Homok István Varga és Aurora Amelia Joplin közös verse.

 

A tengerparti homokban lábnyomok alszanak,

Kristályszemekben a nap fénye ragyog,

Hullám simítja el emlékeinket,

A tenger mélyén örökre elalszanak.

Szirének dala kavarog tengeri szélben,

hatására a mélyben homokszemek élednek,

varázsolnak újra fővényt a partnak,

ahol lábaink párban újra lépkednek.

A tenger őríz ezer titkos mesét,

melyben a múlt és jövő együtt él,

hullámok suttogják, a szív szeretetét,

s a homokban néha a napfényben megszólalnak.

Szirénem lettél így, Te drága Nő,

azóta ott töltök órákat napokat,

várom hogy megszólalj hullámok hangján,

ez a hang, csak ez mi örökké csalogat.

Ha virág lehetnék...

Ha virág lehetnék, csakis különleges;

Oly gyönyörűen ritka, illatozóan fényes,

Nem mutatkoznék én, csak annak, ki számomra értékes,

Őt szirmaimmal betakarnám, illatommal elringatnám.

Dúdolnám neki a természet szépséges dalát,

Puha szirmaimon édesen elaltatnám,

Sugároznám fényemet a szívébe-lelkébe,

A reggeli napfényben örömteli szeretetben ébredne.

Arany Napfény

 

Napfény sugarai üdvözölnek reggel,

Rám mosolyog, ébreszt szeretettel,

Kellemes meleg éltető erővel,

Napindító csendes reménységgel.

Fénylő sugarai életet lehelnek a mának,

Aranyköntösbe varázsolnak tájat,

Az üde fű virág is meghajol,

ahogy az érintésére válaszol.

Tó vízen táncoló csillagok ezek,

A madarak is ebben fürdenek meg,

Lágyan átölelik a Földet és Eget,

Sugározzák fényük mindenkinek.

Tavaszi szerelem

Szeretek üldögélni, és hallgatni a madarakat,

Figyelni, ahogy fújja szél a tuja magvakat,

Nézni ahogy rügyeznek a fák,

lassan leveleiket kibontják.

Tavaszi szerelem-zene szól,

Ibolya illata száll mindenhol,

Hóvirág még fehéren büszkélkedik,

hiszen első virág, aki megjelenik.

A napsugarak fénye egyre erősödik,

Általa éled a Föld, az ember is,

Átszűrődik a tuják lombjain,

Bekacsint a szobák ablakain.

A gólyavirág sárgállik a zöld fűben,

Szorgos hangyák serénykednek a tövében,

Méhecskék dolgoznak a tuja fán,

Napfényben sütkérezve bugyután.

A tavaszi szellő, langyos levegő,

Álmosítóan kedves, melengető,

Szebbet ember nem is kívánhat!

Hiszen ébredező tavaszt csodálhat.

Most...

Most szeress,

amíg kezed tud

ölelni, átkarolni,

magadhoz szorítani!

Most sétálj,

amíg élvezheted

arcodon az esőcseppeket,

A lágy szellő fuvallatát,

A napfény édes simogatását!

Most hallgasd

az erdő hangját,

Ahogy füledbe dúdolja

az elrejtett dalát!

Eldúdolja a föld,

A fák, a virágok, bokrok,

hogyan kell létezni,

az életet élvezni.