Évek óta álmodoztam már Toszkána varázslatos fényeiről. Számtalan könyvet olvastam róla, filmekbe merültem, és elképzeltem, milyen lehet ott élni. Ma reggel azonban valósággá vált az álmom.
Ahogy nyújtózkodtam az ágyban, kinyitottam a szemem, és a nyitott ablakon át olyan friss, tiszta levegőt lélegeztem be, amilyet otthon, a kis falumban soha nem éreztem. A hajnal első fényei aranysárgára festették az eget, a nap éppen felkelt. Kávét főztem, majd kiléptem a teraszra, és amit ott láttam, az minden képzeletemet felülmúlta.
Elém tárult a toszkán táj minden varázsával: a lankás dombok lágy hullámai, a ciprusok elegáns vonalai, a napfény, amely bársonyosan simította végig a földet. Lélegzetelállító volt. Éreztem, hogy ez a pillanat maga a csoda, amire mindig is vágytam. Nem álom többé – itt van, a jelenben, a valóságban.
Minden porcikámban nyugalmat és boldogságot éreztem. A szemem sarkában örömkönnyek csillantak, és csak élveztem ezt a tökéletes reggelt, minden érzékszervemmel befogadva a látványt, az illatokat, a csendben megbúvó életet. És akkor eldöntöttem: ez lesz az otthonom.
Tudtam, hogy változtatnom kell, hogy ide kell költöznöm. Hiszen otthon ott van, ahol a szívem, és a szívem most egyértelműen azt súgta: itt vagyok a helyemen. Sosem vágytam kastélyokra vagy fényűzésre – csak békére, nyugalomra, belső harmóniára. És Toszkána mindezt megadja nekem.
Ahogy ott ültem a teraszon, a reggeli kávémat kortyolgatva, észrevettem, hogy egy kis virág kezd kibújni a terasz szélén. A levegő friss és tiszta volt, és a nap első sugarai gyengéden megérintették a virág szirmait. Ahogy az apró, törékeny virág kinyílt, valami különös érzés öntött el. Ez a kis virág, amely eddig csak zárt bimbóként pihent, most teljes szépségében ragyogott. Mintha ő is rátalált volna a helyére, ahogy én is. Ahogy a virág nyílt, úgy éreztem, hogy az életem is új fejezethez érkezett. A jövőm itt van, és vele együtt minden lehetőség, amit eddig csak álmodtam.
Hirtelen egy kedves férfi hang zökkentett ki a gondolataimból.
– Jó reggelt! – köszöntött egy férfi, aki a szállásom melletti úton sétált. Egy jóképű, őszülő férfi volt, akinek tekintetében megnyugtató derű tükröződött. Arca érett és barátságos volt, a haján pedig már az ősz fényei tündököltek. A napfény lágyan megvilágította őt, és valami különleges vonzódás alakult ki bennem a pillanatban.
– Jó reggelt! – válaszoltam, mosolyogva, miközben az arcomon éreztem a reggeli napsugarak simogatását. – Nem találkoztunk még!
A férfi kedvesen mosolygott, és megállt a terasz előtt.
– Nem, még nem. Giovanni vagyok. – mutatkozott be, miközben finoman meghajolt. – És te?
– Viola. – válaszoltam, és mosolyogva hozzátettem: – Örülök, hogy találkozunk.
Giovanni még egy pillanatra csendben nézett rám, majd folytatta.
– Ha szeretnéd, szívesen elkalauzolhatlak a környéken. Van itt egy-két szép hely, amit biztosan nem hagynál ki. A dombok, a szőlőskertek mind különlegesek.
A szemeiben egy kis csillogás tükröződött.
– Nagyon szívesen. – mondtam, és szívből éreztem, hogy érdemes felfedezni a tájat. – Reggeli után megfelel?
– Élvezd a reggelit, és én jövök, megmutatom neked a környéket. Itt lakom a szomszédban. – válaszolta Giovanni, miközben mosolygott.
Hamarosan meg is érkezett, és elindultunk. Igazi olasz módján járt a keze is, miközben mondta, és mondta mi micsoda.
Én csak hallgattam Giovanni szavait, ahogy elmesélte a környék titkait, a szőlőskertek édes illatát és a dombok között megbúvó apró falvakat. Ahogy a férfi beszélt, valami könnyed, derűs hangulat áradt belőle, és a vidám mosolygása átragadt rám is. Lassan elmerültünk a beszélgetésben, nevetgéltünk, miközben a napfény a fák lombjait simogatta, és a táj csodálatos szépsége mindent körülölelt.
Mikor visszafelé indultunk, megálltunk egy kis fagyizó előtt. A nyári melegben frissítő fagylaltot vettünk, és tovább élveztük egymás társaságát. A pillanatok mintha örökké tartottak volna, egy egyszerű, de boldog délután hatása alatt.
Amikor végül elértük a szállásomhoz, megköszöntem Giovanni-nak, hogy elkalauzolt a környék legszebb helyeire.
– Köszönöm, hogy megmutattad ezt a csodás helyet. Igazán különleges volt. – mondtam mosolyogva, és a férfi tekintetében láttam, hogy őszinte örömmel segített nekem felfedezni ezt a varázslatos tájat.
Kellemesen elfáradva, de elégedetten pihentem le a kanapéra. Valami érdekes érzés öntött el, ahogy visszagondoltam a napra. A férfi kedvessége mélyen megérintett. Szimpatikus volt, és bár nem akartam túlgondolni a dolgokat, valami azt súgta, hogy talán még nincs vége ennek a történetnek. Ki tudja? Talán a jövő tartogat valamit a férfival kapcsolatban számomra?
