhatta saját belső békéjét, és visszatérhetett az élet kihívásaihoz, de most már megújult erővel és tisztánlátással.