Mosoly a világra

Megértettem, oly sok év után,

miért is éltem én igazán;

ki voltam, s ki lettem,

miért léteztem, s csak túléltem.

Sok fájdalom, szelíd öröm,

mind tapasztalás volt, semmi több.

Elértem mindazt, mire vágytam,

s közben önmagamra találtam.

Megtanultam szívből szeretni,

odaadóan, csendben érezni,

mosolyt csalni mások arcára,

szerető szívvel mosolyogni a világra.

Kívánom...

Kívánom, hogy ma új utat találj,

A nap ragyogjon rád, mint fénylő király,

Hozzon örömöt minden pillanat,

Szívedben boldogság ébredjen.

Kívánom, hogy a szellő lágyan simogasson,

Minden perc ajándékként táncoljon,

Nevess, álmodj bátran, élj a mának,

A jelenben a most pillanatának.

Kívánom, hogy a remény legyen veled,

És a szeretet öleljen körbe téged,

Hogy ragyogjon rád a fény,

Mosolyogj mindenre, mert az élet szép!

Ajándék eső

Egy nyári, esős estén sétára indultam. Az arcomat lágyan érintő, szelíden szitáló eső egyáltalán nem zavart – sőt, kifejezetten élveztem. Az eső frissítő illata átjárta a levegőt, mintha megtisztította volna a forró, fülledt nap nyomasztó terhét. Ahogy lépkedtem, a gondolataim lassan elcsendesedtek, a lelkem megnyugodott. Az utca fényei meghitten ragyogtak körülöttem, mintha mindegyik lámpa egy apró reményt sugárzott volna felém.

Egy esernyőt tartottam a kezemben, de ahogy haladtam, úgy éreztem, minden lépéssel egy-egy szomorúságot hagyok magam mögött. Az évek során felgyülemlett fájdalmak és csalódások lassan szertefoszlottak, akár az esőcseppek, amelyek új életet fakasztanak a kiszáradt földön. Úgy tűnt, ez a séta engem is újraéleszt. Egyszer csak megálltam, és letettem az esernyőt. Rájöttem, hogy nincs rá szükségem. Miért is védekeznék a nyári eső ellen, amely maga a tisztaság és a megújulás?

Széttártam a karjaimat, és hagytam, hogy az esőcseppek lágyan végiggördüljenek az arcomon. Éreztem a friss eső tiszta illatát, amely egy pillanat alatt életkedvet csepegtetett belém. A szám mosolyra húzódott. Rájöttem, hogy régóta elfelejtettem igazán élni, megélni a pillanatokat. Belevesztem a mindennapok sodrásába, és problémáim szorításában éltem. De most megértettem: még nem késő. Még élhetek, élvezhetem az élet apró csodáit. Eldöntöttem, hogy ezentúl így lesz.

Mosollyal az arcomon, a szívemben örömmel folytattam a sétámat. Az esernyőt ott hagytam – örökre. Már nincs szükségem rá, mert nincs mitől félnem. Semmi és senki nem árthat nekem, hiszen a boldogság védelmező pajzs, amit senki nem törhet át. Visszanéztem az esernyőre, amely most már a múltamat jelképezte – a fájdalmakat, a terheket, amelyeket végre letehettem.

Az eső egyre jobban esett, de nem bántam. Hagytam, hogy lemossa rólam a múlt sebeit, fájdalmait. Minden lépéssel könnyebb lett a szívem. Mély hálával fogadtam ezt az esőt – ezt az ajándékot, amely tisztára mosott, és újraéledést hozott az életembe.

A Hóember mosolya

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Hófehérben táncol a tél,

Gyerekek nevetnek, csilingel a szél.

Hóember áll, kerek a hasa,

Répa orra vidám, s örök a mosolya.

Tépett sapka, sál a nyakán,

Seprűvel kíséri a fagyos táncát.

Fekete a szeme, ragyog a hó,

S kis kesztyűkre ráfagyott a hó.

Hópelyhek szállnak, csendben körbe,

Még a nap is táncra hívja őket.

Kis kezek formáztak apró csodát,

Hóember áll, a gyerekek piruló arccal mosolyognak rá.

Az adás öröme

(A képet mesterséges intelligencia készítette. )

Adni, csak úgy, mint a szél

simítva az arcot szelíden.

Adni, mint a nap,

mely meleget áraszt, nem kérve vissza semmit.

Egy ölelést,

mely lágy, mint a szív dobbanása.

Egy kedves szót,

mely a lélek titkos ösvényein talál haza.

Egy szál virágot,

mely illatával nem csak szépséget ad,

de az életet is továbbadja.

Adni, önzetlenül,

ahogy a forrás kínálja vizét

a szomjazónak,

kérdezés nélkül,

nem tudakolva, honnan és merre tart.

Látni a szemek csillogását,

amint a lélek megtelik fénnyel,

ahogy egy mosoly,

egy apró gesztus,

egy halk jelenlét

többet mond minden szónál.

Adni, mint a csend,

mely helyet hagy az örömnek.

Adni, mint a pillanat,

amely megáll, hogy teret adjon a boldogságnak.

Mert minden ajándék,

amit szívből adsz,

valahol visszatér majd hozzád,

és szétárad a világba,

szebbé, teljesebbé formálva azt.

Adni, csak adni,

nem várva semmit,

csak a pillanatot,

mikor látod, hogy valaki mosolyog,

és az élete egy kicsit szebbé lett.

Amíg Élek

Amíg élek, én csak szeretek! 

Két karommal én átölelek, 

Szavaimmal kedveskedek,  

Mosollyal örömet szerzek!

Amíg élek, én csak adok,

Fáradt lelkeknek vigaszt nyújtok,  

Könnyeket törlök le arcokról,  

Mosolyt varázsolok szavakból.

Amíg élek, én csak szeretek!

Akkor is, ha engem nem szeretnek.

Árasztom a Földnek, embereknek,  

Utolsó lélegzetemmel is szeretek!

Ha meghalok is illatozom,

A szeretetet szerte szétszórom, 

A szeretetnek csodás illatát,

A mennyekből a Földnek adom át.

Álmodat átfesteném

Szeretném elűzni a szomorúságod,

Az arcodról a keserű bánatod,

Festenék neked hulló csillagokat,

Boldogságot hozó angyalokat.

Álmodat átfesteném színesre,

Énekelnék neked a szívedbe,

Dúdolnám éjszaka a szeretet dalát,

Vigyáznám álmod minden pillanatát.

Álmodban átfesteném a holnapot,

Festenék mosolyt, kedves hangulatot,

Örömmel teli boldog valóságot,

Lefestenék neked minden kívánságot.

Zsuzsi Mama

Zsófi és mama együtt sétáltak a gyönyörű őszi napon. A falevelek színes takaróként borították a földet. Leültek egy padra, Zsófit minden érdekelte, folyton kérdezett.

– Zsuzsi mama, hogyan tudsz mindig mosolyogni? Te olyan erős vagy, soha nem vagy fáradt! Megtanítod nekem is? Olyan akarok lenni, mint te! – kérdezte Zsófi.

– Miért gondolod, hogy én soha nem vagyok fáradt? – kérdezte a mama mosolyogva.

– Minden reggel friss tejjel és meleg pogácsával vársz. Biztosan aranyból van a szíved, Zsuzsi mama!

Mama megölelte unokáját, és halkan súgta:

– Azért vagyok erős, mert te itt vagy nekem.

Balázs Németh és Aurora Amelia Joplin közös verse. Mosoly

Ráncok húzodnak arcomon

Gondok terhe vállamon

Lépteim nyomán az Élet súly

A mosoly a hétköznapok ajándéka.

Mint napsugár a viharos ég alatt,

Úgy old fel bennem minden fagyokat,

S bár az élet néha súlyát rám rakja,

A mosoly a lélek tündöklő napja.

Öröm önti el lelkemet

Elűzik a bánatos perceket

Új nap kél új remény

Az ember amíg él remél.

A mosoly mindig új reményt ad,

Mint tavaszi szél, mi életet fakaszt,

Megszelídíti a legvadabb vihart,

És új fényt gyújt, hol már csak árny maradt.

Mosoly

Nikolett odakiáltott Dávidnak fájdalommal teli hangon:

– Itt az idő! Elfolyt a magzatvizem!

– Akkor viszlek máris a kórházba!

Dávid odaszaladt Nikoletthez, kisegítette a szobából, és beültette az autóba. Keze remegett, miközben a feleségét figyelte. Féltette őt. Gyorsan vezetett, és hamar odaértek a kórházhoz.Nikolett pontosan követte az orvos utasításait. Dávid szorosan fogta a kezét. Az utolsó nagy fájás és nyomás után meghallották a baba sírását. Az újszülöttet azonnal a hasára tették. Már annyira várták ezt a pillanatot. Dávid odahajolt Nikoletthez.

– Te egy hős vagy, Drágám! – mosolygott.

Együtt örültek a kis csodájuknak, gyermeküknek.

A mosoly varázsa

 

 

Ha mosolyogsz, varázsolsz,
Azért, mert az ragályos,
Átadod a kedvességed,
Láthatatlan szenvedélyed.

Ha mosolyogsz, szeretsz,
S akkor szívből nevetsz,
A szíved is mosolyog,
Hiszen önzetlenül ragyog.

Ha mosolyogsz, az boldogság,
Ingyen adható szeretet,
Bárki napját szebbé teszed,
Egy mosollyal ezt megteheted.

Add hát bátran mindenkinek!
Öröm járjon át szíveket,
Ha szeretsz, azt visszakapod,
Hisz szívedből ezt ingyen adod.

Mit ér a gondolat?

Biztatnunk kell egymást szép szavakkal,

Nem némán szólni, csak gondolatokkal,

Mit ér a gondolat, ha nem érti senki?

A szavakat tudod csak a szívekbe helyezni.

Adjunk mosolyt, és kedvességet,

Egy meleg ölelést, egy kis figyelmet,

Némán, mosoly nélkül élni olyan,

Mint a szív, mely szeretet nélkül van.

Gyöngyszemek VI.

Most egy kedves kis témát fogok fejtegetni nektek, mégpedig a mosoly ereje lesz, amiről írok. A mosoly a lélek mosolya. Ha mosolyogsz, a lelked is mosolyog. Nem is gondoltad, ugye? Én azt tapasztalom, hogy nagyon kevesen mosolyognak a környezetemben. A sok problémára fókuszálnak az emberek, pedig egy mosoly csodákra képes. Van a mosolynak egy testvére, mégpedig a szeretet. Tudjátok, vannak energiaszintek. Mindenki abban a környezetben tartózkodik, él éppen, amilyen az ő energiaszintje. A mosolynak van egy rezgése. Ha mosolyogsz, magasabb rezgést bocsájtasz ki, ami hatással van a környezetedre, és ezáltal felemeled a környezetedben élők rezgésszintét, energiáját. Kibillented őket abból, amiben éppen tartózkodnak, és egy pozitív, kellemes állapotba kerülnek. Csodálatos, mire képes egy mosoly. Nem számít, milyen a kinézeted, kipihent vagy-e, vagy éppen fáradt, vagy milyen ruha van rajtad, vagy milyen fehérek a fogaid. Tudod, a mosoly szívből jön, a lélekből. Nem a ruhából, vagy a hajad kinézetéből. A szeretet a mosoly testvére, én így nevezem, és ha szeretet adsz, viszont kapsz. Lehet, azonnal, lehet, később, de visszakapod. Érdemes mosolyogni, megéri. Te is jobban érzed magad ezáltal, és a környezetednek is adsz, és ők is jobban érzik magukat általa. Nem mindennap van jó napunk, nem mindig megy a mosolygás, de ha reggel, miközben kávézol, például elolvasol egy kedves reggeli idézetet, ami pozitív, már jobban indul a napod. Neked kell tenni azért. Más nem teheti meg, kezdj el változtatni. Apró dolgokat iktass be a reggeledbe. Neked kell elkezdeni. Jó kezdés egy reggeli pozitív idézet, egy mosoly*. Ha adsz egy ölelést is a szeretteidnek, akkor bizony megduplázod, triplázod azt, amit visszakapsz Te is valakitől. Hát nem megéri mosolyogni, kedves Barátom? Este ne felejts el tizenöt percet ellazulni, lélegezni, és elolvasni a Gyógyító Álom írást, és utána egy jót aludni. Mosolygós, szép napot kívánok. Folytatás következik. 

Aurora Amelia Joplin.