Lehunyom a szemem

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Testem fáj, lelkemben nyugalom,

Az álom súlya elnyom, fáradt vagyok,

Mégis, ott, mélyen, egy csendes helyen,

Rátalálok a békére, mikor lehunyom szemem.

Éjjel dolgozom, mikor minden elnémul,

Mindenki alszik, de gondolataim ébrednek,

Hajnal felé végre lepihenek,

A lélek halkan dúdol, s álmot hoz nekem.

Álomvilágban újjászületek,

Szabadon, boldogan repülhetek,

Új nap hív, vár, szívem írni vágyik,

Lelkem üzenetét küldi hozzám.

A lélek otthona

Behunyom a szemem,

és lassan felemelkedem –

mint széllel táncoló levél,

elhagyva a zajt, a terhet, a gondokat.

Oda, ahol a láthatatlan világ

szelíd fényekből és hangtalan dallamokból létező ölelés.

Érzem, ahogy áthat, átsimul rajtam,

ahol nincs fájdalom,

csak valami tiszta, örök lágyság.

Szeretem a földi életet, igen,

minden poros szépségével,

minden küzdésével együtt –

de néha nehéz, kegyetlen, könyörtelen,

mint sötét foltok a fény mögött.

Ott fenn azonban mennyei muzsika szól,

szinte megfoghatatlan,

mégis bennem rezeg,

mintha csillagok dalolnának

az ismeretlen terek peremén.

Fénye finoman körbeölel,

dallama úgy simul hozzám,

ahogyan itt, a Földön, ritkán –

mert ott minden hang

szeretetből fakad.

Érzem: nem vagyok egyedül.

Nem vagyok soha egyedül.

Végtelen karok tartanak,

túl minden határon.

Persze itt lent is él a szeretet –

néha gyönyörű,

néha még erősebb is talán,

de ilyen tisztán,

ilyen feltétlenül

ritkán mutatja arcát.

Kinyitnám a szemem…

mégsem teszem.

Ebben a pillanatban

minden, ami vagyok,

helyére simul –

hiszen otthon vagyok.

Ezt az érzést nem engedem,

nem eresztem.

Beleírom a szívembe,

oda rejtek egy apró darabját,

hogy amikor majd újra látok,

akkor is velem maradjon.

És így, lassan,

nyugodt lélekkel

kinyitom a szemem.

Végtelen csend

Lelkem csónak, ring a létben,

szél sodor el messzi fényben.

Sorsom hív, egy hangtalan dal,

tenger mélyén titokat hall.

Vágyam szárnyát égnek adom,

álmom partját úgy akarom,

Végtelenben nincsen perc,

csak béke, mely szeretve ölel.

Csillagfények ölelésében

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

A felhők csendesen úsztak az ég végtelen kékjében. Valahol mélyen, a könnyek mögött ott lapult a szabadság iránti vágyam. Szárnyak nélkül is tudtam szárnyalni – nem a test, hanem a lélek szállt, melyet a világ törvényei nem korlátoztak.

A fájdalom soha nem volt ellenségem. Inkább tanító, amely arra emlékeztetett, hogy az erő abban rejlik, ha tovább tudok lépni, újra és újra. Könnycsepp gördült végig az arcomon, de nem a szenvedésből fakadt. Inkább a megértés szülte: bármit is rejtenek a felhők, felette mindig ott a remény.

A láthatatlan szárnyak most új életre keltek. Nem kellett mást tennem, csak éreznem: a szabadság mindig is bennem lakozott.

Minden éjszaka, szárnyak nélkül, szabadon szálltam a felhők felett. A fájdalmat, a szomorúságot és a könnyeket lágyan elengedtem, mintha a szél vitte volna őket tova. Boldogsággal telt szívvel emelkedtem egyre magasabbra, és mosolyogva táncoltam a csillagfények ölelésében, ahol béke és szabadság létezett – mindez egybefonódott, és én magam is azok részévé váltam.

A SZERETET

( A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Füst száll az égre, a föld megremeg,

gyermekek sírnak a romok felett.

Eltűnt a holnap, csak csend maradt,

a szél viszi messze a könnyeket.

Anyák ölelik üres álmukat,

a múlt helyét csak por lepi el,

s a háború sötét árnyéka

a szívek mélyére hatol.

Mondd, miért hull ennyi könny?

Miért születik gyűlölet?

Hisz a szív nem harcot keres,

mert szeretetre született.

Van egy szó, mi falat dönt le,

egy érintés, mi sebet gyógyít,

egy láng, mi fényt hoz az éjbe,

s minden szívet újra nyit.

A szeretet az, mely győzni fog,

A világot átöleli teljesen,

A szívekben nem létezik más,

csak a tiszta, őszinte SZERETET.

Hófödte táj

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Hófehér takaró mindent átölel,

Fagyott kristályok fényesen csillognak,

Fenyők ágain kis cinke ül a fán,

Dalát szórja szét a téli éjszakán.

Halkan roppan a hó léptek nyomán,

Csillagfény kísér, az erdő csendjén.

Csendes éj suhan, szívemig hatol,

Csodálom a szép téli évszakot.

Elfed titkokat, betakar a tél,

Hófödte táj nyugalmat hoz s reményt,

Szívem ilyenkor csendben megpihen,

Tél ölel át, békét hoz csendesen.

Álom vagy valóság?

(A képet mesterséges intelligenciával készítettem.)

Csak álom volt, mit életnek hittem?

Ha felébredek, vajon mit érzek szívemben?

Békét, fényt vagy sötét árnyat,

Szebb jövőt, mi mindent áthat?

Reméltem, hogy más világ vár,

Hol nem bánat és fájdalom jár,

De ha ugyanaz köszönt rám,

Mit ér ez a csúf valóság?

Hiszen nem éltem, csak vártam,

Fényt kerestem, homályban jártam.

De most kérlek, mondd meg nékem:

Álom volt csak, vagy valós élet?

Ha álom volt, hát égi fény,

Ha valóság, szomorú tény.

Álmodom tovább, csendben, bátran,

S valóság kél a csodák álmában.

Az Ég a Földdel összeér

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

A karácsonyfa csendben áll, mint halkan szőtt álom,

öleli körbe a szoba melegét,

gyertyák könnye csordul lassan,

s fényük ragyogtatja a fenyő zöld színét.

A család, mint körbefont imádság,

szavak nélkül zengi a szeretet dalát,

szívük húrján játszik az ünnep,

míg mögöttük angyalok őrzik a ház nyugalmát.

Az angyalok szárnya halk sóhaj,

szemükben csillagok puha világa,

láthatatlan áldásként állnak mögöttük,

s velük együtt álmodik a ház ma.

Jézuska léptei szélcsendként lebbenek,

nem érkezik, hisz mindig ott volt,

ajándéka a csend, a béke, a hit,

a karácsony maga – szívünkbe írt dala.

A szeretet olyan, mint a hó,

mely mindent befed, mindent újraír,

karácsony éje: egyetlen pillanat,

ahol az ég a földdel összeér.

Égi remény

(A képet mesterséges intelligencia készítette. )

Hópelyhek szállnak, mint égi csodák,

Földre terítik a béke ruháját.

Csend van odakint, nyugalom ragyog,

A tűz melege meghittséget hoz.

Csillog a gyertya, mint égi remény,

Gyermekek szemében csillog a fény.

Szeretet fonja át a családokat,

Ma béke tölti be az egész világot.

A Nap első csókja

Álmosan tekintek ki az ablakon,

a napfény csókot hint arcomon.

A lágy szellő finoman borzolja hajamat,

az asztalon a kávém hívogat.

Micsoda reggel! Csodálkozom,

a madárdal kíséri halk sóhajom.

Rózsák illata lengi be kertemet,

s pillangók szállnak, játszanak a szirmokon.

Kávémat kortyolgatom, hálát adok az égnek,

hogy ilyen szépség lakozik a csendben és békében.

Még ha mindezt csak képzelem – a versemben átélhetem.

/A képet mesterséges intelligencia készítette./

Ha tehetném

Ha tehetném, minden arc könnyét letörölném,

a szívekből a bánatot örökre eltüntetném.

Helyébe békét és szeretetet ültetnék,

mint szomjazó virágot, folyton öntözném.

Ha tehetném, a gonosz embereket

egy másik világba küldeném,

s a Földön nem létezne más,

csak a szeretet tiszta fénye és a boldogság szelíd lángja.

Ha tehetném, mindenkinek átnyújtanám

a bőség kosarát,

hogy ne legyen többé éhező száj,

csak jóllakottság és boldog kacagás.

Ha tehetném, tanítanám, hogy a halál

nem sötét és félelmes,

hanem tapasztalás és tanulás,

tanulás, mely bölcsességbe haladás.

A félelem szövete szőtte át,

s beépült a tömeg tudatába.

Félelem, amit elhittünk és tovább vittünk.

Ha tudnánk az igazat róla,

életünk könnyebb volna, mázsás kövek hullanának le róla.

Ha tehetném, tanítanám, hogy létezik egy boldog világ,

mely mindannyiunk szívében ott él,

oly tiszta és békés, mert szeretetből épült,

s minden szív egyes dobbanása a boldogságot vonzza magába.

/A képet mesterséges intelligencia készítette/

Idő Szárnyán

 

Talán egyszer megérint a béke, mint puha szellő,

hegyek felett lebegve, felhők között suhan,

ahol az igaz szeretet ébred a csendben,

és minden pillanatban ott pihen a nyugalom.

Talán egyszer valóra válik egy álom,

fájdalmas múltunkból tiszta fény ragyog,

mint rejtett kincs, mélyben szunnyadó öröm,

melyet csak a lélek legmélyén találhatok.

Talán egyszer harmóniát találok,

ahol a felhők átölelik a hegyek gerincét,

s mint könnyű pillanat, suhan el a bánat,

hogy helyette a béke töltse meg szívemet.

Talán egyszer elérhető lesz minden,

kezemmel érinthetem a távol csöndjét,

ahol nyugalom lesz a legfőbb kincsem,

és az idő halk szárnyán tovább suhan az élet.

Mindent Átható Szeretet

Szeretet fája égbe nő,

anya szíve, mint drágakő.

Gyöngéd karja álmokat hoz,

benne a lélek szárnyat bont.

Testvéri szó, mint halk eső,

szívben melengető, tiszta erő.

Összefonódunk, egy vérből vagyunk,

szeretet útján mind együtt haladunk.

Természet ring, mint szívverés,

levél halk suttogása, éltet.

Föld ritmusában madarak éneke,

szívemben béke, az élet szentéke.

Szeretet az, mi gyógyító erő,

tépett lelket, sebzett kínt.

Mint napsugár, ha fényt szitál,

örökké tart, s mindenre rátalál.

Úgy szeretnék

Úgy szeretnék szárnyalni,

A felhőket megsimítani,

A világot felülről nézni,

A problémákat hátrahagyni.

A felhőkön angyali társaságban,

A szabadság dalát énekelni,

Az angyali birodalmat felfedezni,

E világot messziről figyelni.

Úgy szeretném átélni a békét,

A gonosz, bűzös világot feledni,

Hol az emberek bántanak s ártanak,

A jó emberekből táplálkoznak.

Eljutok- e világba hamarosan,

Hol béke s harmónia van,

Hol a szeretet nem ábránd,

Hol énekelhetem a szabadság dalát.

Új esztendő közeledik

Új esztendő közeledik,

A régi már nagykabátot vett,

Elköszönt mert mennie kell,

Elfáradt a sok tapasztalattól, pihennie kell.

Kopogtat az új esztendő,

Hatalmas nagy csomaggal,

Vajon mi van benne?

Szerencse, szerelem, fájdalom?

Melyiket válasszuk az új esztendőben?

Gondoljuk át a lehető legbölcsebben,

Vajon amit én szeretnék az létezik?

Belső béke, szabadság, a szívem ezt kérdezi.

Drága Angyalok

Drága Angyalok, hol vagytok?

Szükségem van rátok nagyon,

Láthatatlan világotok,

Számomra rendkívül titokzatos.

Néha érezlek titeket,

Most hogy a karácsony közeleg,

Kérlek térjetek be hozzánk,

Szórjátok szét a szeretet fény dalát.

Drága Angyalok köszönöm szépen,

Szerettek, itt vagytok ragyogtok,

Kicsi házamba harmónia, béke honol,

Angyali szárnyatok szeretete mindent átkarol.

Talán egyszer

Talán egyszer a fény utat talál,

S az éj sötétjét áttörve szárnyal.

Mint csillag, mi fénye utat mutat,

S vezeti lépteid, mint álmaidat.

Talán egyszer a szél is megpihen,

Szelíden suttog, csendesen.

Mint tenger, vihar után csendben ring,

Szívedbe békét, új álmot hint.

Talán egyszer a könnyek elapadnak,

Helyette a szemed ismét ragyog.

Mint fák tavasszal, zöldül a remény,

Minden seb gyógyul, újra él a fény.

Talán egyszer a boldogság is hív,

S mint a madár, szárnyalni tanít.

Most még távolinak tűnik a hegytető,

De tudd, felérni oly gyönyörű!

Ha tehetném

 

Ha tehetném elrepülnék,

Az angyalok közé leülnék,

Hallgatnám csodás éneküket,

Azt, mit emberek szívébe énekelnek.

Ha tehetném elrepülnék,

Az angyalok közé leülnék,

A felhők között velük énekelnék,

Lehet, soha vissza nem térnék.

Ha tehetném elrepülnék,

Az angyalok közé leülnék,

A békét szívembe helyeznék,

Angyalként tovább léteznék.

Szebb világ

 

Mi lenne, ha a világ tele lenne szeretettel,

Sebek helyett őszinte tiszta érzetekkel,

Mi lenne, ha a fájdalom nem rémálomként létezne,

A reménysugár még a falon is átmenne.

Mi lenne, ha az emberek megértenék,

Hogy a különbség híd, nem pedig szakadék,

Mi lenne, ha a békéért nem vérontás kellene,

Hanem együtt dobbanó szívek összessége.

Mi lenne, ha a természet kedvesen,

Őszintén érintene és átölelne lelkesen,

Mi lenne, ha a zaj helyett a csend lenne a győztes,

Hol a lelkünket körül vevő villámok,

csendben jönnének mint, a fénynyalábok.

Mi lenne, ha a választás minden sorsot átírna,

Segítenének a csillagok, megkérdeznék őket az angyalok,

Fénysugárral megérkeznek az emberi szívekbe,

A földön élő létező összes ember lelkébe.

Csodaszép madárka

 

Repül a csodaszép madárka,

Két pici szárnyát kitárva

Felhők között, szelek szárnyán

csak repül, csak repül.

Felhők habját súrolva,

Szelek szárnyán suhanva,

Patakoknak, fáknak a mindenségnek dalolja a sok szépséget?

Ha eljő az éjszaka, és

felragyog a csillagok hada,

Ő akkor is énekel szüntelen,

Szép dalát a szellő viszi,

viszi sebesen a végtelenbe, a világmindenségbe.

Dalol, énekel gyönyörű dallamot,

mely megérint Földet és csillagot,

A nyitott emberi szíveket megtölti tisztasággal, békével,

lelket simogató mennyei zenével.