Földanya

Márta egy reggelen egy elbűvölő helyen találja magát, ahol a fák magasra nyúlnak, és a tó vize szelíden tükrözi a kék égboltot. A hely neve: Hallstatt, egy kis falu Ausztriában, a hegyek lábánál, mely a természet szépségét és erejét egyaránt őrzi.

Márta leült a tóparton, és hosszan nézte a víz szelíd hullámzását. Ekkor egy halk, mély hang szólalt meg belülről, mintha a Föld maga beszélne hozzá.

– Üdvözöllek, kedves Márta. Nem véletlen, hogy ide vezérelted lépteidet. Hallstatt a világ egy eldugott szeglete, ahol minden lélek megpihenhet. – mondta Földanya.

– De csodálatos itt minden… A fák, a víz, az egész táj. Miért olyan tökéletes itt minden? – kérdezte Márta.

– Mert én vagyok minden egyes levél, minden egyes fuvallat, minden egyes csepp víz. A Föld a legnagyobb kincs, amit valaha is birtokoltok. Az emberek elfeledték, hogy az én karjaim között élnek. De itt, ezen a helyen, ahol a hegyek megölelik a tavat, még hallani a szavaimat. A négy elem – a Föld, a Víz, a Tűz és a Levegő – mind együtt dolgoznak a harmóniában. Minden egyes élőlény a részem – válaszolta Földanya.

– De hogyan tudjátok mindezt fenntartani? Hogyan működik ez a csoda? – kérdezte ismét Márta.

– A négy elem egyensúlyban tartja a világot. A Föld adja a támaszt, a víz frissít, a tűz melegít, a levegő pedig éltet. Mindegyik más-más szerepet játszik, de együtt teszik lehetővé az életet. Amikor valami zűrös történik, például a víz elapad, vagy a tűz elvadul, akkor az egyensúly megbomlik. Az emberek gyakran megfeledkeznek erről az egyensúlyról – adta meg az újabb választ Földanya.

– Miért hallom mindazt, amit mondasz nekem? – kérdezte újból Márta.

– Mert a szíved tiszta, Márta. Látod a világ csodáit, és figyelsz rájuk. Nem mindenki képes erre. Te pedig most, hogy eljöttél ide, itt hagyhatod, hogy a természet magához öleljen, hogy megtaláld a harmóniát magadban is – válaszolta Földanya.

– De mit tehetek én, hogy segítsek?

– Az első lépés mindig a figyelem. Ha figyelsz, megérted a világot. Aztán, ha érzed a kapcsolatot, amit velem, a Földdel ápolsz, akkor tisztelettel bánsz vele. Az emberek, akik tisztelik a Földet, visszakapják a csodát. A fák, a vizek, az erdők mind hálásak lesznek, ha törődsz velük – magyarázta Földanya.

– Tehát nem csak élni kell, hanem tisztelni és szeretni is?

– Pontosan. A tisztelet mindenben ott van. A Föld a kincs, de ti magatok is azok vagytok. Ne feledjétek, hogy a természet az, ami mindannyiotokat táplálja – fejezte be Földanya.

– Köszönöm szépen, Földanya. – köszönte meg Márta.

– Szívesen. – válaszolta Földanya.

Márta elmerengett a szavakon, a csendben, csak a tó halk hullámzása volt hallható. Oly sok mindent megértett. A tisztelet és szeretet a természet iránt élete mindennapjai részévé váltak.

A Természet ölében

 

Márta, amikor csak tehette, kiült a vízparti kedvenc helyére. Ilyenkor csend vette körül, és harmónia költözött az egész lényébe. A naplemente aranyló, meleg sugarai lágyan simogatták bőrét, a fény játszadozva csillant meg a víztükrön. Hiszen a Nap mindenkit szeret, nem válogat; sugarai egyformán simogatnak embert, állatot, növényt. Életet ad a fénysugaraival. Szeret. Mindenkit. Szinte beszél és tanít, csak észre kell venni. A parton minden elem jelen van. A Föld milyen csodás!

Ahogy Márta a vízparton ült, úgy érezte, hogy a természet elemei egy-egy árnyalatot adnak az életének szövetéhez. A víz, ahogy lágyan simogatta a lábát, mintha a múlt terheit mosta volna le róla, tiszta és friss érzést adva. Észrevette, hogy a szél finom fuvallata, mint egy lágy dallam, fújta el a kétségeit, és helyette békét hozott a szívébe. A Föld szilárdsága emlékeztette arra, hogy mindig van hová visszatérni; a gyökerek, melyek az éltető Földtől származnak, megerősítették benne a biztonságérzetet. Végül a tűz melege, amit a naplemente aranyló fénye képviselt, az élet szenvedélyére emlékeztette, arra a szeretetre, amely mindent áthat.

Ezek az elemek nemcsak körülvették, hanem valósággá tették a belső utazását: a víz tisztította lelkét, a szél felerősítette hangját, a föld megtartotta, míg a tűz fellobbantotta a reményeit.

A fák, a virágok mennyi mindent nyújtanak nekünk: oxigént, ételt, illatokat és megannyi szépséget. A levegő életet ad. A szél, a szellő is egy csodás elem. Még a vihar is. Megvan a maga szépsége. A villámok vad tánca az égen, lenyűgöző erővel és fényességgel vág át a sötétségen. Amikor lágy szellő simogatja az arcunkat, és finom illatokat hoz az életünkbe, kell annál szebb? Ezeken a dolgokon gondolkodott, elmélkedett Márta, miközben a lábát a kellemes vízbe hűsítette.

A víz volt az, amit igazán szeretett. Szeretett fürdeni a folyóban. Egyensúlyba hozta mindenét, a testét és a lelkét egyaránt. Víz nélkül sem lehetne létezni. Annyi szépséget ad az emberiségnek! Semmi sem élne, ha nem lenne víz. Az eső táplálja a Földet, és nemcsak a Föld, hanem az emberek, állatok és növények szomját is oltja. A tavak, csermelyek, patakok, folyók, tengerek és óceánok olyan erővel és tisztasággal bírnak, melyre nehéz szavakat találni. A víz lágy dallama mintha ősi titkokat suttogna, mint egy bölcs tanító, aki türelmesen adja át az élet örök bölcsességét. Ezt csak csendben lehetséges megérteni, ha megnyílunk, és eggyé válunk a természettel, a vízzel, a levegővel, a Földdel és a Nappal. Itt élünk, és sokszor annyira el vagyunk foglalva a saját problémáinkkal, a világ dolgaival, hogy elmegyünk ezek mellett a szépségek mellett. Pedig ez az élet.

Márta már erre rájött, és eggyé vált mind a négy elemmel. Hallotta azt, amit mondtak, érezve hallotta. Márta megszabadult a világ terheitől, többé nem engedte, hogy a problémák elhomályosítsák belső fényét. Nem foglalkozott a világ bajaival. Sőt, minden drámát elkerült. Jól megvolt az ő világában, és csak azokat engedte be az életébe, akik kedves, szerető szívvel rendelkeztek. Márta elérte azt, amire mindig is vágyott: a belső békét, a nyugalmat, és az élet teljességét, amit csak a négy elem harmóniájában találhatunk meg.