Mécses gyullad, a láng szelíden ég,
virág hajol, emlékek közt kísér,
szívemben őrzöm mosolyukat,
s csendben felidézem arcukat.
Gyertyafényben látom arcukat,
érzem, ahogy még átölelnek,
szívemben élnek, mint csillagok,
őrzöm őket, s velük maradok.
Most pihennek, csendben pihennek,
a túlsó partról rám figyelnek,
tudják jól, hogy bennem élnek,
így sosem szűnnek meg énnekem.
Lángjuk fénylik, mint szelíd szó,
itt ég bennem, mint örök lángoló,
s amíg a mécses csendben ég,
szívemben élnek mindörökké.
