Lehunyom a szemem

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Testem fáj, lelkemben nyugalom,

Az álom súlya elnyom, fáradt vagyok,

Mégis, ott, mélyen, egy csendes helyen,

Rátalálok a békére, mikor lehunyom szemem.

Éjjel dolgozom, mikor minden elnémul,

Mindenki alszik, de gondolataim ébrednek,

Hajnal felé végre lepihenek,

A lélek halkan dúdol, s álmot hoz nekem.

Álomvilágban újjászületek,

Szabadon, boldogan repülhetek,

Új nap hív, vár, szívem írni vágyik,

Lelkem üzenetét küldi hozzám.

Átváltozás

(Saját festményem)

Szikla peremén, mély erdő ölén,

nyirkos csend a puha köpenyén.

Szárnya fénylik, mint titkos igék,

bábként álmodik, s csak remél még.

Moha tapad rá, gyökér öleli,

szívében a fény feldereng.

Várja a szellőt, súgjon valamit,

hogy merjen repülni, útnak indulni.

Benne ég a nap, még fél táncolni,

szárnya alatt reszket álom-háló.

Egy percre még tartja a régi bilincs,

gyönyörű szárnyait lassan bontja ki.

S aztán, mint hajnal könnyű csókja,

kibomlik benne a csoda —

egy pillangó, ki csendben született,

szárnyait kitárja, s mindenki csodálja.

A Hajnal Arca

A Hold és a csillagok álmosan,

Egymásnak jó éjt kívánva elköszönnek,

Aranyló Nap sugarai ébresztenek,

Kedvesen mindenhová beköszönnek.

A széllel öröm táncot járnak,

Ölelkeznek, bújócskáznak.

A felhők közül kukucskálnak,

A Földnek jó reggelt kívánnak.

A reggeli szellő dala énekel,

A Nap harmatos cseppeket szárít fel.

A virágok kinyílnak a Nap sugaraira,

A méhek útra kelnek illatukra.

Az ablakon bejön a reggeli szellő,

Arcom simítja, kedvesen, ébresztő!

A Nap meleg sugarai megérintenek,

Mosolyogva, boldogan ébredezek.