Szenvedély

Forró nyári napon Veronika izgatottan készülődött. Első találkozása lesz Ádámmal, akivel hónapok óta vágyakozva beszélgetnek a neten. Mindketten negyven felettiek, és szívük hevesen kalapált. Vajon milyen lesz a valóságban? Tetszeni fog neki? Ezek a kérdések kavarogtak benne. Egy kávézóban találkoztak, Veronika szíve a torkában dobogott. Ádám egy szál fehér rózsával lépett be, szemeik találkoztak, és azonnal izzott köztük a levegő.

– Szia, Veronika! – suttogta Ádám szenvedéllyel teli tekintettel.

– Szia, Ádám! – válaszolta Veronika elakadó lélegzettel.

Ádám közelebb lépett, átadta a rózsát, majd gyengéden megérintette Veronika arcát. A vágy szinte tapintható volt. Ajkaik összeértek, és hosszú, forró csókban forrtak össze. Szavakra nem volt szükség.

Új Nap Fénye

Felébredtem, nézem a napkeltét,

Csodálom a ragyogó Nap fényét,

Aranypalástjának elterülését,

Életet hozó nagy szépségét.

Ébredezik a természet,

A madarak álmosan csicseregnek,

Hűvös nyári reggelen,

Csoda tárul elém, nekem.

Köszönöm szépen ezt a napot!

Ki tudja, mit is alkotok?

Én is ragyogok mindenkinek,

Élvezem a reggeli szépséget.

Új nap kezdete mindig reményt hoz,

Friss erővel tölt fel minden reggel,

A fényben új célok bontogatják szárnyaik,

Melyek életre kelnek a hajnal sugarain.

Kell egy Láng

Kell egy láng, kell valami,

Ami lüktet, ösztönzően hat.

Kell, hogy égjen bennem,

Életet, reményt adjon nékem.

Kell a tűz, a szenvedély,

Enélkül nincs élet, s remény.

Legyen az igaz szerelem,

Mint ereimben lüktető fény.

Kell egy csók, mely izzó,

Mi a testemben szétáradó,

Mint lágyan simogató szellő,

Mi szívemet dobogtató érzéki erő.

Kell, hogy érezzem, élek!

Szeressenek e létben.

Kell, hogy szeressenek,

Hogy boldogan létezhessek.

Angyalok

 

Kezemben ecsettel,

Szívemben örömmel,

Festem az angyalt,

Finom vonalakkal.

Keverem a színeket,

Lelkesen, légiesen,

A külvilág eltűnik,

Semmi más nem létezik.

Érzem az angyalokat,

Sugárzó alakjukat,

Áradó mivoltukat,

Segítő szándékukat.

Hallom énekelnek,

Finom dallamot,

Angyali lanton,

Mennyei hangon.

Elveszett Illatok

 

Elmúlt a varázs,

Kihunyt a parázs,

Szemeim kinyíltak,

Szívem is kiégett.

Elmúlt a remény,

A szenvedély –

Miért dédelgettem?

Talán, mert hittem.

Hittem bennünk –

Mint lángra gyújtott,

Tiszta szívvel,

Igaz szerelemmel.

Nem szeretsz,

Már látom –

Hideg a szíved,

Mint a téli álom.

Már nem várok,

Nem akarok –

Szívemet adtam,

Semmit sem kaptam.

Maradok egyedül,

Szerelem nélkül,

Emlék maradsz,

Mint elhervadt virág.

Talán kinyílok,

Szívem újra szeret,

Illatom odadom,

Szívemet kitárom.

Művészet és élet

Más vagyok, mint az átlagemberek,

Bennem a művészet felülkerekedett.

Írok, festek, dolgozom,

Családomról gondoskodom.

Nem születtem költőnek,

Szívemből jönnek elő a szavak.

Festeni sem tanultam,

Egyszer csak neki fogtam.

Kétkezi munkásként éltem,

Művészi világ lett életem.

Festek szép világokat,

Megírom az álmokat.

Főzök, mosok, takarítok,

Közben sokat álmodozom.

A művészet bennem szunnyadt,

Most szívemből előbukkant.

Megélem e szépséget,

Környezetem nem érti ezt.

Hisz ők soha nem élték meg,

Furcsa világ ez nekik,

Szerelem nélkül nem létezik.

Szerelem a betűk iránt,

Minden ecsetvonás vallomás.

Érdekes az életutam,

Nyugalomban, csendesen halad.

Megtaláltam a szerelmet,

Szívemnek ez így kellett.

Talán lesz, ki értékeli,

S szeretettel megköszöni.

Önszeretet útja

Sok időbe telt, de elfogadtam,
Azt, ki lettem – testemet megszerettem.

Szeretettel vagyok magam iránt, hibáimmal egyaránt,

Hisz önszeretet nélkül az élet kihívás, csupa szomorúság.

Nem vagyok tökéletes, sem szép,

Önmagam lehetek – ez pont elég!

Hogyan is szerethetnék teljesen,

Ha önmagam nem ismerem rendesen?

Hosszú, nehéz út van mögöttem,

Amit bizony nem mindig élveztem.

Minden percért most oly hálás vagyok,

Alázattal köszönök minden új napot.

Szeretettel vagyok magam iránt,

S minden létező ember – és természet – iránt.

Tisztelem embertársaim tapasztalását,

A Földünk gyönyörű természeti alkotását.

Mennyei szépség

Szerelmes vagyok a természetbe –

A fákba, a virágokba, a felhőkbe,

A napfelkelte aranyló paplanjába –

A reggeli szellő lágy simogatásába.

Harmatcseppek csillognak a reggeli fényben,

A madarak éneke szól a szívemben,

A bárányfelhők mögött a Nap aranyban ragyog –

Csodálom mindazt, amit Isten adott.

Szerelmes vagyok a természetbe –

Hiszen minden nap új ajándék!

Festői szépség, természeti csoda –

Ilyen mennyei szépséget csakis Isten alkothatott.

Láthatatlan Nyugalom

Ha szomorú vagy és bánatos,

Sétálj az erdőben – egy jót, nagyot!

Simogass meg egy virágot, fát,

S meghallod az angyalok dalát.

A virágok kelyheiben tündérek figyelnek,

Kukucskálva néznek, mindent éreznek.

Manók zörögnek a bokrokban,

Ápolják a természetet, gondosan.

A patakok zugása, éneke hallatszik,

Békák kukucskálnak, ugrálnak.

Az erdő lakóira angyalok vigyáznak.

A jószívű látogatóra varázslatot szórnak.

Ha kinyitod szemed, szíved,

A lelkedet megérinti mindez,

Csendesen figyeld, hallgasd,

Az erdő varázsa örökre veled marad.

Melletted

Ha akarod, ölellek,

Két karomba zárlak,

Pici szádat beborítom,

Ajkaimmal csókolgatom.

Ha akarod, bánatod,

Én örökre eloszlatom,

Helyette az arcodra,

Mosolyt varázsolok.

Ha akarod, csendben

Melletted létezem,

Két kezed fogom,

Lelked simogatom.

Ha akarod, veled álmodom,

Szárnyalunk a csillagokon,

Együtt nézünk szembe,

Minden új nappalon.

Ha akarod, egy életen át,

Vigyázok mindig rád,

Lelked ápolom, óvom,

Szeretetemmel csókolom.

Boldogság cseppek

Az élet egy röpke utazás,

Szárnyak nélküli próbálkozás,

Reménnyel teli várakozás,

Pillanatnyi szeretetvágyás.

Álmodozás a szépről,

Boldog földi létről,

Kudarc nélküli életről,

Örök boldogságról, békéről.

De az élet néha rögös út,

A bánat olykor ránk borul.

A remény mégis élni tanít,

Új napokkal tovább gazdagít.

A szeretet mindig felemel,

Újra tölt, és utat mutat.

A szemünkkel újra látunk,

Reménnyel tovább haladunk.

Az élet egy röpke utazás,

Véget nem érő szeretetvágyás.

A boldogság cseppekben hull,

Minden szívben újjászületik, s virul.

Hol lakik a szeretet?

Hol lakik a szeretet?

Ott, ahol hazavárnak,

Az ölelésedre várnak,

S a szívedben tanyáznak.

Ott, ahol mosoly születik,

És a nevetés visszhangzik,

A boldogság mindent betölt,

Mint a napfény, úgy ragyog föl.

Hol lakik a szeretet?

Ahol a figyelem nem kényszer,

Őszintén, mélyről, szívből jövő,

Együttérzésben születő.

Ott, hol az emlékek élnek,

Múltunk és jövőnk kezet fog,

A nyugalom szerteszét árad,

A gondokra szeretet a válasz.

Ott nem a pénz az elsődleges,

Hanem a szeretet mindenek felett,

Hol a falakból is melegség árad,

Oda mindig hazavárnak.

A mosoly varázsa

 

 

Ha mosolyogsz, varázsolsz,
Azért, mert az ragályos,
Átadod a kedvességed,
Láthatatlan szenvedélyed.

Ha mosolyogsz, szeretsz,
S akkor szívből nevetsz,
A szíved is mosolyog,
Hiszen önzetlenül ragyog.

Ha mosolyogsz, az boldogság,
Ingyen adható szeretet,
Bárki napját szebbé teszed,
Egy mosollyal ezt megteheted.

Add hát bátran mindenkinek!
Öröm járjon át szíveket,
Ha szeretsz, azt visszakapod,
Hisz szívedből ezt ingyen adod.

Szív ölelése

Mélyen bennem ég a szenvedély vágya,

Fénylő csillagok tengerében járva,

Ahol az éjszaka sejtelmes homályából,

Lángol a szerelem szinte táncol.

Lelkem a tiéd, mint a madarak dalai,

Szárnyalunk együtt az ég kék habjain,

Álmodunk titkos jövőt szárnyalva,

Az idő végtelen álomvilágában.

Szíved dobogása, a szívembe száll,

Mint, ahogy a pillangó a virágra száll,

Szerelmed lángja lobogva marad,

Sugárzóan örökre belém tapad.

A nap sugarai lágyan körbeölelnek,

Csillagok között a szerelem vonz,

Édes érintésed égető tűzvarázs,

Fokozódó, nem szűnő vágyakozás.

Te vagy a kert, ahol a rózsák virágba borulnak,

Szerelmed lágy szirmai rám hullanak,

És én, elmerülök a szíved ölelésében,

Minden lélegzetemmel szeretlek téged.