Örökre szóló

Amikor megszületsz,

nem csupán a fény érint meg először,

hanem valami mélyebb,

valami, amit csak egy anya érezhet.

Az első pillantásod nyomot hagy,

láthatatlan, de örök.

Az anya szíve ott van minden mozdulatban,

a kezedet tartja,

mielőtt még te magad tudnád,

hogyan szoríts vissza.

Minden lélegzeted az övéből születik,

ahogyan az életed is.

Gyermekként nem érted még,

hogy a szeretet csendben is beszél,

hogy az éjszakák éberek voltak,

mikor te álmodtál.

Nem látod, hogy minden mosoly mögött

egy áldozat rejtőzik,

minden /jól vagyok/ mögött

valami, amit sosem mond ki.

Ahogy nősz,

a távolság nem választ el,

csak kinyújtja a szálat,

ami köztetek feszül.

Látod, hogy a keze öregszik,

de az érintése nem változik.

Hogy a hangja halkul,

de a szeretet ugyanúgy szól.

Ez nem csak egy kapcsolat.

Ez az élet gyökere,

a Föld, ahonnan indulunk,

és ahová egyszer visszatérünk.

Egy anya és gyermeke között nincs vég.

Csak egy folyó,

ami mindig a tengerhez ér.

És amikor már nem lesz,

mégis ott lesz.

Egy szívdobbanásban, egy emlékben,

örökre a szívben.

Ez a szeretet.

Örökre szóló.

Gyógyító zene és tánc

Ahogy a hold ragyogó fénye ezüstösen tükröződött a folyó vízén, egy különös pillanatban, a két híd között, mintha a világ maga is megtorpant volna. A víz felett, a híd két pillére között, nem csupán a lány és a fiú jelentek meg. Az ősi világok varázslatainak szellemei, a tánc és a zene szellemei mind a folyó fölé gyűltek. A híd között, a víz színén, a csillagok ragyogásában, a lány és a fiú mellett megjelentek a különös lények, akiket csak a lélek képes észlelni.

A lány, aki minden mozdulatával a víz felett táncolt, mintha maga lett volna a fény, és vele egyesült a szél, a víz és az éjjeli csillagok. A fiú mellett, aki hegedűjét tartotta kezében, a levegő zsongott a zene varázslatos vibrálásaitól. Keze olyan könnyedén mozdult, mintha a hangok természetesen jöttek volna belőle, mintha maga a levegő hozta volna őket a földre.

Ahogy a fiú húzta a vonót, minden egyes hang, amit megpendített, olyan hatással volt a világra, amit senki sem várt. Az első akkordok mély, rezgő hangja áthatolt a földön, és a sziklák szíve megdobbant. A repedések, amelyek évezredek óta vágódtak a föld belsejébe, lassan, szinte észrevétlenül begyógyultak. A zene varázsa mintha egy új életet hozott volna, és a sziklák, amik mindig is az időt és a múltat őrizték, most végre elengedhették a fájdalmat.

A lány tánca még ennél is nagyobb csodát hozott. Ahogy minden egyes lépése a víz felett elszántan suhogott, úgy a földet is életre keltette. A szél, ami korábban tombolt, most halkan megnyugodott, mintha a lány mozdulatai lecsillapították volna. Az erdők lombjai, amik évek óta kiszáradtak, most visszanyerték zöld színüket, és minden egyes fújás egy új levelet hozott. A víz, ami régen élettelen volt, most fényesen csillogott, mint egy titkos tükör, amely tükrözte az új életet.

De ami a legcsodálatosabb volt, hogy a zene nemcsak a természetet, hanem az embereket is gyógyította. A fiú és a lány zenéje minden egyes helyre eljutott, a szívekbe, ahol valaki hallotta. A városok szívében a fájdalom enyhült, a betegágyak mellett a gyógyulás lágy szellője kezdett el terjedni. A magányos szívek melegséget éreztek, és a harag, amely régóta szétválasztotta az embereket, mintha eltűnt volna a levegőből.

A fiú és a lány közötti kapcsolat egyre mélyebbé vált. A fiú hegedűjén játszott dallamok mintha őket is egyre közelebb hozták volna egymáshoz, és nem csupán a világot gyógyították, hanem saját belső világukat is. Minden egyes hang, amit a fiú megszólaltatott, mintha a lány táncának ritmusára reagált volna. A tánc és a zene összhangja nemcsak a természetet, hanem őket is egyesítette. A lány minden mozdulata, minden lépése, mintha a fiú muzsikájára formálódott volna, és a fiú is érezte, hogy a lány tánca erőt ad neki, hogy újabb és újabb akkordokat szólaltasson meg.

A lány tánca és a fiú zenéje nemcsak a külvilágot, hanem őket is egyre inkább összekapcsolta. Amikor a fiú egy-egy mélyebb hangot játszott, a lány mozdulatai lelassultak, hiszen a zene hullámaiban akarta megélni a fiú minden érzését. Ahogy a zene egyre erősebben áramlott közöttük, mindketten rájöttek, hogy a zene nem csupán a világot gyógyítja, hanem őket is összefűzi egy titkos kötelékkel. A lány tekintete, ahogy a fiúra nézett, már nem csupán a zenét, hanem a köztük lévő kapcsolatot is tükrözte.

Ahogy a zene egyre erősebbé vált, mindketten egyre inkább ráébredtek: nemcsak a világot kell gyógyítaniuk, hanem saját magukat is. A zene nemcsak külső változást hozott, hanem belső, érzelmi átalakulást is elindított bennük. A fiú hegedűjének minden hangja, minden rezgése egy-egy érzelmet tükrözött, amit a lány érzett, miközben táncolt. Egy pillanatra mindketten megálltak, és a levegőben ott lógott a felismerés: a zenén keresztül egymást is megtalálták.

A tánc és a hegedű hangjai nemcsak a testet, hanem a lelket is gyógyították. Az emberek, akik eddig nem találták meg a boldogságot, most elkezdték érezni, hogy valami új, valami csodálatos kezdődik. A fiú és a lány zenéje mintha összekapcsolta volna a szíveket, és a Föld minden egyes zugába eljuttatta a szeretetet és a harmónia üzenetét.

Ahogy a hajnal első sugarai rásütöttek a vízre, a fiú és a lány elhalványultak, de a zene nem tűnt el. A folyó tükre tovább őrizte a dallamokat, és mindenhol ott volt. A zene által minden egyes lélek visszanyerte a reményt, és a természet is újra lélegzett.

Amíg Élek

Amíg élek, én csak szeretek! 

Két karommal én átölelek, 

Szavaimmal kedveskedek,  

Mosollyal örömet szerzek!

Amíg élek, én csak adok,

Fáradt lelkeknek vigaszt nyújtok,  

Könnyeket törlök le arcokról,  

Mosolyt varázsolok szavakból.

Amíg élek, én csak szeretek!

Akkor is, ha engem nem szeretnek.

Árasztom a Földnek, embereknek,  

Utolsó lélegzetemmel is szeretek!

Ha meghalok is illatozom,

A szeretetet szerte szétszórom, 

A szeretetnek csodás illatát,

A mennyekből a Földnek adom át.

Erdő szíve

Sétálok a fák között,

a csend, mint takaró, körbefog,

lábam alatt zizeg az avar,

napfény játszik, levelek közt cikázik.

Ez az a hely, hol a lelkem megpihen,

ahol fák átkarolnak szelíden,

a levegőt mélyen lélegzem,

a napfény lágyan, puhán megérint.

Lelkem a fák között táncot jár,

sóhajom messzire elszáll,

illatok surrannak titokban,

hoznak nyugalmat, halk gondolatban.

A lombokon át tör rám a napfény,

bennem is feloldódik mindaz, ami nehéz,

a lelkem könnyedén szárnyra kel,

s a Föld mélyéből az erő átölel.

Csend vesz körül, az erdő pihen,

fények, fák, illatok mind egyszerre,

együtt lélegzünk, együtt vagyunk,

szépen lassan összeolvadunk.

Láthatatlan szerelem

Eljött a nap végre,

meghallottad hangom végre,

Annyira szeretlek, érzem,

el nem engedlek, sosem.

Szeretlek, Babám!

Minden lélegzeted velem van,

Simogatom arcod szelíden,

Mint a csendes éjben lebegő szellő,

Szeretlek, Babám!

Hallasz végre, érzel végre,

Igaz, nem látsz engem, de érzed,

Bársonyos éjben veled vagyok,

De csókom arcodra lehelem.

Szeretlek, Babám!

Átölellek láthatatlan karommal,

Érzem az illatod, bőröd melegét,

Szívverésedben ott vagyok én,

Érzem örömöd, látom bánatod.

Szeretlek, Babám!

Letörölném könnyeidet, Babám!

De sajnos ez most lehetetlen,

Tudd, hogy mindig itt vagyok veled,

Lelkemből árad a fény, veled együtt,

Örökké veled maradok, Babám!

A Lélegzet Ritmusa

 

A reggeli napfény lágyan szűrődött át a kis jógastúdió nagy, világos ablakain. A helyiségben csend honolt, csak a madarak éneke hallatszott be, ahogy a csoport tagjai lassan letelepedtek a matracaikra. A tanár, egy középkorú nő, akinek nyugalmat árasztó jelenléte mindenkit magával ragadott, finoman intett, hogy kezdjék el az órát.

A jóga mindig is több volt, mint egyszerű testmozgás. Ahogy a résztvevők elkezdtek belélegezni és kilélegezni, érezni lehetett, ahogy a levegő megtelik valami láthatatlan, mégis kézzelfogható energiával. Mindenki a saját belső világába merült, miközben lassú, tudatos mozdulatokkal követte a tanár irányítását.

A szobában uralkodó csend, amelyet csak az egyenletes légzés hangja tört meg, mintha egy másik dimenzióba repítette volna a gyakorlókat. Az egyik férfi, aki először vett részt az órán, először bizonytalannak érezte magát. Az életében zajló dolgok kavargó zűrzavara még mindig ott zsongott a fejében. De ahogy folytatta a légzést és a mozdulatokat, valami megváltozott benne. A testtartások egyszerűsége és egyben mélysége kezdett rávilágítani arra, hogy a jóga nem csak a test, hanem a lélek gyakorlata is.

Egy másik nő, aki már évek óta jógázott, szinte eggyé vált a gyakorlattal. A testtartások átvezetésével érezte, ahogy minden izom, minden sejt összhangba kerül, mintha egy finomra hangolt hangszer lenne. A szíve nyugodt ritmusban dobogott, és a gondolatai, amelyek az óra elején még nyugtalanul keringtek, most lassan elcsitultak, ahogy elmerült a jelen pillanatban.

Ahogy az óra vége felé közeledtek, a tanár halk, megnyugtató hangon vezette a csoportot a végső relaxációba. A testek ellazultak, a gondolatok kisimultak, és a résztvevők átadták magukat a teljes nyugalomnak. Ebben a csendes pillanatban, amikor minden feszültség elpárolgott, valami különleges történt. Az emberek megérezték azt az összekapcsoltságot, amit a jóga kínál: a test, a lélek és a szellem harmóniáját.

Mikor az óra véget ért, és a résztvevők lassan felkeltek a matracaikról, egyfajta csendes hálát éreztek. Nemcsak a testük lett könnyebb, hanem a lelkük is. A jóga ezen a reggelen is több volt, mint egy sor mozdulat – kapu volt egy mélyebb, nyugodtabb világba, ahol mindenki megtalálhatta saját belső békéjét, és visszatérhetett az élet kihívásaihoz, de most már megújult erővel és tisztánlátással.

Gyöngyszemek VI.

Most egy kedves kis témát fogok fejtegetni nektek, mégpedig a mosoly ereje lesz, amiről írok. A mosoly a lélek mosolya. Ha mosolyogsz, a lelked is mosolyog. Nem is gondoltad, ugye? Én azt tapasztalom, hogy nagyon kevesen mosolyognak a környezetemben. A sok problémára fókuszálnak az emberek, pedig egy mosoly csodákra képes. Van a mosolynak egy testvére, mégpedig a szeretet. Tudjátok, vannak energiaszintek. Mindenki abban a környezetben tartózkodik, él éppen, amilyen az ő energiaszintje. A mosolynak van egy rezgése. Ha mosolyogsz, magasabb rezgést bocsájtasz ki, ami hatással van a környezetedre, és ezáltal felemeled a környezetedben élők rezgésszintét, energiáját. Kibillented őket abból, amiben éppen tartózkodnak, és egy pozitív, kellemes állapotba kerülnek. Csodálatos, mire képes egy mosoly. Nem számít, milyen a kinézeted, kipihent vagy-e, vagy éppen fáradt, vagy milyen ruha van rajtad, vagy milyen fehérek a fogaid. Tudod, a mosoly szívből jön, a lélekből. Nem a ruhából, vagy a hajad kinézetéből. A szeretet a mosoly testvére, én így nevezem, és ha szeretet adsz, viszont kapsz. Lehet, azonnal, lehet, később, de visszakapod. Érdemes mosolyogni, megéri. Te is jobban érzed magad ezáltal, és a környezetednek is adsz, és ők is jobban érzik magukat általa. Nem mindennap van jó napunk, nem mindig megy a mosolygás, de ha reggel, miközben kávézol, például elolvasol egy kedves reggeli idézetet, ami pozitív, már jobban indul a napod. Neked kell tenni azért. Más nem teheti meg, kezdj el változtatni. Apró dolgokat iktass be a reggeledbe. Neked kell elkezdeni. Jó kezdés egy reggeli pozitív idézet, egy mosoly*. Ha adsz egy ölelést is a szeretteidnek, akkor bizony megduplázod, triplázod azt, amit visszakapsz Te is valakitől. Hát nem megéri mosolyogni, kedves Barátom? Este ne felejts el tizenöt percet ellazulni, lélegezni, és elolvasni a Gyógyító Álom írást, és utána egy jót aludni. Mosolygós, szép napot kívánok. Folytatás következik. 

Aurora Amelia Joplin.