Könnyeim lelkem cseppjei

Könnyeim patakban folynak,

A fájdalmaim elfolynak,

Folyóként összefolynak,

Tenger habjaként hullámzanak.

Szívem könnyebbedik,

A fájdalom eltűnik,

Kőként nehezedett,

Fojtott szenvedtetett.

Könnyeim lelkem cseppjei,

Szívem a szeretet otthona,

Benne lakik a csoda,

A Pillangó Szabadulása

Élt egy gyönyörű pillangó egy sötét pincében. Hatalmas terhet cipelt nap mint nap. Nem tudott tőle megszabadulni, a kötél rá volt tekeredve. A Napot soha nem látta a kis pillangó. Csak a sötétséget ismerte. Nem ismerte a szépet, a jót, a Napot és a virágokat, az illatokat sem.

A pillangó minden nap cipelni kényszerült a hatalmas követ, ami súlyos teher volt a kicsi testén. A sötét pincében, ahol élt, csak a csend és a nyomorúság vette körül. Minden mozdulattal úgy érezte, hogy a kő még nehezebb, és a szíve egyre inkább elnehezedik.

„Miért nem tudok szabad lenni?” – kérdezte magától.

Egy nap betévedt a pincébe egy kisegér. A pillangó megszólította:

— Hát te ki vagy?

— Lucy vagyok, a kisegér! Téged hogy hívnak? — kérdezett vissza az egér.

— Nekem nincs nevem. — válaszolta a pillangó.

— Az meg hogy lehet? Akkor én adok neked! Mivel olyan szép pillangó vagy, legyen a neved Sky.

— Szépen hangzik. Mi az a Sky? — kérdezte a pillangó.

— Te nem tudod? Az a gyönyörű égbolt. Még soha nem láttad? — lepődött meg Lucy, a kisegér.

— Nem. Itt születtem, és itt élek a kővel együtt. — mondta Sky, a pillangó.

— Miért húzod azt a nagy követ? — kérdezte Lucy.

— Nem tudom. Azóta velem van, amióta megvagyok. De nagyon nehéz. És kínlódom. Mesélsz nekem az égboltról? — kérlelte Sky.

— Persze, szívesen. Gyönyörű kék színű, a fehér felhők díszítik. A legszebb, amikor süt a Nap, és a napsugarak átszűrődnek a felhőkön. A rét a legszebb hely. Tele virágokkal, és csodásan illatoznak. Ott élnek a társaid, a többi pillangó. Mindig a virágokon pihennek. Szeretnéd látni? — mesélte a kisegér.

— Ó! Ilyen is létezik? Elképzeltem! Nem tudtam róla! Igen, szeretném látni! De itt ez a kő? Nem tudok tőle megválni — sírta el magát a kis pillangó.

— Ezen tudok segíteni! Megengeded nekem? — kérdezte Lucy.

— Hogyan? Ez a kötél nagyon vastag és erős! — kérdezte Sky.

— Úgy, hogy elrágom! Nagyon erősek a fogaim. — válaszolta az egér.

Neki is fogott. Gyorsan el is rágta a kötelet. Sky pillangó hirtelen megkönnyebbült. Szabad lett. Nincs többé mázsás súly, amit cipelnie kell.

— Köszönöm szépen, kisegér! — mondta hatalmas örömmel.

— Szívesen! Gyere, repülj utánam! Kivezetlek a virágos rétre. Mutatom az utat.

Elindultak a sötét pincéből. Amikor kiléptek a levegőre, a napfényre, Sky megállt. Nem tudta eddig, milyen a napfény, a tiszta levegő, és amit látott! Fákat, virágokat. Le volt nyűgözve. Lucy figyelte őt, tudta, micsoda örömet okozott a kis pillangónak. Szabad lett. Egy új világban, új élet várt rá. Lucy boldog volt, Sky legalább annyira.

— Lucy! Szeretném megköszönni, hogy megmentetted az életem. Végre én is szabad vagyok, és felfedezhetem ezt a számomra új világot! Örök hálával tartozom neked! — mondta boldogan a kis pillangó.

— Ugyan! Nekem nem tartozol semmivel! Csak menj, és élvezd az életet! — mondta Lucy.

— Köszönöm szépen! Indulok is!

Sky elindult, boldogan repült az új világban. Lucy nézte egy darabig, ahogy repül, és boldog volt, hogy segíthetett a kis pillangónak. Megmentett egy életet.