A Végtelen béke

(A kép saját festményem.)

Két lélek lebeg csendben, hangtalan,

Fényből szőtt ösvény vezeti őket boldogan.

Időnek s térnek már nem rabjai,

Érzésük válik végtelen tengerré, sejtelmes öröklétté.

Angyalok kezei óvón nyúlnak feléjük,

Fényfátyol borul rájuk, halk oltalomként,

Minden mozdulatukban szeretet dereng,

Szárnyaikkal átölelik a végtelent.

Szavakra nincs szükség, hisz minden tiszta,

Két lélek újra egyesül, összeforrva.

Nincs múlt, nincs jövő, csak most van,

Örök találkozás a fénylő hajnalban.

Csillagok őrzik titkos mosolyukat,

Az angyalok sugara áldást ad.

S amikor a világ újra zajra ébred,

Lelkükben ott marad a csend – a végtelen béke.