elveszel a világ apró zajában,
folytonos szavak hálójában,
hol csak külső képek vetülnek rád,
és saját arcod válik homályossá.
Ha sosem vagy egyedül,
nem hallod meg a belső csendet,
ahol a szavak elnémulnak, gondolatok hullanak,
s az idő, mint reggeli harmat,
feloldódik a fényben,
s a pillanat egybeforr veled.
Ha sosem vagy egyedül,
nem látod meg a világ szelíd részét,
ahogy minden apró pillanat fénnyé érik,
és a lét egyszerű, tiszta magvát,
mely csak némaságban tárul fel.
Ha sosem vagy egyedül,
elveszik a kulcs, mely benned rejlik,
s az ajtó, mi eléd tárulna,
zárva marad, míg meg nem hallod,
hogy te vagy a kulcs – a válasz.
De ha egyedül vagy, csendben,
meglátod belül önmagadat,
a kincset, aki te vagy.
És kint is minden szebbé válik,
mert egy álom valósággá válik.
