Szerelem szimfóniája

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Talán létezik, talán nem,

Elképzelni nem is merem.

Valahol egy más világban,

Nem itt, e földi homályban.

Igaz szerelemről álmodom,

Hol úgy szeretnek, ahogy vagyok.

Elvárás nélkül, szelíden,

Szívemet látva, szabadon.

Mikor egymás szemébe nézünk,

A lelkünk mélyéig elérünk.

Mikor egymást átöleljük,

Álmunkban együtt elmerülünk.

Álmunkban együtt vagyunk,

Szívünk egyszerre dobban,

Testünk szerelemtől izzó,

Gyengédségben, lágyan ringatózó.

Úgy nézünk egymásra,

Mint földre szállt angyalra.

Szerelmünk illata számunkra,

Mennyei rózsák szimfóniája.

Amíg Élek

Amíg élek, én csak szeretek! 

Két karommal én átölelek, 

Szavaimmal kedveskedek,  

Mosollyal örömet szerzek!

Amíg élek, én csak adok,

Fáradt lelkeknek vigaszt nyújtok,  

Könnyeket törlök le arcokról,  

Mosolyt varázsolok szavakból.

Amíg élek, én csak szeretek!

Akkor is, ha engem nem szeretnek.

Árasztom a Földnek, embereknek,  

Utolsó lélegzetemmel is szeretek!

Ha meghalok is illatozom,

A szeretetet szerte szétszórom, 

A szeretetnek csodás illatát,

A mennyekből a Földnek adom át.

Angyali Áldozat

 

Amira és Kevin szerelme olyan volt, mint egy rejtett, édes dallam, ami az idő végtelenjében lüktetett. Az angyalok birodalmának tiszta, ragyogó kékjéből minden este alászállt a földre, ahol újra és újra találkozhatott Kevinnel. A mennyben, ahol a felhők aranylóan lebegtek, és minden ragyogott az égi fénytől, Amira szárnyainak fehér tollai sugárzóan fénylettek, mintha egy belső, sosem múló fénytől ragyognának. Kék szeme, akár a nyári égbolt, lágy és végtelen, szinte átlátszó mélységet rejtett. Hosszú, aranyszőke haja minden mozdulatnál finoman hullámzott körülötte, akár az aranyló napsugarak játéka.

Kevin, az ember, akit Amira minden égi törvény ellenére megszeretett, okos, melegszívű és jóképű férfi volt. Mélybarna szemeiben türelem és őszinte kedvesség tükröződött, mosolya pedig egyszerre volt szelíd és bátor. Amira számára Kevin maga volt a megtestesült biztonság, és minden találkozásukkor úgy érezte, mintha egy új világ tárulna fel előtte. Az égi törvények tiltották, hogy angyal és ember szerelmes legyen egymásba, mégis minden egyes együtt töltött este után Amira egyre inkább Kevinhez kötődött.

Ám egy nap az égi világ rájuk talált. Az angyalok világa megérezte Amira szerelmét, és szigorú ítéletet szabtak ki rá: soha többé nem találkozhat Kevin-nel. Az égi hatalom elrendelte, hogy el kell felejtenie az embert, akit szeretett, és bűnéért büntetést róttak ki rá. A szabadságát vették el; önbizalma eltűnt, szárnyai elnehezültek, mintha súlyos bilincsek kötötték volna le őket. Önbizalma szertefoszlott. Amira minden éjszakát bánatos sóvárgásban töltött, és fájdalmas szívvel figyelte az égből, ahogy Kevin minden este ott ült az őt váró padon.

Kevin nem tudta, miért tűnt el Amira, de minden este kiment a parkba, vastag télikabátját magára húzva a hideg téli szelek ellen. Ahogy a régi, kopott padon ült, egyre csak az eget fürkészte, várva, hogy szerelme visszatérjen. A tél dermesztő csendje azonban válasz nélkül hagyta; Amira távolléte mély űrt hagyott a szívében. Az estéken gyakran suttogva beszélt hozzá, mintha Amira még mindig hallhatná.

– Bárcsak tudnám, miért tűntél el… – mondta egyik este, miközben tekintetét az égre emelte, mintha onnan várná a választ. – Bármit megtennék, hogy újra láthassalak, Amira.

Amira a mennyek birodalmában hallotta ezeket a szavakat, és minden alkalommal mély szomorúság öntötte el. Minden vágya az volt, hogy visszatérjen Kevinhez, de szárnyai elgyengültek, és a szíve egyre nehezebb lett. Az égi hatalom szavai ott zúgtak fejében: „Szárnyaidat örökre elveszíted, ha az emberek világát választod. Lemondasz az égi élet csodájáról.”

Hosszú hetek teltek el így, Amira pedig egyre mélyebb kétségbeesésbe zuhant. Ám egy éjszaka különös érzés ébredt benne: szívében finom, meleg érzés gyúlt, és rádöbbent, hogy egy apró élet növekszik benne, hatalmas boldogság és erő járta át minden porcikáját. Ez a pici élet, Kevin és az ő szerelmük gyümölcse, most új erőt adott neki, önbizalmát visszanyerte, hogy visszatérjen Kevinhez.

Csillagok ezüstös fénye alatt, szárnyait ismét könnyedén kinyitva indult a földre. Amikor Kevin meglátta őt, mintha álmot látott volna, a lélegzete elakadt, és szinte félve suttogta:

– Amira? Tényleg te vagy az?

Amira lassan közelebb lépett, és kék szemei könnyektől csillogtak ahogy válaszolt.

– Igen, én vagyok. Visszajöttem hozzád, Kevin. Nem tudok többé távol maradni.

Kevin még mindig hitetlenkedve nézte őt, majd szelíden megérintette Amira arcát.

– Miért tartott ilyen sokáig? – kérdezte fájdalmasan. – Itt vártalak minden éjjel.

Amira tekintete mély fájdalmat tükrözött.

– Nem jöhettem vissza – válaszolta remegő hangon. – Az égiek eltiltottak tőled. Meg akartak fosztani mindentől. De történt valami, ami újra idehozott. Egy apró élet növekszik bennem… a mi gyermekünk, Kevin. Ő adott erőt, hogy legyőzzem a félelmeimet.

Kevin szívében hatalmas szeretet és öröm áradt szét. Magához húzta Amirát, mintha soha többé nem akarná elengedni.

– Egy gyermek? – kérdezte halkan, szinte hitetlenkedve. – Ez csodálatos.

Amira elmosolyodott, de a tekintetében megjelent egy pillanatnyi bánat.

– Kevin, van valami, amit tudnod kell… Az égi törvények miatt, hogy veled lehessek, le kell mondanom a szárnyaimról. Ember leszek – mondta, és bár szomorúan, de szilárd elhatározással folytatta. – Soha többé nem térhetek vissza a mennybe.

Kevin szemében újra könnyek jelentek meg, de boldog mosoly kísérte őket.

– Mindig is azt akartam, hogy mellettem legyél. Ha te is ezt akarod, akkor bármilyen áldozatot megér.

Amira szemében öröm csillant, és Kevin szorosabban ölelte magához őt. Szárnyai halványan felragyogtak egy utolsó alkalommal, majd lassan, fényes porrá válva tűntek el a holdfényben, jelezve, hogy Amira örökre emberré vált.

Azon az éjjelen a menny fénye végigkísérte őket, mintha az égiek is megáldanák döntésüket. A holdfényben összefonódva nézték a csillagokat, és most már tudták, hogy bármi is történjen, mindig együtt lesznek, mert Amira az angyali életét feláldozta a szerelmükért. Ahányszor a hold megjelent az égbolton, mindig emlékeztette őket arra, hogy a szeretet bármilyen akadályt képes legyőzni, még a Menny és a Föld törvényeit is.

Szeretet a mennyből

 

Eszter kétségbeesetten ült a járda szélén, könnyekkel az arcán.

– Még csak tizenkilenc vagyok.Mihez kezdjek most? Anya, Apa, miért hagytatok itt? – kérdezte magában. Szülei tragikus balesetben haltak meg, és a lány képtelen volt továbblépni.

Zokogás közben hirtelen megszólalt a telefonja. Egy régi hangüzenet érkezett, amit a szülei még a nyaralás előtt küldtek:

– Kislányunk, ne feledd, minden lépésednél veled vagyunk. Szeretünk!

Eszter szívét melegség öntötte el. Ekkor rájött, hogy a szülői szeretet sosem múlik el, és emlékük mindig ott lesz vele, bárhova is megy.

Vörös fájdalom

Mint a sivatagban perzselő Nap, úgy égett a fájdalom minap,

Homokszemekként fújja a szél a fájdalmakat szerteszét,

Megválni tőlük a szívnek sokszor oly nehéz,

A fájdalmak súlya nehéz, szinte kőkemény.

Szikráznak a perzselő forró nyári levegőben,

Vörösen izzanak a sivatagi meleg örvényben,

Újjászületnek a mennyei angyalok ölében,

A teremtés-szeretet örök fénykörében.

Érdemes élni

Borongós tavaszi napon Hana hazafelé tartott a munkából az autójával. Dühös, és elkeseredett volt, mert ma kapta meg a felmondólevelét. Pont őt és egy kollégáját bocsátották el a szerkesztőségtől. Soha nem hiányzott, odaadóan dolgozott. Miért pont én? Nem értette, talán mert nem volt olyan szimpatikus a főnöknek. Mindent megcsinált, amit kért, a legrosszabb munkákat is, nem ellenkezett. Hát ez van, nem tud mit tenni. Könnyei potyogtak. Nem elég, hogy még fel sem dolgozta, azt, hogy a párja két hónapja elhagyta egy másik nő miatt, még ez is. Bízott benne, nem ő lesz az, akit elküldenek A gondolatai csak úgy cikáztak, érzései kiabáltak. Nincs elég tartalék pénze, mert nem keresett sokat, az albérlet sokba kerül. Mi lesz, ha nem talál pár héten belül új munkát? Hová költözik? Miből él meg? Meg az sincs, akit felhívjon, hogy legalább megossza a fájdalmait valakivel. Most nagyon hiányoztak a szülei, akiket tíz éve veszített el egy autóbalesetben. Észre sem vette, hogy egyre gyorsabban vezet annyira elborították a fájdalmas érzések. Egyszer csak a másik sávból egy autó áttért az ő sávjába és hirtelen nekicsapódott az autójának, és bumm. Nagy fényesség vette körül, és egy alakot vélt felfedezni.

– Meghaltam? A mennyben vagyok? - kérdezte az ismeretlen, fényes alakot.

– Nem haltál meg, csak itt vagy velem egy másik világban. Gábriel angyal vagyok, az őrangyalod. Még nem jött el a te időd… Szeretnék átadni neked valamit, amire most a legnagyobb szükséged van. Elmondom, hogy fel fogsz épülni, nem vészes a sérülésed. A szüleid azt üzenik, nagyon szeretnek, és arra kérnek téged, bízz magadban, és bízz Istenben, az angyalokban. Eddig hit nélkül éltél. Nem lehet hit nélkül és szeretet nélkül élni. Nyisd meg a szívedet. Tudom, sok fájdalmat átéltél, nagyon sokat szenvedtél, de te egy értékes, csodás nő vagy. Tehetséges író. Minden okkal történik az életedben, majd később megérted. Most térj vissza a testedbe, és tudd, én veled vagyok az utad minden lépésénél.

Hana kinyitotta a szemét, és egy kórházi ágyon ébredt. Kicsit szédült, ahogy végignézett magán, azt látta, a bal karja eltört, be volt gipszelve, a teste sajgott. A nővérke azonnal hívta az orvost.

– Jó napot kívánok, kedves Hana - köszöntötte az orvos.

– Hogy érzi magát? - kérdezte. -  Köszönöm, hát el tudnám képzelni jobban is magam. - válaszolta Hana

– Van egy jó hírem magának. Mégpedig az, hogy senki nem tudja, hogyan élte túl az autó balesetet. A másik sávból át sodródott autó okozta a balesetet. Frontálisan önnek ment. Az autója totálkárosra tört. Úgy feszítették ki az ajtót, hogy önt kiszabadítsák. Enyhe sérüléseket szenvedett, magával egy csoda történt, Hana! Pár napig bent tartjuk, és utána hazamehet.

Hana csak ámult bámult az elhangzottakon. Emlékezett mindenre, amit átélt, addig, amíg eszméletlen volt.  Gyorsan erősödött, így hazaengedték.

Szabadidejében könyvet írt, amit nemrég fejezett be. Több kiadóhoz is elküldte kéziratot, de vagy nem tetszett nekik, vagy válaszra sem méltatták. A könyv egy misztikus és fantasztikus történet keveréke. Egy másik bolygón játszódik, ahol a szeretet nem létezett, és egy idegen érkezik a bolygóra, aki megtanítja szeretni az ott élő lényeket, sok-sok tanítás, és küszködés árán. Így a bolygó a szeretet bolygója lesz. A könyv címe is latinul Amor bolygó. Ahogy hazaérkezett készített egy teát magának, és megnézte az üzeneteit. Hát mit lát? Egy kiadónak tetszik a kézirata, és egyeztetést kér, amikor személyesen is megbeszélnék a továbbiakat. Minden, amit leírtak, a feltételek, tetszettek Hanának. Boldogság járta át a szívét. Fel is hívta őket és megbeszéltek egy időpontot. Hátradőlt és mosolygott. Eszébe jutott Gábriel angyal, és érezte is őt. Igen, hitetlen volt, bezárta a szívét, nehogy valaki bántsa, és fájdalmat okozzon neki. Most már hisz, Istenben is, és önmagában is.  Lelki békét kezdett érezni, amit soha nem érzett ezelőtt. Olyan végtelen nyugalmat és szeretetet, ami Gábriel angyal energiájához volt hasonló. Tudta, most már minden nap hálát ad azért, hogy él, és az Istennek, hogy megtalálta. A kiadóval a lehető legjobban megegyezett, és megkérték a könyv folytatására. Így az anyagi helyzete is helyreállt. El is kezdte írni a második kötetet.

Egyik napon vásárolni indult, mikor a bevásárló központban összetalálkozott egy régi gyerekkori barátjával, már vagy tizenöt éve nem látták egymást. Elkezdtek beszélgetni, és beültek egy kávézóba. Hana tudta, érezte, a srác nagyon intelligens, és még jóképű is. A munkája meg újságíró. Gondolta ilyen nincs. Vagy mégis? Minden kezdett szépen helyreállni az életében. Boldog volt, mert tudta, nincs egyedül. Isten vele van, és Gábriel őrangyal is. A lelki békéjét megtalálta.

Ikercsillag

 

Gyönyörben úszom, ha velem vagy, Babám,

Két szemed, mint csillagok, ragyog reám, Illatod mámorként árad mélyen belém, Magamba szívom a lelkem mélyén.

Eljövök mindennap hozzád,

Látatlanul is érzem a bőröd illatát,

Tudom, érzel, várod a pillanatát, Egyesülésünk mámorító valóságát.

Lelkünk oly mélyen összeforrt,

Mint az óceán és a folyó,

Egymásba folytunk szerelmesen, ikercsillagként a lélek egységben.

Ragyogunk ketten, mindegy bárhol, Szerelemet dalol a szívünk mindenhol,

A mennyben, Földön az éterben,

Énekel lelkünk a világmindenségben.