A köd szélén

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Anett mezítláb ült a bőröndjén az út szélén. A szürke felhők alatt minden tompán derengett. Egy gyűrött levél hevert a kezében, az eső elmosta a tinta egy részét. „Ne várj rám. Nincs visszaút.”

Végül felállt, és elindult. Lassan, céltalanul. A kavicsok felsértették a talpát. Minden lépés fájt, de ez tartotta életben.

A bőrönd egyszer csak kinyílt. Egy új levél hullott ki belőle. A papír tiszta volt, a tinta éles.

„Már vártalak.”

Anett körbenézett. A köd szélén egy alak bontakozott ki.

 

Rózsa

Mary éjjel, álmában csodás piros rózsákkal teli kertben járt, illatozta a rózsákat. Mikor felébredt, jól emlékezett mindenre. Az illatokat is érezte. Álmosan ivott egy kávét, és elindult dolgozni. Különösen jó kedve volt. Busszal járt a munkahelyére. Ahogy beért, az asztalon egy csokor vörös rózsa volt, és egy üzenet.

– Este hat órakor meglátogatlak, kislányom! Megtaláltalak végre!

Szeretettel, édesapád!

Mary utoljára öt évesen látta az édesapját. Anyukájával Amerikába költöztek. Azóta semmit sem tudott apukájáról, mert ő a Fülöp-szigeteken maradt. Szülei elváltak. A boldogság töltötte el a szívét. A rózsáknak olyan volt az illatuk, mint az álmában. Egy álom vált valóra.

Vigyázz rám

Anna a tengerparton a langyos homokban ül, kezében egy toll és papír.

Édesanyjának írja a levelét melyben ez áll:„Anya, mikor kicsi voltam mindig vigyáztál rám. Öleltél, szerettél, oltalmaztál. Annyira hiányzol, kérlek vigyázz rám! Távol vagyok tőled, de érzem a szereted, de hiányoznak biztató szavaid. Össze vagyok zavarodva, oly nehéz a nagy világban egyedül, ilyen messze tőled. Nem vagy itt, nem hallom amikor azt mondod nekem: Kislányom, bízz magadban! Menni fog, kialakul minden! Ügyes vagy! Az ölelésed mindig erőt adott.

Szeretlek Anya!”

A könnycseppekkel átitatott levelét összegyűrte, és az előtte lévő tűzbe dobta.