A Hóember mosolya

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Hófehérben táncol a tél,

Gyerekek nevetnek, csilingel a szél.

Hóember áll, kerek a hasa,

Répa orra vidám, s örök a mosolya.

Tépett sapka, sál a nyakán,

Seprűvel kíséri a fagyos táncát.

Fekete a szeme, ragyog a hó,

S kis kesztyűkre ráfagyott a hó.

Hópelyhek szállnak, csendben körbe,

Még a nap is táncra hívja őket.

Kis kezek formáztak apró csodát,

Hóember áll, a gyerekek piruló arccal mosolyognak rá.

Kinevetett múlt

Elvira rengeteg fájdalmat élt át az életében, pedig még csak huszonkilenc éves volt. Szíve tele volt csalódásokkal. Nevelőintézetben nőtt fel, és az utcán is élt pár hetet. Nem volt senkije, egyedül kellett küzdenie. Mára viszont minden megváltozott: szerető társa van, otthona, és több pénze, mint amiről valaha álmodott. Amikor a múltjára gondolt, eddig mindig fájt neki. De ma, amikor kiállt az esőbe, leszakított egy virágot, és a nyári zápor simogatta az arcát, valami megváltozott. Egy boldog kacaj tört fel belőle. Végre kinevette a múltat, és elengedte a fájdalmat. Csak egy emlék maradt.