Reggel. Pontos idő: 06:59. Az ébresztőóra rezzenéstelenül áll, mint egy sunyi cinkostárs, aki pontosan tudja, hogy pillanatokon belül világok omlanak össze.
Béla alszik. Álmodik. De nem akármilyen álmot: egy óriási croissant üldözi őt egy végtelen réten. A croissant-nak arca van. Karjai is vannak. Sőt, egy kis francia sapka is a fején feszít. Közben ezt kiabálja:
– KELJ FÖL! KEEEEEELJ FÖL, TE LUSTA EMBER!
Béla menekülne, de a lábai valahogy... kispárnákból vannak. Lassan totyog, mint egy álmos flamingó, miközben a croissant úgy közeledik, mintha rakétákat kötöttek volna rá.
És amikor már majdnem utoléri, hirtelen előkap egy gigantikus ébresztőórát, Béla arcába tolja, és az felüvölt:
BIMM-BAMM-BIMM-BAMM!!!
Béla felpattan az ágyban, karjait maga elé kapja:
– NE EGYÉL MEG, TE ÓRIÁS CROASSON!!!
Zihálva körbenéz. Nincs croissant. Csak a szoba, a takaró, meg a falióra.
Lenéz: az ébresztőóra ártatlanul villog:
06:59.
Az óra még meg sem szólalt – Béla álmodta, hogy csörög.
Egy pillanatig csak nézik egymást, Béla és az ébresztőóra. Aztán Béla végül felkelt, egy kávét főzött, és miközben az ablakhoz lépett, megállt egy pillanatra:
– Bármit is álmodtam, a legnagyobb hiba, amit elkövethetek, hogy ne élvezzem a reggeleket... Croissant nélkül.
