Titokzatos Mester – 5. rész befejezés

Jason odaköltözött a Mesterhez, és figyelt a szavaira. Megértette, hogy a pénzhez való viszonya szoros kapcsolatban áll a belső érzéseivel. Látta, hogy a múltja és a benne lévő hitrendszerek formálják a jelenét.

– Tehát, Mester, ha a tudatosságom változik, akkor a helyzetem is változni fog? – kérdezte izgatottan.

– Pontosan – válaszolta Rejnád Mester. – Ahogy egyre tudatosabbá válsz, az életed körülményei is átalakulnak. Az energia, ami körülvesz minket, egy tükör: tükrözi a belső világodat. Ha tudod, hogy minden energia és fény, akkor a külső világod is ehhez igazodik.

Jason szívében új megértés született. Ahogy hallgatta a Mester tanításait, érezte, hogy nemcsak a szavak, hanem a mögöttes igazságok is mélyen rezonálnak benne. Az elmúlt évek küzdelmei, fájdalmai és veszteségei most új értelmet nyertek. Emlékezett arra a napra, amikor először találkozott a Mesterrel. Egykor reménytelennek tűnt az élete, sötétség borította be minden gondolatát. Most, tíz évvel később, megértette, hogy minden fájdalom, amit akkor érzett, a fejlődése része volt. Minden szenvedés elvezette őt ahhoz a felismeréshez, hogy a fény mindig jelen van, csak meg kellett tanulnia látni azt.

– Hogyan maradhatok mindig tudatos? – kérdezte Jason, előre tekintve a következő lépésre.

– Kezd azzal, hogy szereted önmagad, és megérted: minden energia – mondta a Mester. – A tudatos jelenlét és az elengedés gyakorlása segít, hogy kapcsolatba kerülj az energiáiddal. Sok éven át fogunk együtt dolgozni. Minden nap beszélgetünk és gyakorolsz. Az alázat, a kitartás és a hit lesz a kulcs. A szellemi utad nem csupán egy tanulási folyamat, hanem egy átalakulás is.

Jason beleegyezett. Minden szava, amit a Mester mondott, új fényt hozott az életébe. A Mester bölcsessége világossá tette, hogy a belső harcok, amelyeken átesett, nem voltak hiábavalók. Mindez a fejlődés része volt.

Az évek teltek, és Jason hűségesen követte a Mester útmutatásait. A gyakorlatok során mélyen önmagába nézett, és megtanulta elengedni a félelmeit. Szeretni önmagát és mindent. Mindenben meglátta a szépséget. Az elengedés pillanataiban felfedezte a belső csendet, amely lehetővé tette számára, hogy megértse, ki is ő valójában. A Mester szavaira figyelve egyre inkább egyé vált a természettel. A fák, a levelek, a folyók és a hegyek mind részei lettek a spirituális útjának. Megtanulta, hogy a természet energiái már őt szolgálják, nem pedig ő az energiák rabja.

Tíz év elteltével Jason megvilágosodott. Az átalakulás nem volt könnyű, de megértette, hogy a fájdalmának minden pillanata nélkülözhetetlen volt a fejlődéséhez. Most már csak a jelen pillanatra figyelt, és minden lépése a tudatos választásai eredménye volt. Olyan sok mindent elért. Nem betegedett meg, nem öregedett, tudott teleportálni, kommunikálni a természettel; ha akart, evett, ha nem, elvolt étel nélkül is. Minden, amire szüksége volt, ott termett, amikor kellett. Megtanulta Rejnád Mestertől mindezt. Ő is Mester lett.

Egy szép őszi reggelen, amikor a nap aranyló fénye átszűrődött a fák lombkoronáján, Jason elérkezettnek látta az időt, hogy búcsút mondjon Mesterének. Leült a padra, ahol oly sokat hallgatta a Mestert, és várta, hogy megérkezzen.

Amint a Mester feltűnt, Jason szíve megtelt hálával.

– Mester, nagyon hálás vagyok az elmúlt tíz évben tanultakért. Sok mindent tanítottál nekem. Most már látom, hogy az energia nemcsak erő, hanem a szeretet fénye, ami mindennel és mindenkivel összeköt minket.

Rejnád Mester elégedetten mosolygott, és a szemeiben bölcsesség tükröződött. Büszke volt Jasonra.

– Jason, amit elértél, lenyűgöző. De tudd, hogy ez még csak az eleje. Mostantól az életed a tudatosságra épül, de soha ne felejtsd el: mindig lesz mit tanulni, mindig lesz hová fejlődni. Az út sosem ér véget, a világ tele van rejtett titkokkal, amiket felfedezhetsz. Emlékszel, amikor először találkoztunk? A tengerben? Milyen állapotban voltál? Depressziós voltál, és meg akartál halni. Nézd meg tíz évvel később, ki lettél! Egy megvilágosodott Mester! Éreztem, hogy szükséged van rám, a fényemre. Odateremtettem magam a tengerbe hozzád. Te elfogadtad az általam felkínált lehetőséget. A változást választottad. Én csak segítettem, elmagyaráztam, hogyan és miként érheted el, amit szeretnél. Elsősorban magadnak köszönheted. Én csak utat mutattam. Készen állsz az új életedre. Tedd azt, amit szeretnél. Élj és élvezd az életet.

Jason bólintott, és a Mestert átölelve búcsúzott. Hálásan megköszönte a tanítást, felállt a padról, majd lassan elindult a kertből, érezve, hogy egy új korszak kezdődik az életében. Ahogy a napfény megcsillant a leveleken, Jason érezte, hogy valami véget ér, de ugyanakkor valami új kezdődik. Az elmúlt tíz év minden pillanata most egyetlen tiszta érzésben sűrűsödött össze: hálában. ’Köszönöm, Mester,’ suttogta, ahogy a szíve megtelt békével. A jövő már nem rejtély volt számára – minden ott volt előtte, egyenesen a fényben. A napfény csillogott a leveleken, és Jason érezte, hogy most már egyedül kell folytatnia. Ő is Mester lett.

Az élet folytatódott, de most már nemcsak túlélni akart, hanem valóban élni. Ahogy a világ körülötte életre kelt, úgy ő is újjászületett. Megtanulta, hogy az élet egy csodás utazás, és készen állt felfedezni mindent: a dimenziókat, a rejtett világokat és a földi létezést.

Titokzatos Mester 4. rész

Rejnád Mester még egy kis ideig a rózsáit gondozta, míg Jason hazafelé sétált, teljesen önmagába merülve. A Mester figyelte, ahogy Jason elhagyta az otthonát, és érezte, hogy a sok fájdalom felszínre tör benne. Mielőtt ezek az érzések eltűnnének és elengedésre kerülnének, meg kellett jelenniük, ami bizony nem kellemes. Így működik a tisztulás; hogy meddig tart, az mindenkinél változó. Ha valaki nagyon ragaszkodik a fájdalmához, és nem akarja elengedni, akkor hosszabb ideig tart. Jason is most ezeken ment keresztül. Megfogadta a Mester tanácsát, nagyokat lélegzett, és hagyta, hogy az érzések jöjjenek, majd távozzanak.

Az elkövetkező hetekben Jason állapota fokozatosan rosszabbra fordult. Magas láza volt, gyakran hányt, és minden mozdulat kimerítő volt számára. Napokig feküdt az ágyban, teste és lelke egyaránt lázadt a változás ellen. Az éjszakák különösen nehezek voltak, gyakran rémálmokkal és fojtogató emlékekkel küzdött. De ahogy Rejnád Mester tanította, mélyeket lélegzett, és igyekezett elengedni a fájdalmat, amely sorra felszínre tört.

Egy reggel azonban, amikor felébredt, valami megváltozott. A láza elmúlt, és könnyűnek érezte magát, mintha semmi baja sem lett volna. A fájdalom már csak emlék volt. „Valóban, én ragaszkodtam ehhez a sok fájdalomhoz. A Mesternek igaza volt" – mondta magában. Felöltözött, ivott egy jó kávét, és úgy döntött, sétál egyet a természetben. Napokig az ágyat nyomta, vágyott a friss levegőre. A közelben volt egy gyönyörű park, ahová sétált.

Szeptember végén a falevelek már sárgulni kezdtek, de a nap szépen sütött. A levelek, mint színes takaró, terültek el a földön. Jason leült egy padra, jól érezte magát, de furcsán üresnek. Nagyon üresnek. „Mi ez a nagy üresség?" – kérdezte önmagától. „Nincs célom, nincs kedvem semmihez. Mit kezdjek az életemmel? Már nem érzem a fájdalmat, de most mi van? Pusztán a nagy semmi? Hová lettek az érzéseim?"

Sok kérdés kavar

gott benne, miközben a fáról lehulló faleveleket nézte, melyeket egy-egy fuvallat felkapott és táncra hívott. Egyszer csak a Mester jelent meg előtte, kezében két pohárral.

– Szia, Jason! Hoztam neked egy kávét! – mosolyogva nyújtotta oda.

Jason alig tudott megszólalni, nagy kerek szemeivel meglepetten nézett a Mesterre.

– Szia, Mester! Hát te hogy-hogy itt vagy? – kérdezte, miközben átvette a kávéját.

A Mester megérezte, hogy Jason túljutott egy nehéz időszakon. Örült, mert bár nehéz volt számára, de kibírta a mesterré válás egyik legnehezebb szakaszát. Azonnal a parkba teleportálta magát, mert tudta, hogy Jasonnak válaszokra van szüksége.

– Mester, az elmúlt hetek valóságos pokoljárás volt! Miért nem mondtad, hogy ilyen nehéz lesz? Dolgozni sem tudtam menni. Mi lesz így velem? Hogy fizetem ki a számláimat, az albérletemet? Olyan üres lettem belül, mintha mindent kiszívtak volna belőlem, akárcsak a pénztárcám. Mi lesz így velem? Furcsán hangzik, de komolyan, már azt sem tudom, ki vagyok. Nem őrültem meg, az biztos – tette fel a sok kérdést Jason.

A Mester higgadtan figyelte tanítványát. Egy ideje már sejtette, hogy Jason keresztülment a belső tisztulás fájdalmas folyamatán, de most először hallotta tőle az átélt küzdelmeket. Tudta, hogy itt az idő, hogy válaszokat adjon neki.

– Azt sem mondtam, hogy könnyű lesz – válaszolta komolyan. – Az, hogy üresnek érzed magad, most normális ebben az időszakban.

– Ez hogy lehet normális? Hiszen nincsen sem célom, semmi vágyam! Nem tudok örülni, nem vagyok dühös. Cél nélkül minek él az ember?

– Na most figyelj jól rám, Jason! Azért érzed ezt, mert elengedted a régi Jasont. Azt, akit ebben az életedben felépítettél: a szüleid mintáját, azt, akinek meg kellett felelned az óvodában, az iskolákban, a munkahelyeden. Az ősi vérvonaladat. Ezt hoztad magaddal, és az előző életedből is sok mindent átörököltél. Persze maradtak még maradványok, de ezek is eltávoznak majd. Elengedted a régi identitásodat, ezért érzed magad üresnek. Szépen lassan azzá fogsz válni, aki valójában vagy. Természetesen ez is időbe telik, de jól haladsz.

Jason egy pillanatra elmerült a Mester szavaiban. Tudta, hogy valami változik benne, de most, hogy ezeket kimondva hallotta, hirtelen minden értelmet nyert.

– Mester, azt mondod, hogy aki voltam, az meghalt? A régi személyiségem? – kérdezte elgondolkodva.

– Igen, pontosan. Azért voltál napokig lázas, mert harcoltál. Dühös voltál magadra. Amikor aludtál, több felemelkedett Mesterrel beszélgettél, és ők segítettek megérteni, hogy már megtapasztaltad azt, amit akartál. Nincs szükséged több szenvedésre; ideje bölcsességgé alakítani a tapasztalataidat – válaszolta a Mester.

Jason emlékeiben felderengtek a hetek, amikor betegen feküdt. Testét átjárta a forróság, mintha lángok perzselnék belülről. A láz okozta reszketés közben émelygés hullámai söpörtek végig rajta, és a gyomra lázadt minden korty víz ellen. Amikor végül elnyomta az álom, zihálása lassan halkult el a csendes éjszakában. Ahogy most visszaemlékezett erre az időszakra, már világos volt, hogy ez a fizikai küzdelem valójában belső harc volt önmagával.

– Nem emlékszem az álmaimra, csak halványan. Kik azok a felemelkedett Mesterek? Ezután már könnyebb lesz? – kérdezte újra Jason.

– Könnyebbnek könnyebb, de még lesznek nehéz időszakok. Viszont már sokkal hamarabb túljutsz rajtuk, mert bölcsebb lettél. A felemelkedett Mesterek már nincsenek itt a Földön. Megvilágosodtak, és most egy másik birodalomból segítik a felébredt embereket. Azokat, akik elkezdenek tudatosan gondolkodni és érezni. Akik ráébrednek arra, hogy az élet nem csak arról szól, hogy megszületünk, felnövünk, szerelembe esünk, dolgozunk, gyerekeket nevelünk, majd meghalunk. Az élet ennél többről

szól – válaszolta a Mester.

Jason figyelt. Valóban, mielőtt találkozott a Mesterrel, ezeken a gondolatokon töprengett. Most megkapta a válaszokat, és nagyon örült. Volt még egy kérdése:

– Mester, elvesztettem a munkámat. Keresnem kell másikat. Valamiből meg kell élnem. Te nem dolgozol. Miből tartod fent a gyönyörű nagy házadat?

A Mester mosolygott. Már várta ezt a kérdést. Figyelte Jasont, és önmagát látta a fiatal tanítványban. Pont ilyen volt régen: éles eszű, de türelmetlen, viszont nagyon kitartó. Jason szinte szivacsként szívta magába a Mester szavait.

– Jason, azt tudod, hogy az energia úgy szolgál téged, amilyen tudatossággal rendelkezel? – kérdezte a Mester.

– Azt akarod mondani, hogy a jelenlegi életem tükrözi a tudatszintemet? Hogy az, hogy nincs pénzem, az is? – kérdezett vissza Jason.

– Igen is, meg nem is. A változás miatt is van így. Valójában úgy érzed, nem érdemled meg, hogy annyi pénzed legyen, amennyire szükséged van. Ez az érzés akadályoz meg abban, hogy bőségben élj. De erről majd legközelebb beszélünk – válaszolta a Mester.

Jason sóhajtott. A szeptemberi nap még kellemesen melengette az arcát. A park csendje és a Mester jelenléte megnyugtatta, de a sok kérdés még mindig ott motoszkált benne.

– Mester, ugye nem véletlenül kerültél ide hozzám? – kérdezte kíváncsian Jason.

– Nem! Éreztem, hogy készen állsz a továbblépésre, és ide teleportáltam magam. Azt szeretném kérdezni, lenne-e kedved odaköltözni az én otthonomba? Elkezdenénk az intenzív tanulást. Természetesen csak akkor, ha készen állsz – kérdezte a Mester.

Jason a meglepetéstől szóhoz sem jutott. Szívet melengető érzés fogta el. Semmire sem vágyott jobban, mint arra, hogy valóban megvilágosodott, realizált Mesterré váljon. Végül megszólalt:

– Készen állok, Mester! Köszönöm szépen!

A Mester szelíden elmosolyodott, szemében nyugalom tükröződött, majd így folytatta:

– Akkor várlak az otthonomban. A továbbiakat megbeszéljük, ha megérkeztél – mondta, majd elköszönt Jasontól, és eltűnt. Jason már meg sem lepődött. Ahogy elindult haza, az aranyló levelek tovább kavarogtak körülötte, mintha egy új korszak kezdete táncolna velük a levegőben. Örömmel a szívében lépkedett, tudva, hogy most kezdődik számára az igazi tanítás.

Folytatás következik. 

VálaszTovábbítás Reakció hozzáadása