Robika a papagáj

Kis uraság, folyton mondja:  

„Itt a papagáj!” — hangoztatja,  

Visít, élesen szirénáz,  

Minket akkor hideg ráz!

Szeretjük őt, ha kiabál,  

Reggel nekünk ébresztőt ad,  

Kicsit duci, de olyan cuki,  

Kedvence a szotyi!

Ő a szelet nem kedveli,  

Hangosan nekem jelzi,  

Ha jön az este, lenyugszik,  

Csendben elalszik!

A szabadban visszaénekel,  

Karattyol rigónak, cinegének,  

Barátkozik, próbálkozik,  

Sokszor szegény unatkozik!

Repülni nem tud a drága,  

Pörög, forog, csak úgy járja,  

Mivel duci a kis drága,  

Csak totyog a kalitkába.

Szellő az ajándék

 

Zsófi szülei izgatottan várták a pillanatot, hiszen ma van kislányuk születésnapja. Pici korától imádta a lovakat. Édesapja felvette őt, és kivitte az udvarra az anyukájával. Apukája mosolyogva megszólalt:

– Kislányunk, ő a tiéd. A neve Szellő!

Zsófi szemei az örömtől könnybe lábadtak. Oda ment Szellőhöz, megsimogatta, és azt súgta a fülébe:

– Szia, Szellő! Mi most már összetartozunk!

A kislány a szeretetével örökre összekötötte Szellőt és saját magát. A világ legszebb születésnapi ajándékát kapta.

Gyíkocska

A gyíkocska napozott,

Csodálkozott nagyot,

De nem harapott,

Csak ámuldozott.

Letört a pici farka,

Segítsünk hát rajta!

Legyen újra farka,

Ne legyen két darabba.

Ragtapasz kell neki,

Össze kell illeszteni,

Hiába ragasztgatom,

Annyira sajnálgatom.

Ne aggódj kispajtás!

Ki nő a kis farka újra,

A természet nagyon tudja,

Egész lesz a kis gyík újra.