Bennünk él a csoda

A tükör csak lelkem fényét mutatja,

mint hernyó, aki már látja a pillangót,

szárnyak színét, szabadság ígéretét,

még titokban, de ott van benne,

várva a pillanatot, hogy kibontakozzon.

Csodák léteznek –

csendben jönnek,

mint a hajnal sugara,

lágyan, észrevétlen.

Egy mosoly, egy érintés,

egy fuvallat, mi átölel,

és én rájövök:

a csoda mindig itt van.

Az idő morzsákra szedi,

hogy ne egyszerre égessen,

hanem lassan töltsön meg.

És ha megállunk,

visszanézünk az útra,

minden rejtett fény –

minden apró csoda –

összeáll egy ragyogó egésszé.

Mert mi magunk vagyunk a csoda.

Szavaink gyógyítanak,

kezünk, mellyel felemelünk, segítünk másoknak,

szívünk reményt hint.

Bennünk él az élet varázsa,

minden lélegzet egy új lehetőség,

fényt hozunk oda,

ahol árnyék lappang.

Talán egyszer

Talán egyszer a fény utat talál,

S az éj sötétjét áttörve szárnyal.

Mint csillag, mi fénye utat mutat,

S vezeti lépteid, mint álmaidat.

Talán egyszer a szél is megpihen,

Szelíden suttog, csendesen.

Mint tenger, vihar után csendben ring,

Szívedbe békét, új álmot hint.

Talán egyszer a könnyek elapadnak,

Helyette a szemed ismét ragyog.

Mint fák tavasszal, zöldül a remény,

Minden seb gyógyul, újra él a fény.

Talán egyszer a boldogság is hív,

S mint a madár, szárnyalni tanít.

Most még távolinak tűnik a hegytető,

De tudd, felérni oly gyönyörű!

Esse, a lenni fája

 

Mirjam az erdő felé tartott, ahogy a nap már lassan a horizont alá ereszkedett, a fák közé narancssárga és bíborvörös fényt hintve. A levegő tiszta volt, de a távolból valami ősi csend ölelte körbe a tájat, mintha minden lélegzet egy pillanatra megállt volna. A lány szívét súlyos teher nyomta, amit szüntelenül hordozott magával: elveszítette édesanyját, és azóta úgy érezte, hogy egy része örökre hiányzik.

A faluja lakói mindig meséltek egy fáról, amely a hegyek mélyén bújik meg, valahol ott, ahová senki nem találhat el, csak azok, akik igazán hisznek a csodákban. "A szeretet fája" – így nevezték, de azt is mondták, hogy ez nem csupán egy fa. Édesanyja gyakran beszélt róla, amikor még élt: a fa virágai képesek voltak meggyógyítani nemcsak a testet, a szívet, még a lelket is. Azóta, hogy anyja elment, Mirjam szíve össze volt törve, és valahol mélyen érezte, hogy ez a fa talán enyhíthetné bánatát.

A léptei egyre halkabbak lettek, ahogy az ösvény egyre szűkült, a fák sötéten, misztikusan összezárultak felette. A levegő hidegebb lett, de Mirjam nem torpant meg. Egyre erősebben érezte, hogy valami vonzza – egy hívás, amelyet nem tudott megmagyarázni. Mintha valami ősi erő súgta volna meg a helyes utat. Az ösvény végén egy különös tisztás tárult fel előtte, melyet addig soha senki nem látott.

Ott állt a fa.

Esse hatalmas törzse ősi volt, repedései mélyek, mintha évezredek óta figyelné a világot. A levelei nem zöldek voltak, hanem arany és ezüst árnyalatokban játszottak, mintha maga a csillagos ég tükröződött volna bennük. Virágai ragyogtak, ezüstszirmokkal, amelyek épp most bomlottak ki az esti fényben. A gyökerei mélyen a földbe kapaszkodtak, de valami furcsa és természetfeletti élt bennük – mintha ezek a gyökerek nemcsak a földet, hanem a valóság szöveteit is tartották volna.

Mirjam óvatosan közelebb lépett, s ekkor a levegő különösen megremegett. Az ég elsötétült, de nem fenyegetően; inkább, mintha egy fátyol hullott volna le, felfedve valami rejtett világot. Hirtelen a fa lombjai között mintha fénylő angyali alakok suhantak volna végig, őrizve a fát, védelmezve a titkot, amelyet évszázadok óta rejtettek az emberek elől. Egy lágy szellőt érzett, az egyik virág levált az ágról, egyenesen Mirjam felé sodorta. Amikor hozzáért, egy meleg, megnyugtató érzés járta át.

A fa mély, halk susogásba kezdett, mintha maga a föld beszélne általa.

– Üdvözöllek, Mirjam – szólt egy szelíd, de erőteljes hang a fejében, nem is hangként, inkább érzésként. – Tudom, miért jöttél. A szívedet bánat nyomja.

Mirjam halkan felnézett a fára, szemei tele könnyekkel.

– Elvesztettem őt – mondta remegő hangon. – Annyira fáj. Anyám mindig mesélt rólad, de most, hogy ő nincs, úgy érzem, egy darab belőlem is eltűnt vele.

A fa levelei finoman megmozdultak, mintha maga a világ válaszolt volna.

– A szeretet, Mirjam, soha nem tűnik el. Akiket szeretünk, azok mindig itt vannak velünk, bennünk. Édesanyád szeretete itt van a levegőben, a földben, minden lélegzetedben. Az én virágaim nem csupán gyógyítanak – visszaadják a hitedet abban, hogy a szeretet mindent túlél.

Mirjam könnycseppjei lassan száradni kezdtek, ahogy a fa ágain egyre több virág nyílt ki, ezüstszirmok százai táncoltak a levegőben.

– Esse – suttogta halkan, mintha valami mélyebb erőt ismerne fel benne. – A neved azt jelenti, hogy „lenni”. Te nemcsak a szeretet fája vagy, ugye?

– Így van – válaszolta Esse gyengéden. – Én a létezés fája vagyok. Minden, ami volt, van és lesz, belőlem sarjad. És te, Mirjam, része vagy ennek. Az édesanyád is. Ez az erő nem hagy el soha. A bánatod a szeretet egy formája – de ne hagyd, hogy a szívedet megkeményítse. Engedd, hogy virágokat hozzon belőle az élet.

A fa egyik virága ismét leszakadt az ágról, és finoman a lány kezébe hullott. Amint megérintette, meleg fény járta át a testét, mintha anyja érintését érezné újra, és a szíve lassan könnyebbé vált. Tudta, hogy anyja szeretete nem halt meg – csak átalakult.

– Vigyázni fogok rád! – suttogta a fa. – Ahogy az angyalok is vigyáznak rád. Minden pillanat egy lehetőség a szeretet megélésére.

Mirjam halkan bólintott, a szél ismét meglebbentette a haját, mintha angyali kezek simítanák. Érezte, hogy soha nem lesz egyedül. Lassan elindult vissza az ösvényen, de már nem ugyanaz a kislány volt, aki ide érkezett. A szívében ott volt a hit, és a világ is másképp ragyogott körülötte.

Esse susogva búcsúzott tőle, de a lány tudta, hogy nem ez volt az utolsó találkozásuk.

Szerelem- gyógyulás- Malagában

 

Gyönyörű nyári este volt, a nap aranyló fényben úszott az égen. A felhőkön átszűrődő narancssárga fénysugarak kellemes hangulatot árasztottak egy igazi romantikus vacsorához illő estéhez. Maya izgatottan készült az esti találkozóra, mert a szerelme meghívta vacsorázni. Vörös estélyit vett fel, amely feszesen simult hibátlan testére. Hosszú, barna haját szépen kifésülte. Enyhe sminket tett az arcára, az ajkait vörös rúzzsal kiemelte. Azt akarta, hogy Michael szépnek lássa, az alkalomhoz illően felöltözve. Elegáns étterembe hívta meg vacsorára. Biztos volt benne, hogy Michael megkéri a kezét. Taxival ment el az étterembe.

– Szia Maya! Fontos dologról kell beszélnünk. – mondta Michael.

– Szia Michael! Rendben. – válaszolt Maya.

Maya látta, hogy az asztalra volt készítve egy szál vörös rózsa.

Michael átnyújtotta a vörös rózsát, és mondta:

– Imádod a vörös rózsát! Ez az utolsó vacsoránk együtt! Szeretném, ha szépen válnánk el.

Maya megfogta a rózsát, és ekkor egy tüske megszúrta. Spriccelt belőle a vér, de nem csak az ujjából, hanem a szívéből is. A sírás fojtogatta, de a szavak belefagytak. Nem tudott megszólalni. Nem erre számított. Olyan jól megvoltak. Mély szerelemmel szerették egymást. Nem veszekedtek soha. Mindent meg tudtak beszélni. Valamit nem vett észre? Van valakije Michaelnek? Elrontott valamit? Mi lehetett a baj, hogy el akarja hagyni? Gondolatok cikáztak a fejében. Összezavarodott. Annyit érzett, hogy a szíve majd megszakad az elhangzott mondattól. „Ez az utolsó vacsoránk együtt.” Futott végig újra Michael szavai a fejében.

Maya egy szalvétát tett a vérző ujjaira, és gyorsan kirohant az étteremből.

Michael utána sietett.

– Maya, kérlek, várj! – kiáltotta Michael.

Maya megállt, és könnyező szemekkel kérdezte:

– Miért?

– Nagyon szeretlek! – mondta Michael.

Közelebb lépett Mayához, arcát a két kezébe tette, és a szenvedély tüzével megcsókolta.

– Drága Maya! Nem akarom, hogy végignézd, ahogy meghalok. Beteg vagyok. Azt akarom, hogy úgy maradjak meg az emlékezetedben, ahogy most vagyok. Ezt akartam elmondani a vacsora alatt. – mondta Michael.

Maya meglepődve hallgatta. Már mindent értett. Magához húzta Michaelt, és azt mondta:

– Drágám! Imádlak! Ezt együtt fogjuk végig csinálni! Melletted leszek az utolsó percig!

Visszamentek az étterembe. Rendeltek vacsorát, és közben beszélgettek. Michael elmondta, hogy egy jó ideje nem érzi jól magát. Gyenge és fáradékony. Elment kivizsgálásra. Nem akarta ezt elmondani Mayának, mert úgy gondolta, semmi komoly, csak kimerült. Az állandó fejfájás az, ami aggasztotta. Tegnap tudta meg, hogy agydaganata van. Keresztülment minden kivizsgáláson az eredményt most tudta meg. Hat hónapja van hátra. Nem akarta megbántani, habár tudta, hogy nem igazán fogja megérteni Maya, miért döntött így. Nem akarja, hogy szenvedni lássa, és azt akarja, hogy Maya boldogan élje az életét. Gyönyörű, okos, és jószívű. Megérdemli a boldogságot.

Maya nagyon meglepődött. Michael élete szerelme. Nem tudná magára hagyni ebben a helyzetben. Végig mellette marad. Úgy döntött. Bármi lesz, ő nem hagyja el.

Hazamentek a vacsora után Maya otthonába. Michael elmondta, nem várja el tőle, hogy vele maradjon. Sokkal jobban szereti annál, minthogy szenvedjen mellette. Maya megmondta, márpedig végig vele marad. Viszont ezt a hat hónapot, vagy amennyi van, ki kell használniuk.

Szeretni, és szeretkezni kell. Michael ledöbbent. Micsoda nő! Csodálta, és ezért is szerette annyira. Szenvedélyes éjszakájuk volt. Még jobban szerették egymást, mint valaha. Michael végig csókolta az egész testét. A finom bőre illatát magába szívta, mely virágillatot árasztott. Törékeny testével úgy bánt, mintha porcelánból lenne, de mégis szenvedéllyel szerette. Maya végig simogatta Michael izmos testét, élvezte a férfi erejét. Biztonságot nyújtott számára. Ahogy ölelte és szerette, mintha Michaelnek a királynője lenne. Szívük egybe volt forrva. Mindenben összepasszoltak. Egymást imádták. A szenvedélyes együttlét után jót aludtak.

Reggel elmentek dolgozni. Mayának egész nap Michael járt az eszében. Nem is igazán tudott a munkájára figyelni. Hogyan segíthetne a szerelmén? Mindenhová el fogja kísérni. Hallani akarja az orvosoktól a pontos diagnózist. Lenni kell megoldásnak, gyógyírnak, hogy meggyógyuljon. Ezt el fogja mondani Michaelnek. Közben kitalálta, hogy el fogja vinni két hétre egy másik országba nyaralni. Azt hallotta, ha kikerülnek a betegek a megszokott környezetükből akkor van remény a gyógyulásra. De hová is menjenek? Valami nyugodt, de romantikus helyre gondolt.

Michaelt elkísérte mindenhová. Michael egész jól érezte magát, néha fájt a feje, ennek ellenére még dolgozott. Az orvosok valóban körülbelül hat hónapot adtak Michaelnek.

Maya sokat nézegette az internetet, hová vigye el Michaelt, gyógyulni. Megtalálta. Spanyolországba egy nyugodtabb, csendesebb helyre, Malagába. Ez egy gyönyörű sziget, és nyáron is elviselhető a meleg a magas páratartalom miatt. Sokat tudnak sétálni, kirándulni. A pálmafák alatt a homokos tengerparton csak gyógyulni lehet. Meg is vette a repülőjegyet. Ebből a zsúfolt városból jó lesz kimozdulni mindkettőjüknek. Alig várta, hogy elmondja Michaelnek személyesen a meglepetést.

– Michael, van egy meglepetésem neked! Úgy kell intézned a dolgaidat, hogy egy hét múlva utazunk nyaralni Spanyolországba, Malagába. – mondta boldogan Maya.

– Ez komoly? Tegnap még szó sem volt nyaralásról! – válaszolta meglepődve Michael.

– Drágám, én hiszek abban, hogy meggyógyulsz. Ehhez el kell innen menni, ki kell zökkenned ebből a környezetből. Azért találtam ki. Mit szólsz hozzá? – kérdezte Maya.

– Nagyon örülök neki! Tudom, hogy a legjobbat akarod. Javasolták is az orvosok. Köszönöm neked, drágám! Várom, hogy minden pillanatban együtt legyünk.

Michael nem bízott abban, hogy meggyógyul, mivel az orvosok nem mondtak neki semmi biztatót. Jóindulatú volt, és pici a daganat, de olyan helyen található, ahol nem lehetett műteni. Viszont hallott már és olvasott csodáról. Fel is szívódhat, el is tűnhet. Voltak ilyen estek. Maya pozitivitása jó hatással volt rá. Örült a nyaralásnak. hamar elteltek a napok, és eljött az utazás ideje.

Szépen bevásároltak mindent, ami kellett az utazáshoz. Izgatottan várták a reggelt, és alig bírtak aludni. A repülőgépen pihentek egy kicsit. Rövid volt az utazás, mindössze két óra.

Megérkeztek a gyönyörű szigetre Malagába.

Ahogy kijöttek a repülőtérről, megérezték a friss tengeri levegőt. Meleg volt, de finom, tiszta és sós. Mélyeket lélegeztek. Egymásra mosolyogtak, és beszálltak a taxiba, mely elvitte őket a szállodába. Szépen kipakoltak, és elindultak enni valamit. Gyönyörködtek a tenger szépségében. Nagyon közel voltak a szállodához. A pálmafák mellet sétáltak. Maya látta, hogy Michael arca kisimult az utazás fáradalmai ellenére. Ettek egy finom spanyol ételt, és sétálgattak. Eldöntötték, hogy másnap kipihenten tesznek egy nagy túrát.

Este hamar elaludtak. Reggel különösen jó hangulatban ébredtek. A friss tiszta tengerparti levegő meghozta a hatását. Megreggeliztek, ittak egy finom kávét, és elindultak.

Sok szép látnivaló volt Malagában. Megálltak megebédelni egy aranyos kis étteremben. Éppen ebédeltek, amikor egy középkorú férfi megkérdezte, leülhet-e az asztalukhoz. Nem volt hely máshol. Tele volt a kis étterem. Persze, illedelmesen mondták, hogy igen, természetesen. Ebédeltek. Egyszer csak a férfi megszólalt:

– Szeretnék bemutatkozni, a nevem Carlos Pablo Ruiz! Hogy érzik itt magukat Malagában? Ha szeretnék, szívesen ajánlok pár nevezetes szép helyet, amit érdemes megnézni. –mondta Carlos.

– Én Michael vagyok, a párom Maya! Még csak tegnap érkeztünk. Csodálatos itt! Köszönjük a kedvességét. Lehet, elfogadjuk. – válaszolta Michael.

A férfi jól öltözött volt, ötven- hatvan év közöttinek nézett ki. Kellemes kisugárzású, ősz hajú, és nagyon kedves modorú. Volt benne valami, ami miatt nagyon szimpatikusnak tűnt. Ezt Maya is érezte, és további beszélgetésbe kezdett.

– Nagyon jó kellemes itt a levegő. A tengerpart lenyűgöző, és finomak az ételek. A borok íze varázslatos! – mondta Maya.

– Valóban a borokról híresek vagyunk. Sokan járnak ide vissza.

Aki egyszer eljön nyaralni általában visszatér. Nagyon jó hely lelki, és fizikai gyógyulásra is Malaga. – válaszolta Carlos.

–Igazán? Ennek örülünk. Mi is pihenni, gyógyulni jöttünk. – mondta kicsit meglepődve Maya.

–Lenne kedvük sétálni itt egy kicsit velem? Mutatnék és mondanék valamit, ami érdekes lehet. – kérdezte Carlos.

Maya és Michael egymásra néztek. Elmenjenek-e az idegennel vagy ne. Valami vonzotta őket, és Michael megszólalt:

– Rendben menjünk sétálni. – mondta Michael.

Elindultak. Carlos elkezdett beszélni.

– Tudom, hogy meg vagytok lepődve. Gondolom nem gond, ha tegezlek benneteket? – kérdezte.

– Nem, dehogy. – válaszolta Michael.

– Köszönöm. Felfigyeltem rátok. Látom Michaelen, hogy beteg. Furcsa ez nektek, és szokatlan. Meg kellett, hogy szólítsalak titeket. Késztetést éreztem. Michael ott mélyen hívott engem. Igen, mindez hihetetlen számotokra, de mindjárt elmagyarázom. Tudok segíteni a gyógyulásban. Nem vagyok varázsló, de olyat mutatok meg, ami segíthet. Viszont ebben Michaelnek kell döntenie. Valóban meg akar-e gyógyulni vagy sem. Szeretném, ha most válaszolnál. Ha nem akarod, hogy segítsek, akkor kérlek, mondd meg. Nem kérek érte pénzt, ne ijedjetek meg. Semmi mást, csak minden nap pár órát az időtökből. – magyarázta el a dolgokat Carlos.

– Húha! Most aztán igazán meglepett minket. Milyen gyógymódot ajánl? Ezt csak szeretnénk tudni. Honnan tudta, hogy beteg vagyok? Nem is mondtuk! Én hívtam volna oda? Én nem tettem ilyet. Legyen szíves válaszolni. Utána döntök, hogy akarom-e, vagy sem. Köszönöm szépen! – Tette fel a sok kérdést Michael.

– Én azt tanítom meg neked, hogyan szeresd önmagad. Semmi hókuszpókusz. Az energiád elkezdett csökkenni, azt látom, hogy csupa szürkeség leng be. Ezt nem a valódi szemeimmel látom, hanem a mesteri szemeimmel. Igen, te hívtál. Segítségért kiabált a lelked. Én meghallottam. Nincs még itt az időd meghalni, de persze dönthetsz másként is. – válaszolta meg a kérdéseket Carlos a mester.

Bizony ő egy mester volt. Aki bölcs, és tanított. Mindig megérezte azt, ha készen állt valaki a változásokra, a gyógyulásra. Nem volt sok tanítványa. Csak ámult Michael és Maya azon, amit hallottak. Maya Michaelre nézett a nagy szemeivel. és várta a válaszát.

– Rendben, Carlos, meggyőzött. Mikor kezdjük? Szeretnék meggyógyulni. – válaszolta Michael.

Maya nagyon örült, hogy Michael így döntött.

– Ha nektek is megfelel, akkor minden nap ebéd után két- három órát beszélgetnék Michaellel a tengerparton. Semmi mást, csak ásványvizet hozzál magaddal. – mondta Carlos Mester.

– Rendben, akkor holnap egy órakor találkozunk a szálloda előtt. – válaszolta Michael.

Elköszöntek a Mestertől, és visszaindultak a szállodába. Nagyon meg voltak lepődve. Milyen érdekes dolog történt velük. Kicsit kételkedtek, de úgy gondolták, nincs mit veszíteniük. Ez nagyon gyorsan történt. Viszont volt bennük valami jó érzés ezzel a dologgal kapcsolatban. Megvacsoráztak, majd kiültek a tengerpartra a homokba, és végig néztek egy naplementét. Gyönyörű volt. Azután bementek, és szerették egymást.

Szenvedélyesen szeretkeztek. Aztán egy jót aludtak, az ablakon beérkező friss tengerparti levegő nyugodt alváshoz segítette őket. Másnap várták a találkozót.

Maya úgy döntött, hogy elmegy vásárolni, amíg Michael a Mesterrel beszélget. Megebédeltek a szállodában. Maya elment, Michael a tengerpartra igyekezett. Ahogy sétált, látta, a Mester már várja. Sétálgatott a parton.

– Szép napot, Carlos! – köszöntötte Michael.

– Magának is, Michael! – válaszolt Carlos Mester. - Akkor kezdjünk is hozzá. Szeretnék neked elmondani pár dolgot, mire számíthatsz. Ha esetleg mégis meggondolnád magad, én megértem. Még most az elején tisztázni szeretnék egy két dolgot, azzal kapcsolatban, hogy mi vár rád. – mondta a Mester.

– Rendben, hallgatom. – felelte Michael.

– Ez, amit én tanítok, az önszeretetről szól. Beteg lettél, mert nem szereted magad. Persze, ehhez kapcsolódik még az, amit örököltél a szüleidtől. Első dolgunk az lesz, hogy megmutatom, hogyan engedd el a haragot és gyűlöletet, amit magad iránt érzel, fontos a megbocsátás is önmagad felé. Mások iránt is, de a legfontosabb önmagad iránt megbocsátani. Sok minden történt veled gyerekkorodban. Sok trauma ért. Látom. Olvasok benned, az életedben, a fejedben, érzéseidben. Ne kérdezd, honnan tudom. Majd egyszer te is eléred ezt. Most, amit tudnod kell,  bizony sokszor lesz fájdalmas számodra, nem testi, hanem érzelmi szinten. Elengedni, de előtte felhozni a sok sérelmet, sérült érzelmeket, bizony fájdalmas. Hiszen újra átérzed azokat, ha nem olyan erősen, mint a múltban, de érezni fogod. Nem lesz kellemes. Akkor is akarod? Készen állsz? Hosszú lesz, hónapokba telik, de meggyógyulsz, nem csak testileg, lelkileg is. – magyarázta el a lényeget a Mester.

– Szeretném végig csinálni. Hiszen biztosan nem véletlenül jöttünk ide nyaralni. Kaptam egy második esélyt. Vállalom azt, amivel jár. – válaszolta Michael. Veszíteni nem veszíthetek, csak nyerhetek.

A Mester elkezdte tanítani Michaelt. Visszamentek együtt a gyermekkorába. Sok fájdalmas trauma volt elrejtve, amikről, azt hitte, már elengedte őket. Volt, hogy belekönnyezett. Mindennap tanult valami újat. Sok mindent meg kellett bocsájtani önmagának, amiktől szintén szépen megvált. Fájdalmas érzések özöne. Rájött, hogy tényleg nem szereti önmagát. Azt hitte, jóban van magával. Tévedett. Sőt, haragudott magára, nagyon magas fokon. Ezért lett agydaganata. Mindezt a hat nap alatt megtanulta.

Amikor nem a Mesterrel volt, akkor Mayával megbeszélték a dolgokat. Ő mindenben támogatta, átsegítette a szeretetével Michaelt. Maya tudta, látta, hogy milyen nehéz ez a folyamat érzelmileg Michaelnek. Maga is meglepődött, mik vannak a múltjában, hiszen soha nem beszélt róla. A családjáról sem tudott semmit. Nem véletlenül. Elfojtott rengeteg fájdalom. Michael egy magabiztos, karakteres, de finom jellemű férfi volt. Viszont, mint kiderült, belül egy sérült érzelemmel rendelkező emberként élt. Ezek a dolgok lassan, de távoztak Michaelből.

Carlos megtanította neki hogyan kell elengedni. Ehhez Michael is kellet. Képes volt szembenézni a legnagyobb félelmeivel. Bátorság nélkül ez nem ment volna. Jól haladt.

Sokat sétáltak, és a pálmafa alatt szerettek üldögélni. Összeölelkezve, boldogan. Kivittek egy finom pohár bort, és kortyolgatták, miközben minden este végig nézték a naplementét. Ennél szebb látványt és érzést sehol nem éreztek. Nem volt kedvük hazamenni, a zsúfolt városba, Párizsba. Eljött az utolsó nap, az elköszönés Carlos Mestertől. Azon gondolkodtak, hogyan hálálják meg ezt a Mesternek. Egy üveg finom bort vettek neki. Igaz, megbeszélték, hogy interneten és telefonon tovább segíti Michaelt egészen addig, amíg szükséges. Utolsó tanítási nap volt, és véget ért. Maya is odament hozzájuk. Vitte az ajándékot.

– Kedves Carlos! Szeretnénk neked megköszönni azt, amit Michaelnek adtál. Azt, hogy elkezdted vele megtanítani az önszeretetet. Azt mondtad, pénzt nem fogadsz el tőlünk. Szeretnénk ezt átadni neked, és este meghívnánk egy vacsorára. – mondta Maya. Átnyújtotta Maya az üveg bort.

– Nem is tudom ezt neked meghálálni, Mester, soha! Tiszta szívemből köszönöm szépen! Tartani fogjuk a kapcsolatot, és a további tanítást, elmondod majd telefonon, vagy emailben. – mondott hálát Michael.

– Nincs szükség a hálálkodásra. Ez nem igazán az én érdemem. Ez Michaelé. Ha ő nem áll készen, akkor nem indul be nála a gyógyulás és a tisztulás folyamat! Köszönöm szépen a finom bort, és elfogadom a vacsora meghívást! – válaszolta a Mester.

Elköszöntek egymástól, és abban maradtak, hogy este találkoznak az étteremben. A Mester mosolygott, mert látta, hogy Michael egyre tisztább, és a feketés szürke köd, ami körbevette, egyre oszlik szét. A gyógyulás elindult. Maya szeretete és szívbéli szerelme Michael iránt csak erősítette a gyógyulást.

Michaelnek egyre kevesebbet fájt a feje. A jó tiszta tengeri levegő, a nyugodt környezet, a tanítás és Maya odaadó figyelmessége, szeretete együtt gyógyította.

A Mesterrel eltöltöttek egy utolsó kellemes estét. Beszélgettek, nevetgéltek, viccelődtek. Hatalmas humora volt a Mesternek. Persze a jó finom bor, amit fogyasztottak, hozzásegített a jó hangulathoz. Elköszöntek egymástól. Másnap hazautazás. Szomorúak voltak, mert nagyon jól érezték magukat Malagában. Mindent összepakoltak, és lefeküdtek aludni. Reggel még tettek egy sétát a tengerparton, és megbeszélték, hogy újra visszajönnek. Megszerették a csodás helyet, hiszen itt kezdődött el Michaelnek egy új élet, természetesen Mayával.

Nyugodt volt az útjuk hazafelé. Mind a ketten saját otthonukba tértek haza. Másnap Michaelnek mennie kellet az orvosához, mert az új vizsgálatokat akart elvégezni rajta.  Látni akarta. mennyire haladt előre a daganat. Maya megígérte, hogy elkíséri. Jót pihentek, hiszen elfáradtak az utazásban.

Reggel hívták egymást, és találkoztak a kórház bejáratánál.

Izgultak, amikor véget ért a kivizsgálás, vajon mit mond az orvos. Michael jobban érezte magát, de hát akkor is az eredmények fontosak. Behívták őket az orvos irodájába.

–  Örömmel tudatom, kedves Michael, hogy az eredményei meglepően jók! A daganat alig látszik. Összehúzódott. Úgy néz ki, fel fog szívódni. Nagy a valószínűsége, hogy pár hónap, és eltűnik. Maga meg fog gyógyulni! – közölte mosolyogva az orvos.

–  Ez valóban jó hír! – válaszolta Michael!

–  A gyógyszerek adagjait lecsökkentettem. Egy hónap múlva újra elvégezném ezeket a vizsgálatokat. Akkor találkozunk újra. – mondta az orvos.

Átnyújtotta a papírokat és a recepteket, majd elköszöntek egymástól.

Michael és Maya egymásra mosolyogtak, és boldogan megölelték egymást. Erre számítottak, de mégis egy bizonyíték volt arra, amit tudtak.

Michael minden nap figyelte önmagát, és alkalmazta azt, amit Carlos Mester tanított neki. Voltak nehezebb napok és könnyebbek. Hosszú folyamat volt az egész, de megérte. Gyógyult, és egyre jobban érezte magát. Elkezdte szeretni önmagát. Egy hónap múlva visszamentek az orvoshoz, és a daganat eltűnt! Teljesen felszívódott. A gyógyszereket sem kellett tovább szednie. Meggyógyult. Két hónap múlva kellet újra az orvoshoz menne Michaelnek. Akkor is mindent rendben talált. Boldogok voltak Mayával. Felhívták a Mestert.

 – Szia Carlos! Jó hírünk van! A daganat teljesen eltűnt! Meggyógyultam! – mondta örömmel Michael.

–  Sziasztok! Ez nagyszerű hír! Köszönöm, hogy elmondtátok! – Mondta örömmel a Mester.

– Lefoglaltuk már most a repülőjegyet, és megyünk a nyáron hozzád! Ott fogunk megesküdni! Szeretnénk felkérni tanúnak, Carlos Mester! – mondta Michael lelkesen.

–  Boldogan vállalom! Megtiszteltek engem! Már nem soká jöttök! Pár hónap. Addig is, Michael, folytasd, kérlek, amit megbeszéltünk. Nagyon várom, hogy személyesen is láthassalak benneteket, és megbeszéljük az elmúlt hónapok eseményeit. –– válaszolta a Mester örömmel.

Elköszöntek egymástól. Teltek a napok, hetek, hónapok. Maya izgatottan készült az esküvőre. Együtt kiválasztották a mennyasszonyi ruhát Michaellel. Csodaszép volt benne. Michael nézte a szerelmét, és tudta, ő a legnagyobb csoda az életében. Eljött az utazás napja. Várták a találkozást a Mesterrel. Az utazás simán ment. Megérkeztek. Boldogan ölelték meg egymást a Mesterrel. Az esküvő napja is elérkezett. Maya gyönyörű volt a hófehér mennyasszonyi ruhájában, Michael is ki volt virulva. Ragyogtak mind a ketten. A Mester nagyon boldog volt, mert látta a fiatal párt, és azt is, hogy együtt maradnak egy egész életen át. Igazi szerelmespár. Ez nem karmikus, ez több annál.

Maya és Michael boldogan éltek, de nem Párizsban, hanem Malagában. Odaköltöztek. Michael teljesen meggyógyult, és elérte azt a szellemi, érzelmi szintet, spirituális tudást az életében, amit Carlos Mester. Sokat találkoztak és beszélgettek egymással. Neki is lettek tanítványai.

Mayának örökre hálás volt. Nem hagyta el, hiába kérte azon a napon az étteremben. Az igazi szerelem az: ha akkor is szeretnek, és nem hagynak el, ha baj van. Jóban rosszban mindig együtt maradnak.

Gyöngyszemek V.

Az elmúlt napokban a változtatás fontosságába éreztem bele. Erről szeretném veletek megosztani tapasztalataimat, és meglátásaimat.

A változás fontosságát megtanultam sok nehézség árán, mert bizony, sokszor elestem, és felálltam. Beszéltem nektek az önszeretetről, önismeretről, és még sokat fogom fejtegetni ezt a témát, hiszen ennek megtanulása a boldog élet titka. Ha megtanulsz szeretni, te magad szeretetté válni, akkor mindent megtanultál. A béke kulcsfontosságú, e béke nélkül nincs boldogság. Próbáld magad körülvenni olyan emberekkel, akiknek felcsillan a szemük, ha meglátnak. Megfigyeltem, sokan nem mernek szépeket, kedveset mondani másoknak, hiszen ez pedig egy öröm, ez nem szégyen. Ha adsz magadból, viszont kapsz. Lehet, pár órán belül, lehet, egy hét múlva, vagy később, de visszakapod valamikor. Ha önmagad vagy, akkor hiteles vagy. Azt ajánlom, és fogom is, hogy próbálj magadra figyelni, időt szánni. Ez az első lépés. Néha nagyon nehéz lecsendesíteni az elmét, de sikerül, csak légy türelmes magadhoz. Hirtelen ürességet érzel, ne ijedj meg, ez nem rossz, csak elment a sok kusza gondolat. Békét érzel, ami álmosságként jelenik meg. A te belső békéd, el is aludhatsz. Sikeresen ellazultál, ezáltal gyógyul a lelked és a tested. Nagyon jó már, ha ezt végig csinálod. Önmagadat ellazítod, az elmédet lecsendesíted. Légy türelmes, megérkezik hozzád minden áldás, amit megérdemelsz. Sokszor türelmetlenek vagyunk, azonnal akarjuk a változást. A hála az, ami szintén része kell, hogy legyen a mindennapjaidnak. Légy hálás azért, hogy élsz, azért, hogy látsz, érzel, hogy szerethetsz, érezheted az illatokat, stb. Írj le pár dolgot amiért hálás vagy mindennap. Meglátod, ha kitartó vagy, és átjárja a szívedet a hála érzése, megváltozik körülötted az élet. Kitartás szükséges. A változás megtörténik, és önmagunkkal kezdődik. Emlékeztetlek, napi tizenöt perc lazulás, hála érzése, és leírása, légy kedves, és mondj kedveset másoknak, adj önmagadból, és persze mosolyogj. Kívánom, hogy éld át a békét, és sikeresen lazulj el, és a hála járja át a szívedet. Folytatás következik...

Gyógyító álom

 

Létezik egy gyönyörű hely, egy világ, ahol álmomban jártam. Mikor megérkeztem, a talpam alatt puha, vörös, rózsaszín, fehér, sárga, rózsaszirmokat éreztem. Felnéztem az égre, a Hold mosolygott rám, a csillagokból apró fénycseppek szálltak le a Földre, és ragyogtak a fűszálakon. A fák levelei fénylettek, csodás zöld színben ragyogtak. Én sétáltam a puha szirmokon, egy hosszú út volt előttem. Körülöttem színes pillangók repdestek, és végig jöttek velem az úton. A levegőben a nyugalom, béke áradt szét, mely átjárta az egész lényemet. Az illatok varázsa, ami a virágokból szállt fel, apró fényként cikázott mindenhol, mámorítóan finom virág kompozíció együttes illataként szívtam magamba. Madarak dallamát vitte az enyhe szellő szerteszét. A lélekemelő csicsergés a szívemet átjárta. Leültem egy fa tövébe. A hátamat a egy fának támasztottam, és gyönyörködtem a látványban, ami a szemeim elé tárult. Ez egy csoda világ volt! Elképzelni sem tudtam eddig, hogy létezik ilyen. Ahol mindenütt(!) szépség van mindenhol, ahol a nyugalom, béke jár át mindent, ahol a pillangók a karomra szállnak, és a madarak nekem énekelnek. A Hold mosolyog rám, a csillagok apró fénycseppeket szórnak rám, amik a szeretet cseppjeiként érintettek meg. Behunytam a szememet, és élveztem, ellazultam, hagytam magamba áradni ezeket a csodálatos energiákat. Hiszen ez lelki és fizikai gyógyulásomat szolgálta. Egyedül voltam, nem láttam senkit. Elindultam, és megillatoztam a virágokat, megsimogattam a fák leveleit. Kinyújtottam a kezemet, és egy fénycsepp éppen a tenyerembe szállt esett. A bőrömön keresztül éreztem, ahogy a szeretet beáramlik a testembe. Mennyei érzés járt át. Tudtam, ez a világ a gyógyító világom, ahová bármikor eljöhetek, ha szükségem van rá. Hálásan megköszöntem mindennek, hogy élvezhettem az ittlétet, és gyógyították a lelkem, és testem testem-lelkem. Eljött az idő felébredni hogy felébredjek, de előtte minden érzést és gondolatot a szívembe és elmémbe helyeztem , hogy emlékezzek erre a csodára. Kinyitottam a szemem, és mosolyogva ébredtem.

 

Gyöngyszemek IV.

A sok jó tanácsomból, bízom benne, sikerült valamit beiktatni a mindennapjaidba, kedves olvasó. A napi tizenöt percet, vagy a lélegzést és ellazulást. Tudom, nem egyszerű, de ha eldöntöd, akkor sikerül, csak el kell határozni. Amiről most szeretnék neked írni, az pedig egy nagyon komoly és egyben nehéz életszakasz, a lelki fájdalom. Szerintem szinte mindenki keresztül megy vagy szerelmi bánaton, vagy elvesztett egy szerettét, vagy lehet az bármi, hiszen mindenki különböző, és másként él meg egy- egy életeseményt. Ha most éppen nagyon fáj, mert egy olyan történt az életedben, akkor azt tudom javasolni, hagyd hadd „fájja ki” magát. Hagyj időt magadnak, ha kell, sírj, ki kell jönnie a fájdalomnak. Nem kell siettetni a gyógyulást, néha nagyon tud fájni. Szépen gyógyulsz, és a lelked is fejlődik. Lassan elengeded, úgy, ahogy neked jó. Nem kell harcolnod, ne tedd. Hagyd a folyamatot, szépen a te tempód szerint elmenni. Nem könnyű, tudom. Magam is átéltem. Volt, ami fél évig is eltartott nekem. Sokat sírtam, volt, hogy mindennap. Ennek a folyamatnak most így kell lennie, sokat tanulsz belőle, ha még most nem is látod. Mindig lesz melletted valaki, aki segít, még ha csak néha van ott melletted, a puszta jelenléte is segít. A sors oda rendeli, csak figyeld meg. Ha önmagaddal azonos vagy, illatodat, lényedet megérzik, akiknek szükségük van rád. Megjelenik az életedben az, akire éppen szükséged van. Ami neked rendeltetett úton van feléd, és megérkezik a megfelelő időben, és előbb vagy utóbb összekapcsolódik veled, a lényeddel. Légy türelmes, még ha néha nehéz is türelmesnek lenned. Addig is éld az életedet a jelenben, mostban. Lélegezz sokat (mélyeket), az segít, ha kifújod a sok fájdalmat. Hiszen ha belélegzel, akkor minden egyes lélegzettel az életet választod. Továbbra is azt tanácsolom, napi tizenöt percet próbálj meg magadra figyelni. Lélegezz, jó(?) mélyeket, és lazulj bele önmagadba, szeresd magadat minden hibáddal együtt. Hiszen Te így vagy Te. Az, aki szeret, az szeret a hibáiddal együtt. A gyöngyszemek negyedik része, remélem, segített, hogy kicsit jobbá tedd a mindennapjaidat. Jön folytatás. Nagy ölelés neked Aurora Amelia Joplintól!