Ültessünk szeretetet

A szeretet talán utat tör végül,

s a szívekben elcsitul a vész,

eltűnik éhség, háború és kín,

s az ember emberként él, nem rabszolgaként.

Mindenkit egyenlő jog illet meg –

bárhova is szülessen a földre le,

bőrszín, nyelv vagy hit ne legyen határ,

csak a lélek, mi benned és bennem ugyanazt dobogja.

Ne legyen már gyermek, ki sírva ébred,

ki kenyér helyett félelmet eszik,

ne legyen kéz, mely más életet eltipor,

mert az erő nem adhat jogot bántani mást.

Dolgozzon mindenki méltósággal,

ne kényszerrel, hanem örömmel,

a munka ne bilincs legyen, hanem szárny,

mely emel, s az életet ünneppé varázsolja.

Legyen otthon, legyen bőség, legyen csend,

legyen béke, mit nem tör meg fegyver,

a világ legyen közös kert mindannyiunknak –

ahol a jog nem kiváltság, hanem maga az élet.

És ha egyszer majd kérdik tőlünk:

– Mit tettél a világ jobbá tételéért? –

mondhassuk mosollyal, szívből, őszintén:

– Szeretetet ültettem, mert hittem benne még.

Méltóságban

(A képet mesterséges intelligencia készítette)

Bennem él a csend, mely nem törik meg,

Mint szilárd szikla, mi nem omlik meg.

Én vagyok az, aki nem hajol meg,

Mert méltóságom sosem hagy el.

Nem számít, mit mondanak mások,

Lelkem szabad, s nem kötnek rácsok.

Egy lélek, mi tiszta, s szárnyalni akar;

A világ csak árnyék, mi néha takar.

Nem keresek dicsőséget, fényt,

Nem hajolok, még ha a sors kemény.

Erőm, bátorságom bennem van elrejtve,

Mint láng, mi lobog, hisz életre van keltve.

Nem a külső számít, hanem a fény,

Mely szívemből árad, tisztán, őszintén.

Ez a fény nem halványul soha,

Mely csillog a végtelen éj honán.

Az idő múlik, de bennem él,

A csend, mi elmondja, mit szívem remél.

Méltóságom nem csupán szavak,

Hanem az, mi emel, méltón szeretettel.