Gabriella végignézett a szobán, majd utoljára leült az ágyra. Végigsimított rajta. Kinézett az ablakon: gyönyörű, napsütéses ősz volt; színes falevelek hullottak. A szél felkapta őket, játszott velük. Gabriella könnyei is hullottak, mint a falevelek. Bánat és öröm keveredett bennük. Édesanyja benyitott.
– Kislányom, ne sírj! Új élet vár rád! Mi mindig szeretettel várunk haza – ölelte át.
– Tudom, Anya! Jó lesz külföldön is, de bármennyire is távol leszek, a szívem mindig haza húz, ahol Te vagy – zokogta.
Erre már az édesanyja könnyei is hullani kezdtek, mint az őszi falevelek a fáról.
