(A képet mesterséges intelligencia készítette. )
A Hold lágy fénye betöltötte a szobát, miközben Emil gyengéden simogatta az alvó Andrea arcát. Nézte, és szinte elvarázsolódott. Minden porcikáját szerette: nemcsak a csodás testét, hanem az okos, intelligens, kedves, finom természetét is. Andrea volt számára a csoda. Csendben felöltözött, majd reggelivel és egy szál friss virággal tért vissza. A virágot a párnára tette, a reggelit gondosan elrendezte. Utoljára odahajolt, és egy lágy puszit adott Andrea homlokára. Ahogy becsukta az ajtót, egy furcsa érzés járta át: szíve már visszavágyott hozzá, pedig még el sem ment. Ez az igazi szerelem.
