Zsófi és mama együtt sétáltak a gyönyörű őszi napon. A falevelek színes takaróként borították a földet. Leültek egy padra, Zsófit minden érdekelte, folyton kérdezett.
– Zsuzsi mama, hogyan tudsz mindig mosolyogni? Te olyan erős vagy, soha nem vagy fáradt! Megtanítod nekem is? Olyan akarok lenni, mint te! – kérdezte Zsófi.
– Miért gondolod, hogy én soha nem vagyok fáradt? – kérdezte a mama mosolyogva.
– Minden reggel friss tejjel és meleg pogácsával vársz. Biztosan aranyból van a szíved, Zsuzsi mama!
Mama megölelte unokáját, és halkan súgta:
– Azért vagyok erős, mert te itt vagy nekem.
