(A képet mesterséges intelligencia készítette. )
Adni, csak úgy, mint a szél
simítva az arcot szelíden.
Adni, mint a nap,
mely meleget áraszt, nem kérve vissza semmit.
Egy ölelést,
mely lágy, mint a szív dobbanása.
Egy kedves szót,
mely a lélek titkos ösvényein talál haza.
Egy szál virágot,
mely illatával nem csak szépséget ad,
de az életet is továbbadja.
Adni, önzetlenül,
ahogy a forrás kínálja vizét
a szomjazónak,
kérdezés nélkül,
nem tudakolva, honnan és merre tart.
Látni a szemek csillogását,
amint a lélek megtelik fénnyel,
ahogy egy mosoly,
egy apró gesztus,
egy halk jelenlét
többet mond minden szónál.
Adni, mint a csend,
mely helyet hagy az örömnek.
Adni, mint a pillanat,
amely megáll, hogy teret adjon a boldogságnak.
Mert minden ajándék,
amit szívből adsz,
valahol visszatér majd hozzád,
és szétárad a világba,
szebbé, teljesebbé formálva azt.
Adni, csak adni,
nem várva semmit,
csak a pillanatot,
mikor látod, hogy valaki mosolyog,
és az élete egy kicsit szebbé lett.
