A Szív Karácsonya

Ó, Karácsony, szent ünnep, édes szeretet,

Meghittség ölel át családi perceket.

Mosoly ül arcokon, gyermeki kacaj zeng,

Szívünkben melegség, mindenhol szeretet.

Karácsonyfa csillog, a díszek fénylenek,

Mint csillagok, hintik ránk a szent angyalok.

Gyertya lángja lobban, kandalló tüze ég,

Melegsége ölel át karácsony estjén.

Mézeskalács, fahéj, édes illatok szállnak,

Áldást hintenek ránk fentről az angyalok.

Az asztal körül ül a szeretett család,

Boldogan ragyog minden arc, minden szempár.

Ó, Karácsony, maradj itt, nemcsak e percben,

Lobbanj, mint gyertyafény, szívünk mélyén csendben.

Mint csillogó dísz a fán, szépen ragyogjon,

Érezzük, hogy szívünkben van szent Karácsony.

A költői szív

A költő szívből, mélyen érez,

Mindenben a legmélyebbre mélyed,

Így születnek meg a szép versek,

Mik tintával a papíron felélednek.

Mélységes és magasságos érzelmek,

Amiket a költő átél s érez,

Annyira érzékeny, mely néha áldás,

Van, hogy átok, ebből születnek a költői álmok.

Az írás az élete, ami egyben végzete,

A gyönyörű versek, melyek csak

Jönnek és a lélekből születnek,

Talán valaki szívében újjászületnek.