Tavaszi varázs

Lennék hóvirág,

tavasz hírnöke, amely a hó alól

szelíden kibontja apró szirmait,

egy titok, mit a tél még rejteget.

Napfény öleli halvány szirmaim,

csendben remeg a Föld, ahol állok,

érzem, hogy az ébredés már halkan lép,

s szívemben a szirmok suttognak, dalolnak.

Hirdetem a szépet, a csodát,

hó alól ragyogjon mindaz, mi vár,

e pillanatban nyíljon meg a világ,

s titkokból szőjön tavaszi varázst.

Szivárványnő

 

Egy nő olyan, mint a hóvirág tél végén,

mely hó alatt hajt nemesen és büszkén,

Fehér ruhában hidegben előbújik,

ősi eleganciával, megmutatkozik.

Fénylő szemei, akár a csillagok darabjai,

Erős, makacs, mint a kőszilánkjai,

De lágyan simogató, mint a tenger habjai,

Szépsége az égen játszó szivárvány színkavalkádjai.

Érzelmei tűz, erő és melegség összessége,

A kiismerhetetlenség végtelensége,

Szépsége a belülről jövő rejtélye,

A Nő a világ legszebb teremtménye.

Tavaszi szerelem

Szeretek üldögélni, és hallgatni a madarakat,

Figyelni, ahogy fújja szél a tuja magvakat,

Nézni ahogy rügyeznek a fák,

lassan leveleiket kibontják.

Tavaszi szerelem-zene szól,

Ibolya illata száll mindenhol,

Hóvirág még fehéren büszkélkedik,

hiszen első virág, aki megjelenik.

A napsugarak fénye egyre erősödik,

Általa éled a Föld, az ember is,

Átszűrődik a tuják lombjain,

Bekacsint a szobák ablakain.

A gólyavirág sárgállik a zöld fűben,

Szorgos hangyák serénykednek a tövében,

Méhecskék dolgoznak a tuja fán,

Napfényben sütkérezve bugyután.

A tavaszi szellő, langyos levegő,

Álmosítóan kedves, melengető,

Szebbet ember nem is kívánhat!

Hiszen ébredező tavaszt csodálhat.