Zoltán szomorúan emlékezett vissza, amikor Bea csillogó szemeit látta, miközben egy gyönyörű dallamot hegedült neki egy szép nyári estén. Az a dallam örökre összekapcsolta őket. Egy szál vörös rózsát adott Beának, mert első látásra beleszeretett. Ma már a hegedű csendben porosodik, nem szólal meg többé a szeretet dallama. Bea a mennyekben pihen, és Zoltán minden héten egy vörös rózsát helyez el a sírján, nem a kezébe adja. A gyertyát sem romantikus alkalmakra gyújtja, hanem a sírja mellett ülve, egy szál rózsával emlékezik rá. Minden lángban ott rejlik az örök szeretet fájdalma.
