Az élet egy fonál, a semmiből szövődik,
kezdet és vég között titkos kapocs.
A lélek vándor, ki útját nem látja, mégis megy,
mert maga az út az élet, a tapasztalás.
Minden reggel új nap bontja ki fényét,
árnyéka mindig követ.
A boldogság szellő, mi átsuhan a bőrön,
a fájdalom vihar, mi lassan oszlik el,
de mindig ott ragyog egy csillag, hogy vezessen.
Az emberi szív, mint viharvert hajó,
újra és újra vitorlát bont a szélben,
mert minden érzés, mi átjár, újabb tanítás,
s az élet tengerén ezerfelé vezet az út.
Az idő hullám, mi partot sosem ér,
minden pillanat egy elillanó árnyék.
A lélek tükör, mi fényt tükröz vissza,
az élet lángja lobog – míg van, ki őrz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése