A Szív Reménye

Élni? Miért? Kiért?

A reményért?

A szerelemért?

A boldogságért?

Szeretni valamit,

Szeretni valakit,

Szenvedéllyel,

Mély érzésekkel.

Az igazi remény,

Mélyen gyökerezik,

Nem a szülő,

Nem a család.

A párod az!

Igazi remény,

Mi éltető erő,

Mi a szívben nő.

Boldogság cseppek

Az élet egy röpke utazás,

Szárnyak nélküli próbálkozás,

Reménnyel teli várakozás,

Pillanatnyi szeretetvágyás.

Álmodozás a szépről,

Boldog földi létről,

Kudarc nélküli életről,

Örök boldogságról, békéről.

De az élet néha rögös út,

A bánat olykor ránk borul.

A remény mégis élni tanít,

Új napokkal tovább gazdagít.

A szeretet mindig felemel,

Újra tölt, és utat mutat.

A szemünkkel újra látunk,

Reménnyel tovább haladunk.

Az élet egy röpke utazás,

Véget nem érő szeretetvágyás.

A boldogság cseppekben hull,

Minden szívben újjászületik, s virul.

Szabadon

Az élet olyan mint a tenger,

Hullámzik, háborog szüntelen,

Néha az élet oly reménytelen,

Sodorva áramlik, mint a végtelen.

Néha tiszta, fényes; néha zavaros,

De, olykor a napfénytől csodálatos,

Mint ember, sodródunk az árral,

Akár a hajó tarajos hullámmal.

Szél szárnyán ringatózva, dobálva,

Hullámok közt fel-le, játszadozva,

Szabadon élvezzük: hadd vigyen!

Csodát is tartogathat a végtelen.

A köd

A sötét köd lassan leereszkedett,

A szívembe beletemetkezett,

Elvesztem benne reménytelenül,

Körbevesz mindenhol szüntelenül.

A sötét ködöt a Nap sugarai

szelíd csókkal megszelídítik,

S az halkan csendesen tovaszáll,

a boldogság szívembe visszaszáll.