A sötét föld mélyén,
ahol a nap fénye
ritkán kúszik be,
ott álmodik a gubó,
mint egy szív,
mely a csendben lüktet,
várva a pillanatot,
hogy kiszabaduljon.
A gubó régi titkokkal
van tele, mint egy könyv,
melyet senki sem olvas.
Bennük színek
jelennek meg az álmokban:
sárga, zöld, piros, kék,
mint a hajnalban
felkúszó napfény,
mely a virágok szirmait
érinti gyengéden.
Egy nap, ahogy az éj
fakad a hajnalban,
megrezdül a gubó,
mint a szerelem első üteme,
ami felforrósítja a szíveket.
A régi bőr szétfeszül,
mint egy titkos ígéret,
mely napfényt kér,
és végre megmutatja
az új életet.
Hús-vér pillangó,
már nem csupán színfolt,
hanem az álmok
szárnyas megtestesülése,
ami felkavarja a világot,
mint ősszel a szél,
mely a fák között
hulló leveleket táncoltatja.
Már nem fél a sötéttől,
hiszen a fák alatt,
ahol a gyökerek táncolnak,
ott a titok él,
s ő, a felfedező,
ki végre kiszabadult,
ragyogó szárnyakkal
repül a világ fölött,
mint egy álom,
mely sosem ér véget.
Útja egy új dimenzióba vezet,
ahol a béke szőtte
az élet szövetét,
és a szeretet
minden színt átölel,
mint egy virágzó rét,
hol a napfény csillog,
és a madarak dalolnak
soha nem hallott éneket.
Itt minden szív
örömmel dobban,
a színek pompája
táncra hívja a lelkeket,
s a pillangó,
e csodás világban,
mint egy élő festmény,
szárnyal a végtelen térben,
hol az álmok
mind valóra válnak.
Pillangó, te csodás lény!
Ki mindannyiunk vágyát
teljesíted,
hogy egyszer a gubóinkat
széttörjük,
s az új világban
megtaláljuk az otthonunkat,
ahol a virágok soha
nem hervadnak el,
és az öröm
örökké tart veled.
