Mint lágy szellő, ha éjben útra kél,
Anya karjában a bánat tűnik el.
Az ölelésében csenddé válik a szél,
S a szívem újra otthonába tér.
Ölelése, mint álom, szelíd dal,
Mely szárnyra kel, mint vágyak lángja,
Anya karja, szent béke, nyugtató,
S szeretettel él, mi szívembe ered.
Mint tengerpart, hol lágyan ér a víz,
Anya karjában minden fájdalom szűnik.
Szívébe zárva ringat és elrepít,
Hol nincs, mi bánt, csak boldog álmom hív.
Az ölelésében megnyugszik a szív,
Mint puha párnán szunnyadó csoda.
Mert Anya öle mindig hív, szeret,
S szeretettel ad, mi szívembe ered.
