A szerelmes mágus

Aleandro, a nagy mágus, már régóta figyelte Sofiát. Titokban csodálta, míg végre egy könyvesboltban megszólította. Egyre többször találkoztak, közösen nézegették a könyveket. Bár mágus volt, a szerelem bizonytalanná tette.

Egy parkban várta Sofiát, piros kalapban, kezében hatalmas virágcsokorral. Szíve hevesen dobogott, miközben szélörvény kavarodott körülötte. Amikor Sofia megérkezett, átadta neki a csokrot. Tekintetük találkozott, és a pillanat varázsa átjárta őket.

Gyengéden megölelték egymást, majd egy lágy csók pecsételte meg szerelmüket. Aleandro halkan suttogta:

– Lényed káprázatos, Sofia. Ragyogásod, mint a hajnal fénye… és én elvesztem varázsodba

A meglepetés (18+)

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Egy este Márk romantikus vacsorát szervezett feleségének, Lillának. Gyertyafényben, a bor mellett Lilla boldogan ült.

– Van egy meglepetésem – mondta Márk, és egy borítékot nyújtott át.

Lilla kíváncsian kinyitotta, de ahogy meglátta, hogy válási papírok vannak benne, az arca elkomorult.

– Hogy…?

Márk elmosolyodott, és nyugodtan válaszolt:

– Nyugi, ne haragudj. Van valakim. Jobb lesz így mindkettőnknek.

– Ki az?

Lilla döbbenten nézte, ahogy Dávid belép a szobába. Márk felállt, és megcsókolta.

 

Sorsfordító pillanat

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Vilmos késő éjszaka tartott hazafelé a munkából. Túlórázott, fáradtan fordult be az utcába, amikor két férfi ugrott elé.

– Add ide a pénzed, a telefonod, az órád! – sziszegte az egyik.

– Ha mindent ideadsz, nem esik bajod! – utasította a másik!

Vilmos megrökönyödött, tudta, nincs választása. Kipakolta a zsebeit, levette az óráját, a nyakláncát is elvették. Majd ellökték, és futásnak eredtek.

Vilmos hazasétált, leült a konyhában, és zsebébe nyúlt. Cigarettáját kereste. Helyette megtalálta a kaparós sorsjegyét. Remegve lekaparta. Arcán döbbenet és mosoly egyszerre volt jelen.

– Azta! – kiáltott fel.

Pénzét, kártyáját ellopták. Élete megmaradt. Milliomos lett.

Félelmetes este után a jövője örökre megváltozott.

A köd szélén

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Anett mezítláb ült a bőröndjén az út szélén. A szürke felhők alatt minden tompán derengett. Egy gyűrött levél hevert a kezében, az eső elmosta a tinta egy részét. „Ne várj rám. Nincs visszaút.”

Végül felállt, és elindult. Lassan, céltalanul. A kavicsok felsértették a talpát. Minden lépés fájt, de ez tartotta életben.

A bőrönd egyszer csak kinyílt. Egy új levél hullott ki belőle. A papír tiszta volt, a tinta éles.

„Már vártalak.”

Anett körbenézett. A köd szélén egy alak bontakozott ki.

 

Közös alkotás: Aurora Amelia Joplin és Roszka Máthé , Az angyal áldása

Aurora.A.J.

Lucian Veridicus egy angyalt festett, aki hirtelen kilépett a vászonról.

A meglepetéstől kiesett az ecset a kezéből. Ámulva nézte az angyalt.

– A fantázia valóságot teremt – mondta, majd kitárta csillogó szárnyait és elrepült, de előtte Luciant megáldotta.

Másnap Lucian a festményen egy üzenetet talált: „A hit és képzelet ereje felbecsülhetetlen”

Máthé. R.

Lucian még mindig hitetlenkedve nézte üres állványát.Kereste az okokat, hogy ez most mi is volt valójában.Hiába az áldás, hiába az egyértelmű üzenet.

–Sebaj! -gondolta és újra neki veselkedett művének, már majdnem szépséges angyal festménye végénél járt, de elszenderedett a fáradtságtól. Álmában ismét látta angyalát, hogy kilép a vászonjából.

– Mi ez, csoda?– ámulva értetlenkedett.

Hirtelen felriadt, Saját árnyékában Lucian-nak szárnyai voltak. Álom volt??...

Hangok nélküli dallam

A domb tetején állt a fiú, kezében a furulyával, amit apjától kapott. „Játssz majd nekem, ha már nem leszek itt” – kérte apja utoljára. Most ott feküdt a hideg föld alatt, míg ő egyedül állt a szürke ég alatt.

Reszkető kézzel emelte a hangszert az ajkához. Az első hang rekedt és hamis volt, a szél elvitte. A dallam, amit egykor apjától tanult, most fájdalmasan csendült fel, tele kimondatlan szavakkal és elveszett reményekkel.

Ahogy a hangok elhaltak, könnyei patakzottak. A furulya a földre hullott, és a világ hirtelen néma lett. Csak a szívében visszhangzott a dallam – örökre.

Hazugság volt...

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Ádám és Éva épp egy hétvégi pihenésről tértek haza. Éva mélyen csalódott. A szállodában voltak, amikor Ádám zuhanyozni ment, és megszólalt a telefonja. A kijelzőn egy nő neve villant fel. Éva felvette, de nem szólt bele. A vonal túloldalán a nő „Szívemnek” szólította Ádámot, azt hitte, ő van a vonalban. Éva zokogva tette le a telefont. A tökéletesnek ígérkező hétvége romba dőlt. Ádám magyarázkodott, de hiába. Amikor megérkeztek, és leszálltak a buszról, Éva annyit mondott:

– Öleltél, csókoltál, a fülembe suttogtad, mennyire szeretsz. Minden érintésed hazugság volt! Itt a vége.

Az eső is eleredt, mint Éva könnyei, ahogy hátat fordított Ádámnak, és elindult haza.

Szerelmes szív

(A képet mesterséges intelligencia készítette. )

A Hold lágy fénye betöltötte a szobát, miközben Emil gyengéden simogatta az alvó Andrea arcát. Nézte, és szinte elvarázsolódott. Minden porcikáját szerette: nemcsak a csodás testét, hanem az okos, intelligens, kedves, finom természetét is. Andrea volt számára a csoda. Csendben felöltözött, majd reggelivel és egy szál friss virággal tért vissza. A virágot a párnára tette, a reggelit gondosan elrendezte. Utoljára odahajolt, és egy lágy puszit adott Andrea homlokára. Ahogy becsukta az ajtót, egy furcsa érzés járta át: szíve már visszavágyott hozzá, pedig még el sem ment. Ez az igazi szerelem.

Zsuzsi Mama

Zsófi és mama együtt sétáltak a gyönyörű őszi napon. A falevelek színes takaróként borították a földet. Leültek egy padra, Zsófit minden érdekelte, folyton kérdezett.

– Zsuzsi mama, hogyan tudsz mindig mosolyogni? Te olyan erős vagy, soha nem vagy fáradt! Megtanítod nekem is? Olyan akarok lenni, mint te! – kérdezte Zsófi.

– Miért gondolod, hogy én soha nem vagyok fáradt? – kérdezte a mama mosolyogva.

– Minden reggel friss tejjel és meleg pogácsával vársz. Biztosan aranyból van a szíved, Zsuzsi mama!

Mama megölelte unokáját, és halkan súgta:

– Azért vagyok erős, mert te itt vagy nekem.

Dorka éjjeli ugatása

Dorka, a német juhászkutya a család szeretett tagjaként a házban aludt. Szabadon járhatott ki-be, amikor csak akart. Az éjszaka csendes és nyugodt volt, a Hold és a csillagok fényesen világítottak be az ablakon.

Egyszer csak Dorka ugatni kezdett a gazdája ágya mellett, furcsán izgatottan és idegesen viselkedett.

– Mi a baj, Dorka? Felébresztesz mindenkit! – mondta a gazda álmosan.

Felkelt az ágyból, és követte a kutyát. Ekkor vette észre, hogy a hátsó épületből sűrű, fekete füst gomolyog. Azonnal hívta a tűzoltókat.

Lehajolt, megölelte Dorkát, és azt mondta:

– Megmentetted az életünket, drága kutyánk!

Elárulva

Mike külföldön dolgozott, és a távolság miatt ritkán járt haza. Egy nap úgy döntött, meglepi Annát, és örömmel, egy csokor virággal lépett be az ajtón. Furcsa zajokat hallva benyitott a hálószobába, és döbbenten látta, hogy Anne a legjobb barátjával szerelmeskedik.

— Mike! Hát te? — kérdezte félelemmel a hangjában.

Mike dühösen odahajította a virágcsokrot, és fájdalmasan így szólt:

— Bíztam benned, elárultál!

A virágok a földre estek, miközben az öröm, amit hozott, egy pillanat alatt fájdalommá vált.

Szellő az ajándék

 

Zsófi szülei izgatottan várták a pillanatot, hiszen ma van kislányuk születésnapja. Pici korától imádta a lovakat. Édesapja felvette őt, és kivitte az udvarra az anyukájával. Apukája mosolyogva megszólalt:

– Kislányunk, ő a tiéd. A neve Szellő!

Zsófi szemei az örömtől könnybe lábadtak. Oda ment Szellőhöz, megsimogatta, és azt súgta a fülébe:

– Szia, Szellő! Mi most már összetartozunk!

A kislány a szeretetével örökre összekötötte Szellőt és saját magát. A világ legszebb születésnapi ajándékát kapta.

Szeretet a mennyből

 

Eszter kétségbeesetten ült a járda szélén, könnyekkel az arcán.

– Még csak tizenkilenc vagyok.Mihez kezdjek most? Anya, Apa, miért hagytatok itt? – kérdezte magában. Szülei tragikus balesetben haltak meg, és a lány képtelen volt továbblépni.

Zokogás közben hirtelen megszólalt a telefonja. Egy régi hangüzenet érkezett, amit a szülei még a nyaralás előtt küldtek:

– Kislányunk, ne feledd, minden lépésednél veled vagyunk. Szeretünk!

Eszter szívét melegség öntötte el. Ekkor rájött, hogy a szülői szeretet sosem múlik el, és emlékük mindig ott lesz vele, bárhova is megy.

Időtlen szeretet

Károly és Emma már több mint negyven éve élnek együtt, fiatalon szerettek egymásba. Átéltek nehéz időket és szép pillanatokat is, közösen építették fel szeretett otthonukat. Egyik gyermekük elvesztése majdnem összetörte őket, Emma teljesen összeomlott, de Károly végig mellette állt, erőt adva neki. A szeretet erejével túlélték a legnagyobb fájdalmat is. Hálából Károly meglepetésként egy hetet szervezett Párizsba, hogy örömet szerezzen feleségének. Emma úgy nézett rá, mint negyven évvel ezelőtt: szemében ugyanaz a mély, tiszta szerelem csillogott.

Kinevetett múlt

Elvira rengeteg fájdalmat élt át az életében, pedig még csak huszonkilenc éves volt. Szíve tele volt csalódásokkal. Nevelőintézetben nőtt fel, és az utcán is élt pár hetet. Nem volt senkije, egyedül kellett küzdenie. Mára viszont minden megváltozott: szerető társa van, otthona, és több pénze, mint amiről valaha álmodott. Amikor a múltjára gondolt, eddig mindig fájt neki. De ma, amikor kiállt az esőbe, leszakított egy virágot, és a nyári zápor simogatta az arcát, valami megváltozott. Egy boldog kacaj tört fel belőle. Végre kinevette a múltat, és elengedte a fájdalmat. Csak egy emlék maradt.

Örök Dallam

Zoltán szomorúan emlékezett vissza, amikor Bea csillogó szemeit látta, miközben egy gyönyörű dallamot hegedült neki egy szép nyári estén. Az a dallam örökre összekapcsolta őket. Egy szál vörös rózsát adott Beának, mert első látásra beleszeretett. Ma már a hegedű csendben porosodik, nem szólal meg többé a szeretet dallama. Bea a mennyekben pihen, és Zoltán minden héten egy vörös rózsát helyez el a sírján, nem a kezébe adja. A gyertyát sem romantikus alkalmakra gyújtja, hanem a sírja mellett ülve, egy szál rózsával emlékezik rá. Minden lángban ott rejlik az örök szeretet fájdalma.

Őszi könnyek

Gabriella végignézett a szobán, majd utoljára leült az ágyra. Végigsimított rajta. Kinézett az ablakon: gyönyörű, napsütéses ősz volt; színes falevelek hullottak. A szél felkapta őket, játszott velük. Gabriella könnyei is hullottak, mint a falevelek. Bánat és öröm keveredett bennük. Édesanyja benyitott.

– Kislányom, ne sírj! Új élet vár rád! Mi mindig szeretettel várunk haza – ölelte át.

– Tudom, Anya! Jó lesz külföldön is, de bármennyire is távol leszek, a szívem mindig haza húz, ahol Te vagy – zokogta.

Erre már az édesanyja könnyei is hullani kezdtek, mint az őszi falevelek a fáról.

Árulás

Veronika összeroskadva ült a nappaliban. Szerelme éppen most csukta be az ajtót, és örökre elment. Könnyei patakban folytak, szíve összetört.

– Miért? – tette fel a kérdést. András miért tette ezt vele?

Nem mert utána szaladni, nem engedte a büszkesége. Pedig a szíve küldte volna.

– Ezt soha nem tudom megbocsátani! A nővéremmel csalt meg! – zokogott tovább Veronika.

A szobában a csend mélyült, amikor Veronika kezébe akadt egy teszt, aminek az eredménye világosan mutatta: „Terhes vagyok Andrástól.” A felismerés sokkoló volt; a legnagyobb árulás nemcsak a szeretett férfi, hanem a saját családtagja is volt.

Csillag Anya

 

Egy nyári éjszakán a Hold fénye bevilágította Krisztike szobáját. A kislány macijával a kezében az ablakhoz lépett, és mélyet szippantott a friss levegőből. A lágy szellő simogatta arcát, miközben felnézett az égre. Szeme könnybe lábadt. Nagymamája gyengéden átölelte.

– Mire gondolsz, kincsem? – kérdezte.

– Melyik csillag lehet Anya? – suttogta Krisztike.

A Nagyi egy fényes csillagra mutatott.

– Az a legszebb mind közül. Biztosan ő az, és onnan küldi neked a szeretetét – válaszolta mosolyogva.

– Igen, érzem most is – mondta Krisztike, majd lehunyta szemét. Ahogy a szellő átölelte, mintha Anya hangját hallotta volna, amint azt suttogja: „Mindig veled vagyok, kicsim.”

Hála

 

Hűvös nyári estén Elena egy Los Angeles-i padon ült, könnyekkel a szemében szorongatva kéziratát. Elveszítette mindenét: munkáját, otthonát, reményét. Hajléktalan lett. Minden kiadó visszautasította könyvét, és már nem tudta, merre tovább.Egy jól öltözött férfi sétált arra, meglátta Elenát, és megállt:

– Segíthetek valamiben? – kérdezte együttérzéssel.

Elena némán átnyújtotta neki a kéziratot. A férfi rápillantott, majd elmosolyodott:

– Kiadónál dolgozom. Holnap ilyenkor találkozunk itt újra.

Elena reménykedve bólintott. Az éjszakát reménnyel töltötte. Másnap a férfi visszatért, szemében csillogott az izgatottság:

– A könyve csodálatos! Szerkesztés alatt van. Bejönne velem a kiadóhoz?Elena könnyes szemekkel suttogta:

– Igen! Hálásan köszönöm – és megölelte a férfit.Szívét átjárta a hála. Vannak még csodák!