A következő címkéjű bejegyzések mutatása: újév. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: újév. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. január 1., szerda

Új esztendő, új lélegzet

( A képet mesterséges intelligencia segítségével készítettem. )


Január elseje, az új esztendő első lélegzete,
a reggel friss, mint a harmatcsepp,
az égbolton a tegnap fénye még dereng,
de már tisztul – remény költözik helyébe.

Csend ül a világ peremén,
az ünnep lüktetése már távol.
Most minden lassú, méltóságteljes,
mint egy frissen bontott napló lapjai.

Új kezdet, tiszta ígéretek,
szavak és tettek még érintetlenek.
Körülöttünk az év tágra nyitott ablak –
bármerre lépj, bármit, de alkoss!

Hidd el, az évben rejlik az ígéret,
hogy lehet több, mint puszta napok sora.
Ne félj írni a történetet!
Merj színt vinni, merj nagyot álmodni!

Hozzon a napokba nevetést,
a szívekbe békét, szeretetet,
csillogást a szemekbe,
és áldást minden embernek!

Január elseje – új év első napja,
itt állsz a küszöbén.
Hát lépj be bátran, szelíd mosollyal,
és legyen ez az év csupa fény!

Újév dallama

(A képet mesterséges intelligencia segítségével készítettem.)

Peter az ablaknál állt, és az éjszaka sötétjét figyelte, amelyet időről időre tűzijátékok robbanásai színeztek meg. A szoba csendes volt, szinte élettelen, a zongora némán várakozott a sarokban. Egykor minden az életről szólt itt: gyermeki kacajok, dallamok, egy szerető család mindennapjai. Most csak a magány maradt. A csendes magány.

Három évvel ezelőtt még azt hitte, mindene megvan: sikeres karrier, tapsoló közönség és egy család, amelyhez hazatérhetett. A zene lett a mindene, de mindent el is vett tőle. Az állandó fellépések, az utazások, az elmaradt születésnapok és ünnepek mind felhalmozódtak, míg végül Elizabet, a felesége, nem bírta tovább. Maya, a lánya, aki egykor rajongva nézett fel rá, szintén eltávolodott tőle.

Peter tudta, hogy hibázott. Nem egyszerűen elvesztette a családját – ő maga taszította egyre távolabb őket magától. És most, már csak a magány maradt, a zongora, amely egykor a boldogságot jelentette számára, hidegen és üresen állt.

Ezen az estén is a múlt árnyai kísértették. A zongorafedélen egy levél feküdt, Elizabet kézírásával:
„Maya szeretné, ha újra része lennél az életének. Tudom, hogy mélyen te is szereted őt. Ha van bátorságod, keresd meg. Ő még hisz benned.”

Peter gyengéden megérintette a levél sarkát, de nem tudott megmozdulni. Mi van, ha túl késő? Mi van, ha már nincs mit helyrehozni?

A gondolatait kopogás szakította félbe. Zavartan az ajtóhoz lépett, és amikor kinyitotta, ott állt Maya. A lány arcán félénk mosoly bujkált, a kezében egy régi dobozt tartott.

– Boldog új évet, apa! – mondta halkan.

Peter megdermedt. A lánya utoljára gyermekként állt előtte ilyen közel. Most egy fiatal nő volt, de a szemében ugyanaz a melegség csillogott, amit annyira szeretett. A kezében tartott doboz egy pillanatra még mélyebb érzéseket ébresztett benne.

– Maya… te… miért vagy itt? – kérdezte rekedten, és ekkor a kérdésében egy kis szorongás és aggodalom is megbújt. Félt, hogy a lánya talán már nagyon eltávolodott tőle.

A lány belépett, és a zongorára tette a dobozt. – Azért jöttem, mert nem akartam, hogy egyedül töltsd a szilvesztert apa.

Kinyitotta a dobozt, és régi emlékek kerültek elő belőle: gyermekkori rajzok, családi fotók, és egy apró kottafüzet, amelyet Péter írt neki, amikor kicsi volt.

– Megőriztem ezt a dobozt – mondta Maya, és a szavaiban ott volt a szeretet, amit Peter talán már elfeledett. – A zongorázás, amit tőled tanultam, mindig erőt adott, amikor hiányoztál. Talán ezért szeretem még most is, és gyakorlok minden nap.

Peter szíve összeszorult. A szavak kifakadtak belőle, mielőtt visszatarthatta volna őket:

– Annyira sajnálom, Maya. Sajnálom, hogy nem voltam ott, amikor szükséged volt rám. Nem múlt el egyetlen nap sem, hogy ne bántam volna meg, amit tettem. Te vagy a legfontosabb az életemben, és ezt elfelejtettem kimutatni.

Maya szemeiben könnyek csillogtak, de elmosolyodott. Az a mosoly, amit Peter oly jól ismert, amelyben ott volt a megértés, az elfogadás és a remény. – Tudom, apa. És most itt vagyok, mert nagyon szeretlek.

Peter könnyeivel küszködött, de végül ő is elmosolyodott. Maya leült a zongorához, és finoman végigsimította a billentyűket. Az első hangok, a jól ismert "Für Elise" dallama, egy szelíd és kedves melódia, betöltötték a szobát. Peter szemében könnyek gyűltek, miközben figyelte, ahogy Maya a számára is fontos, közösen tanult dalt játszotta. A dallam, amit együtt tanultak, most újra megszólalt, és minden fájdalom, amit éreztek, mintha elpárolgott volna.

– Apa játszunk úgy mint régen! – mondta mosolyogva Maya, és a hangja tele volt olyan melegséggel, amitől Peter megnyugodott.

Peter tétovázott egy pillanatig, de Maya bátorítóan, szeretetteljesen nézett rá. Leült mellé, és amikor Maya újból elkezdett játszani, ő is csatlakozott. A hangok egymásba fonódtak, a dallam betöltötte a szobát.Mind a ketten szeretettel és szenvedéllyel telve játszottak, mint régen.Peter először érezte úgy, hogy nem csak a zenében talált újra otthonra, hanem visszakapta a lányát. Az ujjaik együtt futottak végig a billentyűkön, mintha a közösen töltött évek fájdalmát és örömét egybefonva hozták volna vissza az összetartozást.

Amikor a dal véget ért, Maya elmosolyodva fordult felé, és a mosolygása ezúttal nem csupán a múlt fájdalmait, hanem a jövő reményeit is tükrözte.

– Boldog új évet, apa! Maya és Peter átölelték egymást. Mindketten érezték a határtalan szeretetet, ami mindennél fontosabb.

Peter tiszta szívből mosolygott, és a válaszában ott volt minden bocsánat, minden ígéret. – Boldog új évet, kicsim! Megígérem, hogy ezentúl mindig itt leszek neked.

A zongora halk hangjai között együtt köszöntötték az új esztendőt, és Peter tudta, hogy ez a pillanat a legnagyobb ajándék, amit valaha kaphatott. A zene, amely egykor elválasztotta őket, most örökre összekötötte.

2024. december 28., szombat

Újév kapujában



Legyen lépted mindig könnyű,
Szíved lángja tiszta, gyönyörű.
Álmok szárnyán szállj az égig,
Szeretetben élj mindvégig!
Legyél mindig fény és hála,
Szórj reményt a nagyvilágra.
Minden könnyed csillag legyen,
S öröm kísérjen szüntelen!
Lelked őrizd, tisztán, ébren,
Hitben élj és egészségben.
Újév hajnala békét hintsen,
Szeretetben fürödj egész évben!


2024. október 30., szerda

Újévi köszöntő



Kívánom mindenkinek,
Az újév hozzon hitet,
Örömet és békességet,
Szeretetet mindenkinek!

Hozzon olyan sok szépséget,
Mit a szív még nem élt meg,
Örömkönnyet, tengernyit,
Boldog perceket, ezernyit!

Kívánom, hogy szeressenek,
Soha el ne engedjenek,
Öleljenek egész évben,
A szívedben a szeretet zenéljen!