Gyertyafényben Emlékezem

Mécses gyullad, a láng szelíden ég,

virág hajol, emlékek közt kísér,

szívemben őrzöm mosolyukat,

s csendben felidézem arcukat.

Gyertyafényben látom arcukat,

érzem, ahogy még átölelnek,

szívemben élnek, mint csillagok,

őrzöm őket, s velük maradok.

Most pihennek, csendben pihennek,

a túlsó partról rám figyelnek,

tudják jól, hogy bennem élnek,

így sosem szűnnek meg énnekem.

Lángjuk fénylik, mint szelíd szó,

itt ég bennem, mint örök lángoló,

s amíg a mécses csendben ég,

szívemben élnek mindörökké.

Szülőföldem illata

Alföld az én szülőföldem,

Ide köt minden emlékem,

Gyermekéveim csendben élnek,

Mint a széllel játszó fények.

Sebes-Körös, a mi folyónk,

Múltat sodró, emléket hordozó,

Illata úgy száll szerteszét,

Mint az idő, mely lassan eltűnő.

Mennyit fürödtünk a folyóban,

Játszottunk boldogan, gondtalan,

Télen a gáton szánkón suhantunk,

A ránkfagyott nadrágban is játszottunk.

A fekete nejlonon csúsztunk messzire,

Kacajunk, mint madár szállt az egekbe,

Feledhetetlen napok, pillanatok lettek,

Szívembe vésődtek, soha el nem vesznek.

Szülőföldem, te mindig itt leszel,

Bár a barátok messzire mentek el,

Ladány illata itt marad velem,

Mint egy álom, melynek szívemben a helye.

Sokszor álmodom még róla,

A régi utakon járok titokban,

Hallom a szél suttogását,

Érzem Körösladány sajátos illatát.